Nekem a részletek ismeretében nem ez a véleményem.
Szerintem a naív részecskekép sokszor inadekvát. Ehhez tulajdonképpen nem kell görbült téridö. Szerinted hány részecske van pl. egy protonban? Vagy egy kijövö elektron az hány darab részecske (szoft fotonok!)?
Általában a részecskekép inadekvát, ha a feltételezett részecskék között túl erös a kölcsönhatás. Ez szilárdtestfizikában is így van. Miért érvényes a fonon leírás? Azért, mert a kis amplitúdójú rácsrezgések közel harmonikusak. Ha a normálmódusokat fononnak fogod fel (részecskék), akkor a kölcsönhatásuk elég gyenge, így perturbatíve kezelhetö. Próbálj meg az olvadáspont közelében fononokról beszélni!
A részecskekép lényegében a kis rezgéseknek és normálmódusoknak felel meg. Ha a leírni kívánt jelenség ezzel jellemezhetö (pl. egy szórásfolyamat bemenö és kimenö állapota), akkor jó. És ha nem? Akkor ott van a mezöfogalom. Az mindig jó. És lokális.
A kvantumtérelmélet lokális, de még mennyire! Az egyik legfontosabb alapelve a lokalitás (térszerüen szeparált tartományokban definiált megfigyelhetö mennyiségek kommutálnak egymással). A kvantumelmélet-áltrel probléma gyökere szvsz egyáltalán nem itt van. (A Bell egyenlötlenség sérülése, EPR stb. azért nem releváns, mert csak akkor jelent valamiféle lokalitás sérülést, ha bizonyos naív képekhez ragaszkodsz.)
A kvantumelmélet-áltrel probléma gyökere inkább ott van, hogy a kvantumelmélet felteszi a Hamiltoni képet. Az áltrelben azonban a Hamilton-függvény nem az idöfejlödést írja le, hanem egy kényszer, mert idöátparaméterezési invariancia van. Ráadásul ha Hamiltoni alakba akarjuk írni az áltrelt, a kényszerek nagyon bonyolultak, nehéz kvantálni (ebböl egy kiút Ashtekar és társai hurok kvantumgravitációja, ott ellenben más gondok vannak. Tudtommal még semmi konkrétat nem sikerült kihozni belöle).
A másik probléma, hogy a kvantumtérelmélet mindig használja a klasszikus, elöre adott téridö fogalmát. Pl. a fentebb leírt lokális kommutativitás esetén, de más esetben is. Ezért nehéz a téridöt dinamikussá tenni. Az nem gond, hogy a téridö görbült, csak legyen elöre adott.
Nem tudjuk, hogyan kezeljük a gravitációt másképp, hogy összhangban legyen a specrellel. Pont ez a baj, ezért kellett azt is geometrizálni. A newtoni gravitáció fenntartása relativisztikusan lehetetlen, mert az az abszolút idö fogalmára épül. Az elektrodinamika mintájára nem megy, mert gravitációs vektorpotenciál nincs, az ilyen elmélet ellentmondana a jelenlegi ismereteknek. Ráadásul akkor érthetetlen lenne, miért kötelezö, hogy a súlyos és a tehetetlen tömeg azonos legyen. Ha ellenben a gravitáció geometriai eredetü, akkor ez automatikusan teljesül.
Egyébként pont fordítva gondolkozunk: mindent geometrizálunk, az összes kölcsönhatást, így próbáljuk egyesíteni öket egymással, és remélhetöleg majd a gravitációval is. Lehet, hogy rossz úton járunk, egy biztos: senki nem mondott még jobbat. |