Szia Heartbreaker!
Ez az aranylövésre befizetés nálam továbbra is a képtelenség netovábbja, annyira durva, hogy igazából meg se tudom fogalmazni. Ez pont olyan, mintha belemártanám a nagykést, a különbség csak annyi, hogy nem én tartanám a kezemben a "fegyvert", de a végeredmény ugyanaz. Képtelenség, hogy ez megtörténjen. Szó nem lehet róla!
Annak mindjárt utánanézek, hogy hol és miért írtam le azt, hogy nem jelentem fel, mert "nem szokás", most komolyan nem ugrik be. Ez így tényleg hülyeség.
Azt talán mondanom se kell, hogy a hétvége minden percében ott volt a fejemben ez a feljelentősdi. Ami a jó, hogy Anyuval is beszéltem róla többször, és legnagyobb meglepetésemre egy szóval se állt ellent. Igaz, hogy nyíltan nem is helyeselte (max. bólogatott, ha jól emlékszem), de ez nála egy nagy szó, hogy nem ugrott kukkra már a "fenyegetőzésemre" is, hogy megyek a rendőrségre. Persze ő sincs jobb állapotban idegileg, mint én.
Egyre inkább tisztában vagyok azzal is, hogy sok, nagyon sok múlik azon, hogy mit teszek vagy mit nem. Újabb felelősség, amitől ordítani tudnék, és félek, hogy nem leszek elég bátor végigcsinálni, ha tényleg eljön a pillanat. Esküszöm azt szeretném, hogy valaki fogja a kezemet, mint mikor gyerekkoromban fogorvoshoz mentem, tejfoghúzásra. Ja, és még valami, ami most eszembe jutott: ha névvel/címmel feljelentem (rendőrségen szerintem csak úgy lehet), és beviszik, korántsincs garancia arra, hogy bent is tartják évekig. Ugyanis eddig a saját ügyeiből kifolyólag már kétszer volt előzetesben, egyszer fél évig, most legutóbb egy hónapig, és mind a kétszer azt hittük, hogy nem engedik ki, hogy aztán Damoklész kardjaként lógjon a feje fölött a börtönbüntetés. Ha feljelentem, beviszik előzetes letartóztatásba. Namost ha feljelentettem, akkor tárgyalás is lesz, ahol nekem meg kell jelennem, mint a vád tanúja, Anyunak úgyszintén. A tárgyalás persze jó sokára, valszeg évek múlva lesz (a bíróságok túlzsúfoltak, és ő nem a viszkis rabló), és _semmi_ garancia nincs arra, hogy nem engedik el esetleg már másnap, vagy a következő héten, vagy a következő hónapban, amíg nincs ítélet. És akkor mi lesz?
Hát tudjátok, én ebbe a lehetőségbe eddig bele sem gondoltam.
Amit a kereszt cipelésről írsz, sajnos nem igaz. Ha sikerül is börtönbe juttatnom (vagy ha saját magától jut el oda), a problémák nem oldódnak meg, csak elodázódnak. Igaz, azt már megfogadtam, hogy ha tényleg börtöbe (nem előzetesbe!) kerül, első dolgom az lesz, hogy valahogy elköltözünk onnan, és úgy oldjuk meg, hogy abba a lakásba, ahová költözünk, az öcsémet nem jelentjük be. (Utánakérdeztem: ebben az esetben már akkor is elvitethetem a rendőrséggel, ha odajön és nem hajlandó elmenni a lakásból.) De a témához visszatérve: ha meghal, ha börtönbe jut, a kereszt attól még marad, a problémák nem oldódnak meg, maximum mások jönnek helyettük, amik mind hozzá kapcsolódnak.
A hétvégén egyébként volt jópár balhézásunk, illetve többnyire ő balhézott, én meg hallgattam, mert nincs energiám válaszolgatni neki. Pénteken még mondtam neki vmi olyasmit, hogy menjen már el innen (a lakásból), mire közölte, hogy én "egy kis szar" vagyok ahhoz, hogy őt innen kirakjam, ő marad, és én nem úgysem tudok mit csinálni. Szombaton vettem egy új telefont, mire azt akarta, hogy adjam el neki a régit. Nemet mondtam, arra való hivatkozással, hogy ami pénzt ő adna érte (ha egyáltalán odaadná), az nem tisztességes pénz, úgyhogy inkább viszem a használt-telefon boltba, mire persze teljesen kikelt magából. De kitartottam, pedig még vasárnap is egész nap ezen ment a balhé (legalábbis részéről). Anyámat azzal kínozza, hogy napi ötször kezd neki panaszkodni (persze jó hangosan, hogy feltétlenül meghalljam), hogy én milyen egy rohadt szemét vagyok ővele (nem akarom eladni neki a telefont, nem írom meg a kérvényt, börtönbe akarom juttatni) pedig ő annyira szeret minket, hogy csak értünk él, ha mi nem lennénk neki, már régesrég megölte volna magát, mert neki már csak mi számítunk. És mivel ő értünk él, neki nagyon rosszul esik, ahogy bánunk vele, és hogy "nem látjuk itthon szívesen".
Reggel ötkor keltett a kuty, de mind a ketten (Anyu és én is) idegbajjal keltünk. Anyu azért, mert a drágalátos fia nem talált főzött kávét a konyhában, mire hangosan és ütemesen tapsolni (!) kezdett, míg Anyu a konyhába ki nem ért, nem tudván mire vélni a dolgot, Anyu ettől borult ki. Én attól, hogy elkezdett velem ordítani, hogy miért nem vagyok már lent a kutyával, hagyom, hogy a kutya bepisiljen a lakásba. (Ezt úgy ébredés után 2 perccel.) Ezek után amikor Anyuval kávézni akartunk, bejött a szobába és vigyorogva leült azzal a mondattal, hogy "bejövök én is, úgyis olyan szívesen láttok". Én erre elküldtem a bús p***ba és kimentem, mire kiment ő is, és döngve becsapta a szobája ajtaját. Hát, így indult a hétfő reggel.:(
Spin |