|
|
 |
oRg
2003-05-26 21:38:30
|
99
|
Bár tényleg nem ér annyit, az illabilis alakot magyar szakra felvételizők, ritkábban egyetemi hallgatók beszédében szoktam hallani. Egyértelműen 'labilis', 'bizonytalan' jelentésben. Tehát akkor tautológikus túlképzésről van szó. Hasonló a ledegradál... több nem jut eszembe. Valójában tudom, hogy nem tautológikus, de a beszélők az il- tagot valószínűleg nyomatékosító érvényűnek vélik.
Ugyanott megyfigyelt jelenség a kies szó 'kietlen' jelentésének vélelmezése. |
|
 |
Kis Ádám
2003-05-26 14:00:59
|
96
|
Kedves LvT!
Nem tudok rájönni, miért nem szeret engem a HTML. Csak egyszer sikerült. Mindenesetre majdnem tökééletesen rekonstruáltad a szándékamiat, még a 3 l-es illlabilist is :).
Köszönöm.
Egyébként az illabilis gyakorlatilag a magyarban is adatolatlan.
Kis Ádám |
|
 |
LvT
2003-05-26 13:27:17
|
95
|
Kedves Ádám!
> Ehhez hozzájön, hogy az illabilis valószínűleg beszélt nyelvi szó, hiszen írott nyomát alig találtuk.
Ehhez két dolgot tennék hozzá:
1. A Google-ban 30 találat van az illabile szóra, ebből egy van szövegben, az is olasz. A többi angol szólista [jelszótöréshez :-)], illetve a Webster's Unambidged 1913-as public domain szócikkének az idézése (vö. itt). Ezután töröltetett a szótárakból.
Ha ilyen jól dokumentált nyelvben, mint az angol, nem lehet a weben az úzust előcsalni, mi esélye lehet a magyar adatolásnak?
Történetileg is alacsony frekvenciájú szóról van szó, amely nagyrészt kiavult a szótárazás előtt; és a rögzített történeti szövegekbe a kis gyakoriság miatt nem került bele.
2. Bár oRg "terjedő" alakról beszélt, mifelénk bunkóéknál azonban már régi tradíciót mondhat magának. Legalábbis része az én gyermekkorból hozott nyelvemnek (ráadásul a hibás jelentésben).
A szó tehát valahol az illegalitásban kitartott a kiavulása óta, várva arra, hogy egy alkalmas pillanatban előtörjön, és ezzel megint egy kitűnő distintív jegye legyen a megállíthatatlanul növekvő bunkóságnak.
> a labilis mintájára miért nem használjuk a stabilis-t
Szerintem ez összefügghet azzal, hogy a HHC-ben 1797-1905 között -- egy adat kivételével -- csak Homér fordul elő: a korábbi és későbbi szerzők "teljes" Homerus ill. Homerosz névhasználatával szemben (érdekes az intervallum végein a két vacilláló: Kazinczy Ferenc és Juhász Gyula). A stabil még abban az időben került a nyelvbe, amikor a nem latinból átvett szavaknál latinos alak visszaállítása még nem volt automatikus: idővel "küzdött" a két alak: a régi rövid, és a midern hosszabb, és a stabil esetén a köznyelvben a rövidebb forma "győzött". A labilis viszont már az új nyelvi tendenciák idején került a nyelvbe -- mindegy hogy a német labil-ből vagy a latin labilis-ből --, vagy pedig korlátozottabb használata miatt a köznyelvhez közelebb álló rövid forma "húzta a rövidebbet". A szópár asszimetriája pedig azóta is tart: csiki-csukit eredményezve: kinél a labilis rövidül, kinél a stabil lesz hosszabb, de a szótárazás jelentette standardizálás miatt a háború álló jellegű. |
|
A hozzászólás:
 |
LvT
2003-05-26 12:52:29
|
94
|
Kedves Ádám!
Engedelmeddel rekonstruáltam a szövegedet:
----------------
Ehhez hozzájön, hogy az illabilis valószínűleg beszélt nyelvi szó, hiszen írott nyomát alig találtuk.
Kérdezem:
a labilis mintájára miért nem használjuk a stabilis-t. Úgy tűnik, ez eredeti latin átvétel (az etimológiai szótárakban nincs nyoma), míg a stabil német forrásból származik (bár a Bakos ezt is lat-nak mondja. A MTESz 1835-re datálja az első említést, stabilis alakban.
Érdekes dolgok derülnek ki a nyelvtörténeti korpuszból:
A stabilis először 1882-ből szerepel benne, a 11. előfordulás 1918-ból való (Lukács György szövege).
A 12. 1964, Sinkó Ervin
Aí ezt követő 8 viszont mind természettudományos, főképp fizikai és csillagászati szöveg.
A labilis először 1910-ből kerül elő (Lukács György), és érdekes módon, Ranschburg Jenő egy könyvében szerel a labil.
Az illlabilis a történeti korpuszban nem fordul elő.
Kis Ádám
|
|
Előzmény:
 |
Kis Ádám
2003-05-26 12:01:50
|
93
|
Ehhez hozzájön, hogy az valószínűleg beszélt nyelvi szó, hiszen írott nyomát alig találtuk.
Kérdezem:
a mintájára miért nem használjuk a -t. Úgy tűnik, ez eredeti latin átvétel (az etimológiai szótárakban nincs nyoma), míg a német forrásból származik (bár a Bakos ezt is -nak mondja. A MTESz 1835-re datálja az első említést, alakban.
Érdekes dolgok derülnek ki a nyelvtörténeti korpuszból:
A először 1882-ből szerepel benne, a 11. előfordulás 1918-ból való (Lukács György szövege).
A 12. 1964, Sinkó Ervin
Aí ezt követő 8 viszont mind természettudományos, főképp fizikai és csillagászati szöveg.
A először 1910-ből kerül elő (Lukács György), és érdekes módon, Ranschburg Jenő egy könyvében szerel a .
Az a történeti korpuszban nem fordul elő.
Kis Ádám |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|