Keresés

Részletes keresés

Heartbreaker Creative Commons License 2003-05-29 15:35:10 430
Tudod, nagyon szörnyű olvasni/látni azt a folyamatot, amin végigmentél a topic indítása óta, de tökéletesen érthető. Qrvára nem csodálkozom rajta, inkább azon, hogy mennyi ideig bírtad cérnával. Tudom, kegyetlenség, de: szerintem nyomatékosan kérd meg, hogy végre lője túl magát, és legyen már off. Jobb lenne így mindenkinek. Én egy alapvetően baromi empatikus ember vagyok, de inkáb az öcséd forduljon fel, mint hogy te menj teljesen tönkre.

H.

gardenia Creative Commons License 2003-05-29 14:48:30 429
Szia Spin!
Végigolvastam az egészet, és nem akarlak szembeköpni,de okosat se tudok mondani:-( Teljesen meg tudom érteni, hogy most már édesanyáddal a saját életeteket kellene helyrehozni. Kívánok Nektek kitartást, nyugalmat, na meg erőt, és amire még szükségetek lehet:-))))
gardenia
A hozzászólás:
Spinderella Creative Commons License 2003-05-29 12:50:58 427
Sziasztok!

Nagyon-nagyon rég nem jártam erre... Kicsit (?) félek mindig ebbe a topikba nézni, mert amikor fórumozok, akkor a munkahelyemen vagyok és az egyik ok amiért jó itt lenni, hogy legalább itt nem kell foglalkozni a heroinnal, az öcsémmel és a kettő "kombinációjával". Heartbreaker kérdezte a helyzetet, hát most mit írjak? Kb. ugyanaz megy mint egy éve, másfél éve, két éve, csak most pepitában. Tehát gyakorlatilag semmi sem változott, látszólag legalábbis biztos nem. Heroin, gyógyszer, rendőrség, heroin, gyógyszer, rendőrség, és néha bírósági tárgyalás. Április végén (idén) éjjel fél kettőkor kijött érte a rendőrség és bevitték, mert nem ment el egy tárgyalásra (a papírt természetesen elsuvasztotta valahová, fogalmunk nem volt, hogy miről van szó). Egyrészt megkönnyebbültünk, másrészt felszabadultunk, harmadrészt nagyon bőszen és nagyon őszintén reménykedtünk, hogy ezúttal nem engedik szabadlábra addig, amíg az összes büntetését le nem töltötte. Nagyon nem jött be, mert uszkve egy hónap múltán már itthon is volt, azaz a múlt héten kiengedték. Azóta egy elfoglaltsága van, hogy hogyan drogozza+gyógyszerezze eszméletlenre magát minél hamarabb. Tehát indult minden előről, mókuskerék, vica verza.
Ja, hazudok: másik elfoglaltsága is van, ez pedig a börtön megúszása, illetve mivel ez nem lehetséges, minél későbbre halasztása. Ma reggel az asztalnál ülve (félpercenként bekómálva) írt egy levelet vmelyik bíróságnak, és megkért, hogy én itt gépeljem le és nyomtassam ki, hogy küldjük el postán. Persze halasztási kérelem van a levélben, tele olyan hazugságokkal, mint pl.: ő dolgozik egy kft-nél szezonális munkában, meghogy szegény édesanyukájával élnek kettecskén, és ha ő bevonul akkor anyukával mi lesz, stb. Én nem tudom mit mondok neki ha hazamegyek és rákérdez, de hogy én azt a levelet nem írom meg, nem nyomtatom ki és nem adom fel, az biztos. Nem akarok itt litániázni, de egyre kevésbé bírom elviselni ezt az egészet, főleg és leginkább a tehetetlenséget, ami ezzel jár. Orvosról továbbra sem akar hallani, leállási kísérletei nincsenek, elköltözni nem hajlandó, mi nem tudunk elköltözni tőle, és már gyűlölök otthon lenni. Nem érdekel hogy mit csinál, nem érdekel, hogy miért, és nem érdekel, hogy ő esett legfőképpen csapdába és szarrá ment az élete, engem semmi sem érdekel, csak az, hogy tűnjön el az életünkből! (Most nagyon finoman fogalmaztam.) Az nem élet, hogy akárhányszor hazamegyek, úgy találok rá (már ha eszméleténél van), hogy a szemét nem bírja kinyitni rendesen, tántorog, csuklik össze a térde, folyik a nyál a szájából és nem tud értelmesen beszélni. Az már egy adalék, hogy fél percenként felejt el mindent, és mindent, de mindent tönkretesz, amihez csak hozzáér. Az összes villanykapcsoló, ajtófélfa és ajtó kormos, ahogy hozzáér. Sem én, sem senki más nem nyomtunk pisztolyt a fejéhez, hogy kezdjen drogozni!!! Ezt ő maga csinálta saját magának (pardon: minek a múlt idő?), és ha belegondolok, hogy hányszor akartam volna megmenteni a saját sorsától, akkor röhögnöm kell. Rettegek reggel ha elindulok dolgozni, hogy mikor jut eszébe tüzet gyújtani és leégetni a lakást mire hazaérek, mert mire elfújná a gyufát addigra bekómált. Rettegek amikor hazamegyek, hogy halva találom vagy kirabolt mindenünkből ami még megmaradt. Ugyanez megy este amikor lefekszünk aludni, hogy vajon hagyja-e, hogy átaludjuk az éjszakát, vagy eszébe jut valami üvöltöznivaló. Sírógörcsöt tudnék kapni minden, viszonylag normális család és otthon láttán, ahol nem egy elmebeteggel vannak összezárva nap mint nap. Hányni tudnék attól a bűztől, ami a szobájából árad. (Amikor bevitték, vagy két héten át folymatosan szellőztettünk, és még mindig büdös volt). Ha meglátok egy rendőrautót, már görcsben van a gyomrom, pedig én még a piros lámpán se megyek át. Ha nincs otthon és hallok egy mentőt szirénázni, arra gondolok, hogy hol találtak rá eszméletlenül. Iszonyúan, elmondhatatlanul elegem van mindenből ami hozzá kapcsolódik. Mindenenet odaadnám az utolsó szögig, ha normálisan, nélküle élhetnék, illetve élhetnénk mindannyian. Tegnap észrevettük, hogy ha ő viszi le a kutyát sétálni, akkor a kutya bepisil a liftben. El se merem gondolni, hogy miért.
Nna, úgy látom, mégiscsak litániázás lett belőle, de most már nem törlöm ki. Aki esetleg viruális úton akarna szembeköpni engem a fentiekért, annak barátian üzenem, hogy életkörülményeket cserélek vele egy hétre, és utána újratárgyaljuk.

Spin

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!