Sziasztok!
Elég új vagyok még a forumon belül és csak olvasgatok, de nem birtam ki, hogy ne szoljak hozzá a témához.
Sajnos - és ez főleg az én édesanyám korosztályára igaz!!! (50 és afölött) - az emberek hajalamosak a kutyákat jobban szeretni, mint az embereket, mert kiábrándulnak, megutálják az embereket, mert bántják őket, stb. Ugyanakkor ez nagyrészt - tapasztalat beszél belőlem - azért is van, mert képtelenek az emberekhez alkalmazkodni. Ez nem az emberek hibája. De nem is a mi dolgunk megítélni őket.. Ahogy édesanyám példájából is jól tudom, ez nem ennyire egyszerű, hogy rá lehessen mondani egy problémát.. ez általában hosszú, hosszú évek alatt kialakult mély dolog, aminek a genetikától kezdve a gyermekkoron át a felnőtt korban ért csalódásokig mindenféle összetevője van. Édesanyám együtt alszik a kutyájával és ugy kezeli, mintha ember lenne. A másik kutya - aki az enyém is volt - körülbelül 2 hónapja lett elaltattatva, mert már nagyon beteg volt. Ő még mindig sír utána és nem birja kiheverni.. ő nem az egyetlen ilyen ember akit ismerek, de tökéletes iskolapéldája ennek!
Amikor kiderült hogy allergiás vagyok a macskaszőrre, nekem kellett költöznöm, nem az állatoknak.
Most van kutyám, külön tőle. Kertben. Foglalkozom azokkal akikkel együtt élek, és mielőtt a kutyának enni adok, a párom elé teszek kávét, vagy reggelit - mikor hogy jön ki a lépés. Nekem fontos a kutyám, nagyon szeretem, de nem fontosabb azoknál az embereknél, akiket szeretek és a családomnak nevezem. Mert nem mi vagyunk a kutyáé, hanem ő a mi kutyánk, amitől függetlenül kijár neki is bizonyos fokú tisztelet, hatalmas odafigyelés, akárcsak egy gyereknek. Felelősség kell hozzá is. De azért azt a különbségtételt illik megtenni, hogy ha a kutya és a család éhes, akkor előbb a család kapjon enni. Én rendszeresen adok a kutyának, minden reggel 8 körül és este 8 körül kap enni, de előforul hogy van +-1 óra eltérés, a kutya még sosem tett érte szemrehányást. A séta este 7 körül van, de előfordult már hogy 6-kor, vagy 8-kor vittem ki, mert egyéb elfoglaltságaim voltak. Nem sértődött meg, ugyanúgy örült neki, és nem boritotta fel a napját sem...
Én is hazasietek ha a kutyának etetés van, és ha nyüszit kint kimegyek megnézni mi a baja, de azért nem dobom el azt, ami a kezemben van. Ha vendégek vannak nálunk - amik legtöbbször nem az én vendégeim - türelmesen megvárom hogy elmenjenek, kinálom őket valamivel, akkor is ha nyűg, mert igy illik.
Ezek azok a dolgok, amikre azok az emberek nem képesek, akik teljesen alávetik magukat a kutyának. Édesanyám a kutyával soha nem kiabál, velem még a telefonba is (pedig nem beszélünk egymással minden nap). De ezzel nem lehet mit csinálni. Talán anyukám majd megváltozik valamennyire ha gyerekem lesz, mert az mégiscsak az unokája, de már ehhez sem fűzök komoly reményt inkább! Szintén tapasztalat, hogy a legtöbb ilyen ember ettől nem változik meg.
Minden emberben a lehetséges bántást látják és a kutya számukra az egyetlen, akivel azért nem is kell kiabálni és veszekedni, mert nem szólnak vissza. Édesanyám pl. kajálás után vitte mindig sétálni a kutyáját. Igaz az nem német dog volt, de nagytestű kutya.. műtötték is 6 évesen bélcsavarodással szerencsétlen állatot. És hogy miért akkor? Mert ezek az emberek nem képesek következetesen nevelni se kutyát, se gyereket. Ha a kutya szomorúan néz ők nem keménykednek. Ők nem veszik fel a kutya elől a kaját ha nem eszi meg, pedig ezzel hatalmas hibát követnek el. Ők arra mennek séta közben, amerre a kutya szeretne, és náluk a kutya megy be előre az ajtón, mert "hát végül is kijár neki a tisztelet".. de ez mind mind mind hiba, és ezért a kutya a fejükre nő és soha de soha nem is fogják tisztelni az embert, hanem kutyatársnak tekintik, mert azzá is válik az ilyen ember. Elkutyásodik és éppen csak az marad a különbség közte és a kutya között, hogy a kutya továbbra sem veszekszik a többi emberrel sem...
hanee |
