„A nyelvművelő műsorokban néha az is elhangzik, hogy valamely nyelvi jelenség adott környezetben helytelen. Nem volna szabad ezt kimondaniuk?”
Igen. Úgy hiszem, nem volna szabad ilyet mondani. (Teszem hozzá sietve, hogy az ilyet olyan dolgokról szokták mondani, amelyek helyesek, csak éppen nem részei a sztenderd magyarnak: Mondanák egy példát. Természetesen helytelen, mert a nyelvbotlást és a metanyelvi használatot kizárva egyetlen egészséges magyar anyanyelvű egyén nem mond ilyet, hogy: Muslincik zöld ég neki. De az ún. nyelvművelő műsorok nem ilyenekről szoktak szólni.)
A példáidra nem tudnék igen-nem választ adni. A jelen helyzetben a magyar oktatásügy és tulajdonképpen a kultúra egésze úgy véli, hogy egy többé-kevésbé irodalmi nyelvváltozatot köteles mindenki elsajátítani, mert aki nem, az bunkó. Ez így nagyon nem jó, vannak nyelvek, kultúrák, ahol ilyen elvárás nincs, de tény, hogy így van. Az is szomorú tény, hogy sokan azt gondolják, hogy aki ilyen (egyébiránt minden nyelvészeti okot nélkülözően) stigmatizált változatokat használ, műveletlen, buta, unintelligens, bunkó. Ezen – azt hiszem – éppen a nyelvművelőknek kellene mihamarabb változtatniuk. Vannak is ilyen törekvések, de sajnos jelenleg még az ellenoldal az erősebb. Mivel azonban ez a társadalmi helyzet, az iskolának kötelessége felkínálni a lehetőséget a magyar nyelv presztízsváltozatának elsajátításához. Ha tehát azt mondja egy igazgató a tanárának, hogy tudom, hogy teljesen jó a te nyelvhasználatod, de mivel a társadalom elvárja, hogy a választékos nyelvhasználatot megtanulhatóvá tegyük a diákjainknak, kérlek, tanórán kerüld a tudnák szóalak egyes szám első személyű használatát, ez bizonyos mértékig nyilván frusztrálni fogja a tanárt (hiszen ahelyett, hogy arra tudna figyelni, mit mond, arra kell figyelnie, hogy amit mond, azt ne úgy mondja, ahogy eddigi életében mindig, de ez a frusztráció egy elfogadható mértéken belül marad, főként ha megnézzük a mérleg másik serpenyőjét. Ha azonban az igazgató közli a tanárral, hogy helytelenül beszél magyarul, és tanuljon meg ragozni, az már számomra nem tolerálhatóan intoleráns.
Biztos, hogy nagyon komoly problémák húzódnak meg a háttérben, s tény, hogy a magyar társadalom alapvetően intoleráns a mássággal (cigányok, melegek, suksükölők, szőke nők stb.) szemben, s ezen nagyon gyorsan és nagyon hatékonyan változtatni kell, és ez mind nem a nyelvész dolga, de abban is biztos vagyok, hogy a nyelvművelőnek a nyitottságra nevelés, a segítségnyújtás a legfőbb feladata (Lőrincze: Emberközpontú nyelvművelés; Nádasdy nyelvművelői tevékenysége – azt hiszem, a nyelvművelés mai útját ő jelöli ki legjobban), és nem a bírálás, kötözködés (ma élők neveit szándékosan nem említem, de Pintér Jenő neve nyugodtan említhető, sajnos Lőrincze halála után mintha ez az irányzat erősödnék a nyelvművelők körében, holott a korszellem a minden eddiginél liberálisabb megközelítést támogatná).
A magam részéről kicsit szkizofrénül érzem magam, mert mint a nyelvészet művelője, azt mondom, hogy hagyni kell szabadon nyelvhasználni az embereket, korrektorként viszont irgalmatlan szigorral javítgatom a szövegeket. De hát a nyelvésznek a kutatás a dolga, a korrektornak meg az, hogy minél világosabban érthető, a szerző szándékait minél jobban tükröző, a szerző és a kiadó presztízsét növelő szöveg jöjjön létre. És ez utóbbi csak javításokkal megy. |