|
|
|
|
 |
bz_
2003-03-19 17:17:30
|
4039
|
A döntés hátteréről nem tudok semmit, lehet, hogy így volt. Az utóbbi néhány évből mindenesetre nem emlékszem olyan példára, hogy a négy közé jutásért akár csak egyetlen meccsen is megszorongatták volna az első-második helyezetteket. Sőt, az alapszakaszban sem tudta a Szegednél hátrább elhelyezkedő csapat komolyan megszorongatni, pláne legyőzni az első négyből egyiket sem.
Jó, most már nem két csapat között dől el a bajnoki cím - szerencsére! -, de annyira még nem kiegyenlített a mezőny, mint ami a férfiaknál előfordul.
Igazából az esélyegyenlőséget nem is ott látom sérülni a pillanatnyi erőviszonyok alapján, hogy a hetedik és a nyolcadik elveszíti az esélyt a négy közé kerülésre, hanem ott, hogy az első kettő rápihenhet az elődöntőre - amennyiben nem érdekelt az EuroLiga Final 4-ban.
Lehet persze, hogy jövőre visszatérnek a régi lebonyolításhoz.
|
|
A hozzászólás:
 |
EN228
2003-03-19 14:36:26
|
4038
|
| Es ha jol tudom, akkor ez is az Euroliga-resztvevö csapataink keresere, hogy ne kelljen annyit meccselniük, mert ök "eleve" erösebbek, mint a többi igy ertelmetlen lenne utazgatniuk. Ez talan igaz is, de hol az eselyegyenlöseg? |
|
Előzmény:
 |
bz_
2003-03-19 14:06:19
|
4037
|
Ezeknek a csapatoknak a számára semmi. A 7.-8- viszont befejezi a szezont az alapszakasszal, az 1. és a 2. pedig pihen és készül az elődöntőre, amíg az általad említettek utaznak és viaskodnak.
Hajrá magyarok!
Hajrá PÉCS!!! |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|