|
|
 |
Feribá04
2003-04-28 16:42:03
|
729
|
Szia!
Az Olaj már 91 előtt is nagyon jó volt szurkolásban. Az NBI B-ben természetesen a legjobbak voltak és még az sem zavarta meg őket, hogy pár évig nem kerülhettek fel. Most őszintén! Szerinted ilyen manapság elképzelhető, hogy egy B-s csapat idegenbeli meccsére két busszal elmenjenek a szurkolók? 87 január elsején egy teljes busznyi piros-fekete jelent meg Pakson déli 11-kor. Ez volt a fanatizmus!
Amikor 89-ben feljutottatok biztos voltam benne, hogy felnőttök a nagyokhoz szurkolásban (Körmend, Zete) és Andrej megérkeztével két idénnyel rá meglett a bajnokság. Az erdmények ezek után már nem jöttek úgy, de a hangulat megmaradt. Nem hiszek abban, hogy a támogatottság hiánya miatt estetek össze, hisz épp ti mondjátok, hogy a fénykorban sem segített a klub a szurkolónak. Én külső szemlélőként inkább arra gyanakszom, hogy kiégett egy generáció. Nem azok az arcok vannak jelen már jópár éve, mint a kilencvenes évek elején (Tojás mikor hagyta abba és miért?). Nálunk pl. az Atomic Boys (eredetileg Ultras Atomic Boys) alapítótagjai jelenleg is aktívak, sőt gyakorlatilag ők (vagyis mi) adják (adjuk) a lendületet a fiataloknak.
Azt írod, hogy a fiataloknak jelenleg már van más ami pótolja ezt a feeling-et. Nagyon érdekelne mire gondolsz. Én úgy gondolom két dolog miatt megy ki egy ultra kosármeccsre: 1. Szeret szurkolni, 2. Szeret szurkolni és szereti a kosárlabdát :-))))
Ennyi az egész ám ezt a kettőt nem tudom elképzelni, hogy más pótolhatja. Más oka kell hogy legyen ennek. Talán a lokálpatriótizmus hiánya? (lásd Budapest) Nem tudom.
Térjünk vissza az Olajra...
Én egyik mélypontnak a zete elleni kiesést a négy közül éreztem (még Rezákkal), ám jött Miljkovics, aki kiegészülve Alexe-vel és Ivkovicsal nemcsak a csapatot, hanem a közönséget is újra lázba hozta. Nagyok voltatok és ne hallgassuk el jöttek ilyenkor a balhék is (pl. rájátszás első mérkőzése után Solton).
Ezután sokáig nem jártam Szolnokon, de múlt évben sikerült eljutnom kétszer is.
Hát mit mondjak? Ennyire látványosan csak a Zete esett vissza korábbi önmagához képest. Nem értettem, hisz jó csapatotok volt és kupagyőztesek lettetek.
Az igaz, hogy divat lett meccsre járni, de emlékeim szerint ez így volt a kilencvenes évek elején is.
Több apró dolog volt szerintem ami elvette az emberek kedvét a szurkolástól mind Szolnokon, mind az ország többi részében és ez egyhamar nem fog visszajönni és abban sem vagyok biztos, hogy az eredmények segítenek. Nézőt lehet eredménnyel csalogatni, de a néző még nem ultra. |
|
 |
olajbanyasz
2003-04-28 16:02:08
|
727
|
T. Oilboy!
A bajnokság megnyerése után 1 évvel költöztem el Szolnokról, azóta csak alkalomszerűen járok meccsekre (azt is többnyire idegenben) Viszont 91-ig, én sem nagyon hiányoztam, igazolatlanul...:-))
A szurkolás elleposodását 2 dologra vezetném vissza:
1. A vezetés már akkor is lesz@rta a táborát... A szurkolói buszt, mi szerveztük, esetenként ráfizetéssel. Nagy szerepük van a "vezérszurkolók" elűzésében is. Többeket kitiltottak a csarnokból, másokat "eltanácsoltak" (rendezői, rendőri) zaklatásokkal, stb. Pedig a hazai meccseken nem volt jellemző a balhézás...
2. Nagyon megfiatalodott a tábor. Akkoriban a magam 20 évével, tacskónak számítottam. Azoktól az ifjaktól, akiket az utóbbi időkben látok, nem várható el, hogy hétköznapokon több száz km-re kísérjék el a csapatot. (hol vannak már azok az idők, amikor volt olyan srác, aki 1 huszadrangú mérkőzésre ellógott a saját lagzijából:-))) ) |
|
A hozzászólás:
 |
oilboys
2003-04-28 15:41:10
|
726
|
Kedves Feribá04!
Sőt, tök jó, hogy olyan emberrel lehet erről dumálni aki kompetens a témában.
na szóval:
Én 91' óta járok Olaj meccsekre, az utóbbi időben munkahely miatt kissé ritkábban.
A bajnokságnyerés utáni években ( Ivkó, Alexe)még a tuti +30 as derbiken is telt ház volt,a hangulat a régi, aztán amikor a Sopron ellenében kiszívtunk, ott valami eltört. Azóta sem tudunk 5-ről a 6-ra lépni, sem csapat, sem szurkolás terén.
Szvsz ebben a klubvezetés is ludas, hiszen az igazi vezérszurkerek is abban az időben kezdték hanyagolni a meccsrejárást.
Ennek köv-ben pl. most ilyen nincs is nálunk. Pedig fontos lenne, mert a tömegpszichológia szabályai szerint is rá odafigyel a többi, átveszi a nótákat, stb...( plusz szakdoli kutatásom eredménye is ezt mutatta)
Kellene egy normális klubmenedzser aki visszahozza őket, akár anyagilag is motiválva.
Pl nálatok ezt látom, hogy szerveznek buszt, segítenek egyenpólót,egyensálat csinálni, stb.
Nálunk több mint egy évtizede még egy sz@ros kötött sálat sem tudtak összehozni...:-((
A másik, hogy szvsz divat , társadalmi esemény lett kosárra járni ahová ki lehet vinni nőt, gyereket, és ez szép dolog csak felhígul az egész, és egyre több lesz mindenhol az olyan, mint Fehérváron. Tapsikolunk aztán sanyi!
Harmadrészt a társadalmi változások is gyengítettek a "vadságon", már nem csak a csarnokban lehet kiadni magunkból a fáradtgőzt, a fiatalságnak ezer más elfoglaltsága akad, ami a 90 -es évek elején nem volt.
Vannak még gondolataim erről, de majd csak utánad.
Szia
csabesz |
|
Előzmény:
 |
Feribá04
2003-04-26 10:43:51
|
720
|
Kedves Oilboys!
Ne haragudj, hogy beleszólok a témába, de ezen már én is sokat "agyaltam".
A kilencvenes évek elején valóban eszméletlen volt a szurkolás a magyar kosárpályákon. Sok érdekes példát fel lehetne hozni és meg is teszem:
Véleményem szerint az akkor csúcsponton lévő MTE tábor "csak" a harmadik legnagyobb szurkolósereggel rendelkezett. Az első két helyen egyértelműen a Szolnok és a ZTE állt. A Szolnok miért? Ezt te biztosan jobban tudod, de én amikor nálatok voltam (természetesen a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején) legalább 1500-ra tippeltem az aktív B-közép számát. Ez döbbenetes magas szám, ám még nagyobbnak találtam az egerszegieket. Egyszer volt alkalmam látni, hogy kábé 4000 ember "Kék az Isten"-ezett. Na az nem volt semmi! Szuper volt a Körmend (sokkal jobb, mint mostanában) is , de emellett a két brigád mellett nem rúghatott labdába. Jóval kevesebbett tettek ki létszámilag. Érdekes pedig akkor nem volt még sem Oilboys, sem Atomic Boys (1993), sőt szerintem Devils sem. Mégis volt hangulat, volt szurkolás majdnem mindenütt. OK, olyan szinten nem, mint az említett három városban, de valamifajta B-közép mindenhol volt. Nézzünk néhány példát:
Baja: Eszméletlen jók voltak és odahaza nem volt ellenfelük. Idegenbe is eljárogattak, de az már nem volt az igazi.
Oroszlány: Otthon jól nyomták, de nem merészkedtek el sehova. Voltak nagyon súlyos alakok a táborban.
Paks: Otthon kegyetlenek voltunk, de idegenbe nem jártunk. Az általad hiányolt dalok akkor sem voltak, elég egyhangú volt a repertoár, de a hangerő és a B-közép létszáma messze felülmúlta a mostanit.
Körmend: Otthon és idegenben is nagyon jó.
Szolnok: Otthon nagyon jó, idegenben pedig a legjobb.
Zalaegerszeg: Otthon szerintem a legjobb, idegenben pedig változó.
Sopron: Otthon becsülettel helytálltak, de idegenbe inkább csak Liepa-ék idejében jutottak el.
Kaposvár: Kábé ugyanaz, mint Sopronban.
Na és a pestiek:
Honvéd: 0, bár néha mutattak valamit.
MAFC: dupla 0, nem is bánom hogy nem élvonalasok.
Tungsram: Ide is írhatnám, hogy 0, de nem teszem, mert egyszer szerdai nap jöttek el Paksra egy busszal, ez pedig a pesti csapatoknál nem volt jellemző.
Csepel: Talán még ők voltak valakik, de a létszám ott is elenyésző volt. A szolnoki szurkolók sem a nyugodtságukról híresek, de az ASE csarnok egyetlen tömegverekedését a csepeliek robbantották ki. Elég durva volt és a meccs is majdnem félbeszakadt.
Na kábé ennyi elsőre, szóljatok hozzá!
Mi az oka tényleg hogy eltűnik a szurkolás a kosárpályák mellől? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|