|
|
 |
Mumu
2003-06-26 16:10:20
|
103
|
Kedves Dean,nagyon jol megertelek es Vweled erzek,ugy mint a tobbiek is innent tolunk.
Nem mondhatok jobbat mint annyi szakember:hagyad hogy kield a gyaszt.Ennek meg van a torvenye.Igenis ezt nem kerulhetjuk el.
Nem kell legyurni erzesedet de nem kell benne furodnod sem.
Hagyd pont annyira kiterjedni amenyire a gondolataidat elfoglalja.Orulj ha Ra gondolsz ,az egy kozos ido lesz.
Hivjad meg beszelgetni,valamilyen pontos idot szabj ennek amikor tudod hogy aklataklaban szabad vagy.Mondd el gondjaidat neki es probald kitalalni a valaszat.Nem muszaly elfogadjad azt de megvitathatod Vele.
Ezt tedd addig amig erzed hogy szukseged van erre a beszelgetesre,minddig pont ugyanabban az idoben ugyan mindig ugyanolyan korulmenyek kozott,ugyanabban abban a fotelbol igy kialakul egy bizonyos ritualis ,erre szukseged van.
Utana ha mar nem vagysz ezzekre a pontos idoben tarto vitakra akkor az annak a jelle hogy emlekke valik es kerul a termeszetes helyere a nagyon szeretett imar elkoltozott Tieid kozze. |
|
 |
Boszorka
2003-06-24 21:52:47
|
101
|
Ha végig olvastad a topicot ismered a történetem elejét. Ugyanis 3 évvel férjem halála után előkerült az unokabátyja akivel gyönyörű 5 évet adott még nekem a sors. Április végén őt is eltemettem. Végigcsináltam mégegyszer, ahogy egy csupaerő ember szó szerint elfogy mellőlem. Miután mindketten rákban haltak meg mindketten csonttá fogytak az utolsó hónapokban. Természetesen a szép öt év alatt se felejtettem el a férjemet. A fájdalom soha nem múlik el de idővel tompul. Én a helyedben nem hagynám abba a gyógyszer szedést. Én legalább is annak tulajdonítom, hogy a közelmúltban történteket legalább is fizikailag sokkal jobban bírtam és birom mint férjem halála után. Akkoriban én is meg akartam halni. Százszor elterveztem, de olyan voltam mint egy agyleszívott zombi még arra se voltam képes. Szerintem az életben soha nincsenek véletlenek. Akkoriban azt mondogattam, minek? Mit csináljak én még itt a földön? Mostmár tudom minek kellett itt maradnom. Mostmár tudom. Emberemnek meg kellett szépítenem élete utolsó éveit és gondoskodnom kellett róla a betegsége alatt. Nem tudom mi lesz a következő feladatom. De valami biztos jön és most csak ülök itt és várom. Egyébként a napokban elbóbiskoltam a tv előtt és álmomban azt hittem, hogy Emberem vállán alszom. Nos az ébredés elég szörnyű volt. Az egész csak egy pár percig tartott.
Meggyőződésem, hogy te is ki fogsz mászni a gödörből. Nem könnyű és iszonyú lassan megy. Viszont te még fiatal vagy (azt hiszem) így valóban előtted az élet, ráérsz ne siess. |
|
 |
jucoka1
2003-06-24 16:46:16
|
100
|
Ne szégyeld, hogy sírsz. Én is rengeteget sírtam, főleg az volt a szörnyű, mikor lefeküdtem. Én egy szobában aludtam Laurával, és állandóan az ágyát néztem, 2-3 altató után tudtam csak elaludni, utána meg teljesen kótyagos voltam reggel. 2-3 hónap után leálltam a nyugtatóról, altatóról, az egy iszonyú időszak volt, de nem akartam rászokni. Az öngyilkosságra én is gondoltam, de letettem róla. Azért még van két gyermekem és szüleim. Neked is vannak szüleid, gondolj rájuk is. Eleinte én is azt mondtam magamban, mikor mondták nekem, hogy majd az idő, hogy nem normálisak, ez a fájdalom nem fog csökkenni, de azért egy nagyon-nagyon picit csökkent, pedig ő a kislányom volt. Tudom, hogy a kisbabátok is meghalt,de vele legalább még nem voltak emlékeid. Még persze most is sokat bőgök, de hát ezen nem csodálkozom.
Biztos rossz neked, hogy nem tudsz a temetőbe járni, de ajánlom, hogy rakd ki otthon a fényképét és legyen mellette mindig egy szál virág. Esetleg gyertyát is gyújthatsz néha. Hidd el, leszel még boldog, még ha ez örökre nyomot is hagy benned. De te még nagyon fiatal vagy, még újra kezdheted az életedet. Én már nem, de ez nem is számít, és már az emlékeimből élek, de Te ezt nem teheted meg.
Szia Judit |
|
A hozzászólás:
 |
Dean Moriarty
2003-06-24 01:36:37
|
98
|
Uristen! Végig olvastam a topicot! Ez a fájdalom sosem fog elmulni? Hogy lehet azt kibirni? Én most csak napról napra élek, mint egy élőhalott. Minden gondolatom az ővé és mindenről ő jutt eszembe. Mindennap róla álmodok ami gyönyörű de az ébredés iszonyú. Felébredek és meglátom az üres párnát magam mellett, ettől összeszorul a szívesm és mindig sírok. Nem szégyellem. Az elején azt tettem, nem jó. Hagyni kell.Igy indul a napom. De ami utána jön az sem jobb, csak ténfergek a lakásban és mindnről ő jutt eszembe. Az agyam pedig jár. Két hete majdnem megtettem a végzetes baklővést(öngyilkosság), de hálistennek egy barátom éjjel kettőkor ébren volt és megmentett.
A mai nap még rosszabb, mától nem szedek gyógyszert és nagyon félek.
Jucoka iszonyú csapás ért téged. Nem mondom azt hogy átérzem, hogy min mész kereszül mert minden gyász más de mivel nekem életem párja halt meg ráadásul szerelmünk gyümölcsével valamennyire át tudom érezni fájdalmadat.Őt is egy autó ütötte el.
Kétségbe vagyok esve és elvesztettem a lábam alol a talajt. A szép álom egy perc alatt semmivé foszlott. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|