|
|
A hozzászólás:
 |
rumci
2003-06-07 23:33:33
|
92
|
Ha helyesírást kezdek valakinek tanítani, mindig azzal kezdem (szerintem ezt a megjegyzésemet e helyt már többek borzasztóan unják), hogy azért kell megtanulni a helyesírást, hogy tudjuk, hogy hol térünk el tőle. Mert mi is a helyesírás célja? Hogy megkönnyítsük a befogadó, az olvasó, az információkereső dolgát. Magyarán ne vonjuk el a forma felismerésével, azonosításával a figyelmét, hanem a mondandóra irányítsuk. Ha ezt bizonyos esetekben azzal tesszük meg, hogy szándékoltan eltérünk az akadémiai helyesírási szabályozástól, akkor járunk el helyesen. Hiába van a helyesírási szótárakban az, hogy szabad vers, ha egy verstani munkában azt akarja érzékeltetni a szerző, hogy szerinte a szabadvers nem vers (márpedig a verstanászok jelentős csoportja így gondolja), akkor jár el helyesen, ha egy szóba írja. Ugyanígy egy művészi szövegben az alkotója nyugodtan térjen el az akadémiai helyesírástól, ha a kifejezendő tartalom, stiláris árnyalat, hangulat, ritmus, rím stb. megköveteli. Ezt utóbbiakat nem könnyű megítélni, így szépirodalmi, főként költői művek kiadásakor nem lehet elég gondosan eljárni. Nyilvánvaló, hogy semmi értelme nem lenne Kölcsey Hymnusát így kezdeni: „Isten, áld meg a’ Magyart”, noha az eredeti kézirat így szólt, hiszen semmi nem indokolja a mai helyesírástól való különséget, csak Kölcseynek és korának a bizonytalan, kialakulóban levő helyesírása. Ugyanakkor bűn lenne Weöres daktilusait megcsúfolni azzal, hogy a „Szunnyad az ág sürüjében” sorban hosszú ű-ket írnánk (ez esetben ráadásul arról is megfeledkeznénk, hogy Weöres dunántúli, s így az ő nyelvváltozatában nincsenek hosszú felső nyelvállású magánhangzók; ennek az ellenkezője figyelhető meg Csokonainál). Én a magam részéről csak akkor szoktam költői szövegekbe belenyúlni, ha nagyon biztos vagyok a dolgomban. Sajnos, a kritikai kiadásokra sem mindig lehet támaszkodni, például a Szabolcsi-féle József Attila-összes szinte katasztrofális minőségű, szerencsére Stoll Béla tisztességgel megcsinálta később. (A széppróza kérdése még nehezebb, ott ugyanis nincs meg a versritmus és a rím mankója.)
A 30% : 40% : 30% arányod szerintem (legalábbis a jelentős szerzőket alapul véve) túlzó (persze, vannak hírhedten rossz helyesíró költők), az már az előző hozzászólásodból is kiderült számomra, hogy a lécet nagyon magasra teszed – ami tiszteletre méltó, ugyanakkor azok a hibák, amelyeket te nagy hibának aposztrofáltál, szerintem a professzionális szinten tekinthetők egyáltalán hibának (nem azt jelenti, hogy ne vonnék értük le pontot helyesírási dolgozatban). Úgyhogy jó lenne, ha a típusaidra hoznál példákat, már ha szeretnénk róluk vitatkozni (én nem ragaszkodom hozzá). |
|
Előzmény:
 |
tamburmajor
2003-06-07 21:02:42
|
90
|
Most megint nem leszek népszerű, mert nem értek egyet az utolsó mondatoddal:
"Még annyit, hogy tulajdonképpen sok esetben mód van egyéni helyesírásra is (poetica licentia), de az elvárás, hogy következetes legyen."
Még egyszer elolvastam, helyesbítek: nem teljesen értek egyet. A határozatlan számnév nem tetszik, mert nem sok, csak néhány esetben megengedett. (Például ezt írod: Fábián Professzor Úr. Miért nagy kezdőbetűkkel a professzor urat? A fórumozás leginkább az élő beszédhez hasonlít, nem a levélbeli megszólításhoz. Hogy mégis így írtad, talán önkéntelenül is, az valószínűleg a tisztelet jele. Félre ne érts, nem akarlak megbántani.)
Visszatérve a költői szabadsághoz, én úgy tanultam, hogy a nyelvtan, a stilisztika, a verstan stb. szabályaitól való eltérést jelenti. A helyesírás nincs benne a felsorolásban, csak utólag és csak szóban tették/teszik hozzá. (Legalábbis az én könyveimben nem volt benne, ezért tévedhetek.)
Sok jelentős és nem jelentős írónk, költőnk kéziratán dolgoztam már, az esetek 30%-a súlyos, tehát alapfokú helyesírási hibákkal volt tele), kb. 40%-a közepes, tehát átlagos hibákkal, a maradékon csak keveset kellett dolgozni. Most csak a helyesírásról beszélek, de a nyelvhelyességet is megemlítem, mert ha az alany és az állítmány egyeztetése, az egyes szám-többes szám használata stb. gondot okoz, méghozzá sorozatosan, akkor azt gondolom, íróink NEM TUDJÁK a helyesírást. Ám a poetica licentia jó nagy takaró... Akármilyen szentségtörő gondolat, de így volt ez már a régi nagyok idején is, Petőfi vagy József Attila verseiben könnyen tetten érhető, régi kéziratokat olvasva is feltűnik a lap szélén a javítás, a bizonytalankodás. Természetesen az ember a kritikai kiadásból idéz, tiszteletben tartja a hibákat.
Üdv |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|