Keresés

Részletes keresés

Spinderella Creative Commons License 2003-06-02 10:49:52 468
Az első alapvető különbség, amit bár nem mondtál ki, de sejtek: a húgod le akart állni. Az én öcsém nem akar. Hasonlóan ehhez beszélgetni sem akar, pszichiáterhez menni sem akar, elvonóra menni sem akar. Gondolom, a szüleid azért tudtak elmenni anyagilag és érzelmileg a legvégsőkig, mert a húgod ebben legalább valamilyen szinten partner volt (hiszen írod is, hogy sikerült megmenteni - bár sok esetet látva és hallva ennek véglegességében nem hiszek). Az én öcsém nem partner semmiben. Itt nem arról van szó, hogy mi nem vesszük a fáradtságot, hanem arról, hogy ehhez ugye kéne egy másik fél is, ami viszont nincs meg; ennek hiányában mi meggebedhetünk akár, egy jottányit se tudunk segíteni. Hidd el, próbáltuk ezerszer, így és úgy és amúgy, mire rájöttünk erre az alapvető igazságra.
A fentiek hiányában természetesen "visszamenni" se lehet, még ha akarnánk, akkor se.

Együtt laktál vele egyébként amíg lőtte magát? Vagy viszonylagos (fizikia) távolságból nézted végig? Mert iszonyú nagy ám a különbség!

Az aranylövésről már tudod a véleményem, de azt el kell mondanom, hogy a börtön ötlete tőlem származik elsősorban. Nagyon sok mindent kiteregettem már itt, azt hadd ne írjam le, hogy miket bűnözik, de a hatóságok a tizedét nem tudják. A te húgod is bűnözött? A családon belüli lopásokat nem számítva.

"A tesód nem egy veszett kutya, amit le kell lőni, mert megharapja a gazdáit, hanem a TESTVÉRED!!!"

Igen, ez igaz. Ha bárki másom lenne, elhagyhatnám, de így nem tehetem. A tesóm fizikai értelemben tényleg emberből van és nem kutyából, de ennyi. Ha már a veszettségnél tartunk, az ember nem támad a saját testvérére, ugyebár? Én akkor vagyok az ő testvére, amikor ki akar zsarolni tőlem valamit. Nem, nem akarom lelőni, de ELEGEM VAN abból, hogy a testvériség okán még jobban tönkremenjünk mind a ketten, Anyu és én. Hidd el, idegileg, érzelmileg, és anyagilag is túl nagy a veszteség. Évek óta nincs egy normális ünnepünk, ezt még magasról le******, de egy normális hétköznapunk sincs! Évek óta! A testvérem?!?? Tényleg az?!?? És ez a tény mire jogosítja őt föl még azon kívül, hogy tönkretesz minket? Mit kellene még elviselnünk, csak mert megszületett? Öljön meg minket? Mert már csak az van hátra!!

Oops, ezer bocsánat...

Spin

A hozzászólás:
pipsziboy Creative Commons License 2003-06-02 10:27:37 460
Hát nem is tudom mit mondjak, pedig asszem több tapasztalatom van a szituval kapcsolatban, mint itt sok nagyon "okos" emberkének. Lényeg: a hugom is hernyózott pár éven keresztül és én is hasonlóan éreztem magam, sokszor én is a pokolba kívántam már volna, hogy miért kell 3 másik normális ember életét is gajra tenni.
Az öcséd a leírtak alapján azért sokkal zűrösebbnek tűnik, DE: alapvetően biztos van vmilyen ok, amiért elkezdte ezt csinálni (azon túl, hogy a haverjai belevitték). Nálunk szerencsére a szüleim vették a "fáradságot" és a legvégső érzelmi és anyagi és mindenféle határaikig elmentek és úgy tűnik, hogy sikerült megmenteni a testvéremet. Ez igazából tényleg csak nekik köszönhető és ha belegondolok az én hozzáállásom mellett (had tegyem hozzá, hogy annyira különbözőek vagyunk, hogy szerintem a szereteten kívül nem nagyon tudtam volna segíteni, értsd: megérteni őt) már lehet hogy egy újabb szomorú statisztika lenne a MD vécés aranylövésesek között. De valszeg egy életre lelkiismeretfurdalásom lenne, így is van azért.
Szerintem kicsit vissza kéne mennetek és meg kéne vizsgálni, hogy mi motiválja ebben az egészben. Pl. családi terápia keretében (pszihiáterrel). Nálunk is uez volt, én az okos, sikeres, jótanuló, ezzel szemben ő azt gondolta magáról, hogy ő a buta, kövér kislány, akinek sosem adnak igazat. Persze ez egy ördögi kör, ami egyre fokozódik és rossz esetben heroin vagy öngyilkosság a vége. Azt értsd meg, hogy az öcséd vszeg teljesen más ember, mint te, vagy édesanyád, vagy ált. a "normális" emberek. Ebből kell kiindulni, de az elmondottak alapján nem hinném, hogy ha gyökeres változást is csinálnátok felé (sokkal több szeretet, beszélgetés, türelem), csak ti, külső segítség nélkül segíteni tudnátok rajta. Szerencsére nálunk több ember is felkarolta a hugomat és rengeteget segítettek neki. Persze ezt egy hosszú folyamat eredményeképpen, sok pszihiátert és orvost, lelki vezetőt kipróbálva.
Próbálok beszélni a családommal, hogy mit tudnánk nektek segíteni, de addig is könyörgöm felejtsd el ezt a sok baromságot (aranylövés, börtön stb.) amit itt a "normális" emberek írkáltak. A tesód nem egy veszett kutya, amit le kell lőni, mert megharapja a gazdáit, hanem a TESTVÉRED!!! És hidd el, ha sikerül kivégeznie magát, egy életre lelkiismeretfurdalásod lesz miatta. Ez egy ilyen dolog, nem választhatjuk meg, hogy kik legyenek a családtagjaink (pedig vhol mi választottuk őket), de hidd el hogy nektek dolgotok van egymással és ha sikerül megmenteni, akkor sokkal több szeretetet fog majd adni neked, mint bárki más.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!