Láttam a műsort, és semmi kivetnivalót sem találtam benne, sőt...
Egyrészt egy bájos fiatal és komoly édesanya és egy váteszi ihletű, egzaltált és tehetséges ember párbeszédét élvezhettem, akik egyáltalán nem mellesleg nagyot és maradandót alkottak s remélem még alkotandanak is a maguk és hazájuk nevében és dicsőségére.
Másrészt viszont izgalmas volt azt megfigyelni, hogy mi a - feltételezésem és majdnem bizonyosságom szerint - őszinte hitű Fidesz-rajongók e két jellemző válfajának szociológiai-ideológiai-érzelmi háttere.
Az egyik a becsületes és önfeláldozó munka tiszteletében, valóban magyar és hazaszerető polgári családban felnőtt és házassága révén a vallásos intimitáshoz is közel került sikeres fiatal nő; másikuk az istentől megérintett, lobogó és lelkesedő, közösséget és bensőséget egyszerre megtalált és azt arcjátékával és orgánumával kifejezni is képes művész: természetes és dícséretes az, hogy közel áll hozzájuk az, amit a Fideszből látnak s amit annak hisznek.
Hogy időnként a másképpen nevelt és másképpen értő számára következetlenségnek vagy butuskaságnak tűnő dolgokat is mondtak? Hogy nem mindenki számára - és talán lelki vezetőik számára sem - azonos megtalálni vélt és azonosulást kínáló közösségük azzal, amit nekik jelent? Na és?
Azt hiszem, az is következetlen, de mindenképpen rosszindulatú, aki két kedves és tiszta ember egyetértésben feloldódó lelkesedését közvetlen (tehát nem a szociológiai és érzelmi háttér által közvetített)politikai állásfoglalássá fordítja le és vitatkozik vele, vagy számonkéri rajtuk lelkesedésük hőfokát...
Én szeretem őket.
Montefiore
| 
