Keresés

Részletes keresés

Irgumburgumfityfirity Creative Commons License 2002-12-27 17:58:33 9
Magyar vagyok,
Magyarnak születtem,
Magyar nótát dalolt
A dajka fölöttem
Magyarul tanított
Imádkozni anyám,
S téged szeretni,
Ó gyönyörűszép Hazám.
A hozzászólás:
Locadia Creative Commons License 2002-12-27 17:52:08 8
Már írtam egy másik fórumba is, de talán ide kellett volna?

Adalék a nemzeti büszkeséghez, avagy mindenki egy kicsit magyar - Mikes György után szabadon

Sokunkat abban a szemléletben neveltek, hogy aki a nagyvilágban hírnévre szert tett, vitte valamire, arról előbb-utóbb kiderül, hogy valahol, legalább egy kicsit magyar.

Későbbi pályafutásom során volt alkalmam több (létszámában) kisebb nemzet fiaival-lányaival gyakori kapcsolatba kerülni. Ennek során megtudtam, hogy a magyarok csak hagyján, de a legtöbb legnagyobb mégis csak grúz. Még Nagy Péter cár is(!) Ez elgondolkoztatott.

Ismét eltelt néhány év és Írországban nyaraltunk. No, itt kiderült, hogy Ausztráliától Kanadán át az USA-ig voltaképpen mindenki ír. Reagan elnökig bezárólag. Ez utóbbi teóriának látom történelmi ismereteim alapján a legnagyobb valószínűségét, tudván, hogy a XIX. sz. közepén éhínségben szenvedő, egyben tradicionálisan sokgyerekes Írországból hányan vándoroltak ki a nagyvilágba akkor, ill. tették ezt az írek az elmúlt 150 évben folyamatosan. Vagyis vigyázat, tulajdonképpen mindenki ír.

Lehet, hogy minél kisebb egy nemzet, annál nagyobb?

Előzmény:
Irgumburgumfityfirity Creative Commons License 2002-12-21 14:17:15 7
Majdnem egy mondattal is lehetne erre válaszolni: magyarul beszélni, és teljes elméddel magyarul gondolkodni. De nem ilyen egyszerü a válasz, föleg nekem nem, aki harminckét éve hagytam el a hazámat.

Itt nem volt elég, hogy magyarul tudok és magyarul gondolkodom. Ezen túl kellett menni, és egy teljesen új nyelvet, amelyböl még egy szót se hallottam egész életemben, megtanulni.

Elsajátítani úgy, hogy a magyar nyelvemet is ápoljam közben, és megmaradjak magyarnak!

Fiatal, másféléves házasok voltunk akkor a férjemmel, amikor elhatároztuk, egy olyan igazságtalan, Istent megtagadó országban nem akarunk családot alapítani.

Azt hiszem ez a két dolog a legfontosabb egy ember életében; a szabad nyugodt élet, és az Istennel való viszonyának rendszeres ápolása, vagyis az Istenbe vetett hite. Szabadság nélkül nem lehet boldog az ember, de Isten nélkül sem! Éljen az ember Magyarországon, vagy a világ bármelyik országában.

Az elsö idökben amikor az ember nem érti a nyelvet sem, még jobban számít a jó Isten gondviselésére, és ezáltal szinte jobban az Istenhez fordul. Töle vár minden választ, vigasztalást, segítséget.

Csak hét év után tudtunk hazalátogatni ( ennyi idö után kaptuk meg a svéd állampolgárságot), ezalatt az idö alatt csak Anyukám volt itt nálunk látogatóban. Apukám, és a többi rokonok, csak hétéves korában látták elöször a kislányom!

Elsö hazalátogatásunkkor érdekes jelenetek játszódtak le, emlékszem. Szolnokon egy nagy piacon, görögdinnyét nézegettem megvételre, amikor ezt találtam mondani az eladónak:“ már hét éve nem ettem dinnyét!“(ami igaz is volt ) Erre az eladó:“ csak nem börtönben tetszett ülni?“ Mosolyogva mondtam, á dehogy, csak Svédországban lakunk. „Akkor megkapja ingyen!“- volt a válasz.A kislányom pedig nagyon élvezte, hogy a szomszéd gyerekekkel tud beszélni, habár elöször van Magyarországon. Azok is mondták, Elisabeth nem magyar, mégis tud magyarul! Ilyen gyerek beszéddel. Nagy szenzáció volt akkor ez. Elisabeth pedig mondta nekem :” tudod mama mi itt a legérdekesebb, hogy a legkisebb gyerek is tud magyarul!” Mennyire igaza volt, és én erre nem is gondoltam.

Az egyik pesti ismerösöm így fejezte ki:” Elisabeth Ausztriában született, Svédországban lakik, és magyarul beszél!”

Számunkra nagyon fontos volt, hogy megörizzük magyarságunkat, megtanítsuk gyermekünket a magyar nyelv használatára, és az otthoni hagyományokat szokásokat is szükségesnek tartottuk. Csak így éreztük magunkat a nagy „idegenben“ igazán magyarnak, a mi kis családunkon belül. Annak idején (1971 ) nem volt itt nekünk semmi segítség, se tolmács, se magyar pap, se ujság, se könyv ( pl. meséskönyv a gyereknek ) se rádió, se tv- magyarul. Ezeknek hiánya azt vonta maga után, hogy minél elöbb elsajátítsuk a svéd nyelvet.

A Miatyánkot is hamar megkellett tanulnunk svédül, és a miséken így mondtuk. Otthon viszont mindíg, a mai napig is csak magyarul beszélünk. Beszereztem a parabola antennát is, hogy tudjuk nézni a magyar tv-t, pár évvel ezelött. Mostmár szinte olyan mintha otthon laknánk! Mindenröl informálva vagyunk ami ott történik. Még több, a magyar rádió sugározását is tudom így hallgatni. A tv-n a ”programban” csak a hangfrekvencián változtatok, ezt elvezetem a stereóhoz, és már hallgatom is pl. a ”Jó ebédhez szól a nóta” magyar nótáit a Petöfi rádióban! Üzenni is szoktam rokonaimnak, ismeröseimnek a Duna tv-n keresztül is, vagy a rádióban. Ök kérdezik éntölem, hogy csinálom?- pedig Ök vannak otthon!

Emlékszem a meséskönyvek hiánya miatt kislányomnak, fejböl kitalált meséket mondtam esténként.Ehhez nagy fantáziával kellett rendelkezzek, hogy minden nap új mese legyen! Mikor már iskolás lett és tudott olvasni svédül is, mondta: “azért a mesék szebbek magyarul!” A magyar nyelvet, mint anyanyelvet tanulta az iskolában. Aztán, hogy ide költöztünk Ulricehamnba, magyar tanító hiányában én tanítottam egy pár gyermeket az enyémmel együtt, kétmüszakos munkám mellett. A szülök egyike magyar volt a legtöbb esetben. Amilyen gazdag a magyar nyelv, csak természetes, hogy meghitt szeretetteljes szavakkal csak magyarul tudtam gyermekemhez beszélni. Melyik nyelven lehet ilyen szépen mondani?- Drága Virágocskám! – Kicsi Tündérkém! – Kis Maszatom! Mikor kicsi volt, megtanítottam ilyesmire pl. ”Mondjad, ki vagy Te mamának?” Ö így felelt: ”A legdrágább tündérkéje az egész világon! ”Kell ennél szebb válasz?

Minálunk a Jézuska hozta az ajándékokat, nagyon sok évig. A Mikulás is jött! Az én gyerekkoromban is a Jézuska jött karácsonyra, és Ö díszítette fel a fenyöfát is. Mi is díszítgettük késö este a férjemmel, a magyar szaloncukrokkal (melyet a rokonság küldött minden évben ). Ahogyan nött a gyerek, mindíg késöbb és késöbb kellett díszítenünk, mert már nem feküdt le olyan korán. Aztán kb. kilenc éves volt, amikor már teljesen éjjel tudtunk csak hozzáfogni a díszítéshez. Nagyon fáradtak voltunk és nagyon csendben kellett csinálni. Következö nap reggelén, hallom a nagy sóhajtozásokat a nappaliból. Elisabeth nézegette a feldíszített karácsonyfát és az ajándékokat, tágra nyílt szemekkel! Aztán mondta :” én hallottam valami zörgéseket, de nem mertem odamenni, mert a Jézuskát elriasztottam volna!” Az iskolában is mondták neki, de buta vagy, a szüleid csinálják!”

Erre Ö azt felelte :”az lehet, hogy neked a szüleid készítik, de nekem a Jézuska hozza, mert mi magyarok vagyunk!” Ha ilyet elhitt az ember gyermekkorában, hogy “egy földöntúli erö “ aki ez mögött van, csodálatos érzés volt! Késöbb aztán megmagyaráztam neki, ahogyan nekem is mondták a szüleim annak idején, hogy átvitt értelemben csakugyan a Jézuska hozza az ajándékokat, mégpedig úgy, hogy a szülöknek ad egészséget a munkájukhoz, ezáltal pénzt tudnak keresni, és megtudják venni az ajándékokat. Ez így igaz.

Emlékszem még egy nagyon kedves kis történetre.

Alig pár hónapos kislányommal védöoltásra várakoztunk, több svéd mamákkal és azok gyermekeivel. Sokáig kellett várni, így egyik kisbaba a másik után kezdett el sírni. Az enyém is rákezdett, amikor elkezdtem neki mondani egy “mondókát“. „ Egyszer volt egy kemence, belebújt a kis Bence. Kormos volt a kemence, fekete lett kis Bence! Ránézett a mamája (itt nagyra nyitottam a szemem) nem ismert a fiára. Becsukta a kemencét, jól elverte kis Bencét!”

A magyar beszéd és a kedves hangsúlyom hallatára, kislányom nagy szemekkel figyelt rám, és mosolygott. ( pedig a szavak értelmét még nem értette ! ) Boldogan, bisztonságban érezte magát újra! A svéd mamák csak néztek rám, mit mondhattam a gyerekemnek, hogy azonnal elhagyta a sírást, és utána se sírt többet ott, míg az övéik folytatták a sírást.

Volt egy spaniel kis kutyusunk, Charlie volt a neve. Ö is kétnyelvü volt. Idehaza magyarul beszéltünk hozzá, odakinn svédül. Meg kellett neki svédül is tanúlni, hiszen magyarországi szabadságunk ideje alatt, egy “svéd néni“ vigyázott rá, aki tanyán lakott. Volt olyan eset, amikor találkoztunk valakivel akit én ismertem, de Charlie még nem. Megakarta simogatni és én láttam Ö fél, és visszahátrál. Ekkor mondtam neki magyarul: ”a bácsi szeret!” Így már meghagyta simogatni magát, és a svéd ember kezét is megnyalogatta. Megkérdezte tölem utána a férfi, hogy mit mondtam a kutyusnak. Én mondtam, hogy mit. „Nahát ilyet!? –ez volt az ismerös válasza.“ / persze svédül /

Ilyen nagy hatása van az anyanyelvnek, külhonban.

Itteni barátaimmal sokszor szoktam beszélni hazámról, és ilyenkor megemlítem, hogy Budapesttel Stockholm, nem veheti fel a versenyt. Amikor elmondom nekik, hogy nekünk nem csak „egyszerü“ királyi koronánk van, hanem „Szent Koronánk.„ Akkor elámulnak, és elmondom a történetét.( kevesen ismerik itt ) Szent István királyunk az országot, megfelelö trónörökös hiányában, a Szüz Máriának oltalmába ajánlotta fel, a Magyar Szent Koronával együtt!

Van még egy ilyen ország, aki ilyen múlttal dicsekedhet? Nem hiszem! Különben most vettem éppen egy könyvet ebben a témában, otthoni hazalátogatásom alatt.A könyv címe: Öfelsége a Magyar Szent Korona-Csomor Lajos az író.Az elöszót, a könyvben vitéz Hunyadi László ötvösmüvész írta. Ö írja a szöveg végén: „A Szent Koronának aurája, mágikus ereje van, amely önállóan is képes, ha az idö eljött, megnyilatkozni.“ Továbbá olvasom más oldalon az írótól:“ A Magyar Szent Korona tehát mai állapotában egy többször is sérült, többször is szándékosan megcsonkított és átalakított, de mindenképpen egységesen tervezett és kivitelezett alkotás, mely jelenlegi formájában is a világ legtökéletesebb müalkotásai közé sorolandó.“ Aztán az 1948-as ifjak, az 1956-os bátor fiatal „hösök „- akikre büszkék lehetünk!

Mi akik annak idején rákényszerültünk, hogy hazánkat elhagyjuk, ezt még jobban érezzük, és tudjuk. Mert pl.a svédeknek nem kellett átszenvedniök két világháborút, így sokkal könnyebb volt az életük.Száz éve nem volt itt háború! Mióta nincs vízumkényszer mindtöbben utaznak Budapestre.Mindenkitöl elismeréseket hallok.Nagyon tetszik nekik Bp. a hangulatos éttermekkel, a fimom ételekkel. A magyaroknak sok elnyomó ellen kellett megküzdeniök, ezért bátor ember a magyar! Nekünk is elég nagy bátorság kellett annak idején mikor elhagytuk hazánkat.(egy titkos rendör volt a föbérlönk! ) Most, hogy egy éve vitézzé avattak és Nemzetes Asszony lettem, még jobban érdekel a magyarság multja, jelene és jövöje. Ennél nagyobb elismerést nem kaphattam volna, magyarságomért ! Interjút adtam a helyi svéd ujságnak az avatásommal kapcsolatban, hogy megismertessem Velük a Vitézi Rendet, és tudják meg, mostmár ilyen szabadság van Magyarországon! Ebben az évben a lányom is és férjem is vitézzé avatták Bp.-en. A Vitézi Rendbe való jogosultsághoz hozzátartozik a vallásos élet, a magyar nyelv tudása és a magyar öntudat is, többek között. Esti imáimban hálát adok a jó Istennek mindenért.

Itt jutnak eszembe a Himnusz sorai: „..... megbünhödte már e nép, a multat s jövendöt.“ A szabadság párhuzamosan a vallásos élettel, a legnagyobb bisztonság, egy „egészséges „ társadalom kibontakozására. Ezért kell nekünk szülöknek, fiataljaink nevelésére nagy súlyt fektetni, és magyarságuk megtartására törekedni. Én ebben különösen nagy reményt látok a jövöben is, mivel lányom van, és Ö is anya lesz egyszer. Áldozatos munka, de megéri!

Kiválasztottnak érzem magam minden nemzet között, hogy magyarnak születtem! ( azt hiszem ez is Isten kegyelme.)

Most lett még egy dolog, amiért nagyon jó érzés magyarnak lenni, Kertész Imre író Nobel-díjat kapott! Nekem itt Svédországban gratulálnak az emberek az utcán!? Mindig szoktam a tv által kisérni a díjkiosztást, és az azt követö „ bankett“-et Stockholmból, mert akkor interjúvolják a Nobel-díjasokat.

Az idén úgy látszik a legizgalmasabbnak mutatkozik, nekem mint magyarnak, a Nobel- díj ceremoniája!

„A magyar nyelv könyve“ c. könyvben olvasom: “az anyanyelvnek köszönhetöen válunk emberré.“ A bevezetöben Kölcsei Ferenc: Parainesis-böl idéznek:“....soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.“

A lányom nyelvtudománnyal (lingvistik ) foglalkozik, Ö veszi az ilyen jellegü könyveket.

(A magyar nevemen nem változtatnék soha, pedig gyakran félreírják.)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!