Keresés

Amúgy nagyon katonás volt a szervezés, 380 utas 9 darab 40-45 fős szakaszra volt osztva élén egy idegenvezetővel, fölöttük egy főidegenvezetővel. A baj az volt, hogy egy-egy szakasznak együtt volt kollektiv szovjet vizuma és amikor a hazatéréskor szétcincálták a szakaszokat, akkor ebből zűr volt az útlevélkezeléskor, mert a "szakaszparancsnokot", aki a csapata legvégével jött el, nem engedték be a határterületre az igazi papirral. Minden ilyen "rajnak" kineveztek helyben egy oroszul tudó "rajparancsnokot" és kapott egy fénymásolatot a vizumról. Én is ebben a helyzetben voltam, volt mit magyarázkodnom:-)

Vissza Habarovszkban aludtunk egyet, másnap reggel már a reptéren voltunk, amikor ragyogó napsütésben közölték velünk, hogy Moszkvában akkora feneköd van, hogy nekem sincs nagyobb. Ezért Moszkva 2 napja nem indit és fogad gépet, 16 000 ember lakik vasuti kocsikban a reptereken. Itt meg süt a nap, maradhatunk nyugadtan még 1 napot. Majd mégegyet. Utána 3. nap este nekivágtunk a nagy orosz éjszakának az IL-62-vel. Klassz volt fenntről látni az erdőtüzeket, olajkutak fényeit meg a szembe jövő gépeket. A pilótafülke lámpájának le-felkapcsolásával köszönnek egymásnak a pilóták. Na merthogy én időközben elővettem a csak magyar szöveget tartalmazó névjegyemet, a hátára ráírtam oroszul, hogy "aviacionnij korreszpondent", elküldtem a sztyuvival a kapitánynak, aki rögtön meghivott a pilótafülkébe. Ott voltam két órát, nagyon tetszett nekik, hogy tudok oroszul, bár a grúz másodpilóta mindenképpen rajtam akarta gyakorolni az angol nyelvtudását. Még vicceket is meséltünk 2 óra hosszat, de aztán komolyra fordult a helyzet, mert a pilótávak közölték, hogy a SZU európai részén majdnem minden reptér le van zárva a köd miatt. A pilóta tőlem is megkérdezte, hogy na most mit csináljunk? Én mondtam, hogy a 190 utasból 180 a magyar csoport, tehát irány Budapest. Keró volt bőven, attól mehettünk volna, de még egyik pilóta sem volt Pesten, és így nem lehet idejönni. Akkor mondtam, hogy Ungvár, de ott kicsi a pálya, Lvov, Kiev zárva, maradt Ogyessza. Még néztük is, hog oda értünk tudna-e jönni a MALÉV nagytuskó. Oda tudott volna jönni, de nem volt rá szükség, mert közben egy félórára Domogyedovót kinyitották. Le is szálltunk a jeges esőben, fél kilométerre a főépülettől, létra, busz sehol. Lejöttünk a gép saját lépcsőjén és a sztyuvik vezetésével begyalogoltunk a parkoló gépek között a főépületbe. Átlépkedtünk a földön fekvő embereken és megtudtuk, hogy már lemondtak rólunk és a buszok elmentek. Ennek ellenére egy óra alatt visszszerezték őket és mentünk a Profszojuz szállóba. Egy helyet itt is kettőt aludtunk, mert ugyan a reptér működött, de akkora restancia volt utasban, hogy nekünk azt mondták, örüljünk, hogy kaja-pia-fütött szállás van. A MALÉV-nak esze ágában sem volt különgépet küldeni 380 emberért, egye meg az Aeroflot a saját kakiját. Végül harmadnap elkezdték kisebb csoportokban hazaküldeni a népet. Én 15öd magammal az algériai légtársaság gépvel jutottam haza, ami a mi kedvünkért leszállt LHBP-n. Akkor ettem először kuszkuszt. Végül a 18 napos út 22 napos lett és még az IBUSZ adott vissza egy kis pénzt a kellemetlenségekért.