Keresés

Részletes keresés

VangSo Creative Commons License 2003-01-23 17:39:07 2979
Kedves Lecsa-Punk,
ahogy már az lenni szokott :))) részben egyetértek, részben nem.
Amiben egyetértünk: önmagában a két nyelv nyelv uralása kevés, szükség van saját int(v)encióra stb. (viszont éppen az eredeti szövegbe! kódolt int(v)enció rekonstrukciója lehet segítségünkre egy szöveg fordításánál).
És itt lép be az a rész, amiben kevésbé értünk egyet, a költő szövegen kívüli életének, szándékainak, bevett szereinek stb. ismerete már közel sem alapfeltétel (persze lehet kiegészítő, inspiráló stb. szerepe), ellenben a nyelv birtoklása az. Gondolj bele, a világirodalom szövegeinek döntő többségénél halvány lila gőzünk nincs ezekről a dolgokról, egy rakás szerzőnek sokszor csak a nevét ismerjük, vagy még azt sem. Arról nem beszélve, hogy szándék és a megvalósult szöveg a legritkább esetben fedi egymást tökéletesen, a legtöbb amit egy szerző megtehet, hogy törekszik erre. Elhatározod például, hogy írsz egy szívszakítóan gyönyörű szerelmes verset, aztán persze a vers olyan lesz, amilyenre sikerül. Mivel pedig nyelvből készül, olyanra sikerül, amilyenre képes vagy megfaragni – lánglélek, bohémság, a legnemesebb érzemények stb. lelkesíthetnek és segíthetnek persze, önmagukban azonban kevesek egy jó vershez. Ennek is köszönhető, hogy sokkal több életművész van, mint jó költő (a jó költők aztán vagy életművészek vagy nem).
Mindezek miatt az eredeti intenciót elsősorban a szövegből kell kibányászni, az ihlető életanyag és érzemény egyrészt rekonstruálhatatlan (ebben megint egyetértünk), másrészt sokkal kevésbé fontos. Ami fontos, hogy a szövegben és bennünk meglévő invenciók fedésbe hozásával az eredeti, magunk és az olvasók szempontjából minél érvényesebb szöveget hozzunk létre. A fordítás egy jó magyar vers megírását is jelenti.
Summa summarum, bármennyire fura, a szöveg nem függ alkotójától, saját önálló élete van, amit utólag a szerző, ha meggebed sem tud irányítani. A költő „csupán” megírja a verset, de az olvasóban kel életre; itt is igaz: „hiába fürösztöd önmagadban // csak másban moshatod meg arcodat.”

Barátsággal,
VangSo

TREX Creative Commons License 2003-01-23 16:35:52 2976
Bocs, de: aHHoz. Rendben?
A hozzászólás:
Lecsa-Punk Creative Commons License 2003-01-23 16:09:46 2974
Amit mondasz az igaz

De ahoz hogy egy verset egy masik nyelvre atirj tobb minden kell mint a ket nyelv tokeletes uralasa...

Hogy a hangulat atjojon a szandekal
Ahoz ismerned kellet a koltot ...
Ha ezt elbasztad es nem ismerted legalabb az eletet es ha valami megertest, hasonerzest felfedezel akkor az is valami

Nem art azt sem Tudni hogy miert irta ...
Mi volt az az erzelem , pillanat, gondolat vagy szer ami hatasara letrejot a vers

Ezt egyetlen ember ismerheti csakis a kolto
Ergo soincs rekosnturkcio egy vers forditasnal
csak atiras ... amitol elveszt valamit
persze lehet hozzajon valami plusz is de az estek nagyreszeben agyonvered a szoveg eredetiet:)

(Remelem ertheto mert eleg zagyvara sikeredet)

Előzmény:
VangSo Creative Commons License 2003-01-23 02:30:26 2968
Kedves Lecsa-Punk,
igyekeztem jelezni, hogy ez egy rögtönzött formai imitáció (hogy kijöjjön, persze kellett az eredeti egy kis „vizezése” is). De sebaj, nem is ez most a lényeg, inkább az, hogy a hangulat milyensége annak a munkáján múlik, aki megdolgozza a szöveget: lehet csinálni keményre, líraira, objektívan hűvösre, zaklatottra stb. A feladat az, hogy a fordító, átköltő stb. lehetőség szerint megtanuljon „bánni” a szöveggel, egyszerre rekonstruálni az eredeti szándékot, és azt, amitől egy fordítás vagy átdolgozás sajáttá is válik. Mivel az ember elsősorban magához – pontosabban saját nyelvi viselkedéséhez – hasonítja a szöveget, ez nagyon jó terep a nyelvi tudatossághoz. Én pl. a magam részéről mindig megpróbálom hangsúlyozni, hogy a fordítás az egyik legjobb iskola a saját nyelv megtalálásához. (Valamiért mostanában a pályakezdő költők sokkal gőgösebbek annál, mint hogy ilyesmivel „piszmogjanak”, az eredetiségért vívott csatát a már meglevő lebecsülésével aztán legtöbbször el is vesztik.)

Ami a lényeg: természetesen sokféle olvasat, sokféle hangulat létezik, ha számodra egy változat nem fejezi ki azt, amit te érzel, nosza, ki kell dolgozni a saját megoldást, ízesítést. Az pl. már egy nagyon jó állapot, ha meg tudod mondani miért nem tetszik egy bizonyos megoldás, ennél csak az kiválóbb, ha képes vagy olyan szöveget létrehozni, amely legközelebb esik az általad elképzelthez (és az se baj, ha másoknak is tetszik).

Mivel ez önképzőkör: nagyon jó gyakorlat például, ha ugyanazt a szöveget az ember megpróbálja különb s különbféle stílusban újraalkotni. Ezzel nagyon hamar kiderül, hogy mi uraljuk-e a nyelvet, vagy egy szűk stílus vaksi foglyai vagyunk, és önkéntelenül is folyton csak ismételgetjük magunkat. Többször is terveztem, hogy az utóbbi időben felkerült szövegeket megpiszkálom kicsit (nagyon jellegzetes bennük pl. ez az öntudatlan páternoszter helybenjárás), de aztán sosem volt elég időm rá.
Szóval, mivel önképzőkör, javaslok egy játékot, hogy ne váljon megint szimpla verslerakattá a topik. Itt egy jó kis vers, amit mindenki betéve tud, s a vitézi feladat: a legkülönfélébb formában, stílusban (kvázi paródiaként vagy akár kőkomolyban) újraírni egyes részeit (sztahanovistáknak akár a teljes poémát :))
Aki nem szégyell játszani, vágjon bele!

Megy a juhász a szamáron…

Megy a juhász a szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.

Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszer csak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.

Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.

Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!