Végre valami épkézláb reagálás :-)
Egyetlen komoly ellentét van a gondolkodásunkban, egyébként apróságokat leszámítva egyetértek. Ez pedig a következő:
"szerintem a belgák is hasonló sorsra jutottak volna(szerinted nem)"
Vagyis te a saját fikciódban biztos vagy (vagyis a brazilok fordítottak volna), én a sajátomban (a tied ellentétében) egyáltalán nem (persze hiszek benne :), de a lehetőséget nem tudom elvetni a meccs addigi folyása miatt.
Az apróságok:
- a belgák védelme összességében nem volt nagy szám a vb-n, de azon a meccsen jól működött, és a legfontosabb, az összjáték, a taktika működött; hogy nem világklasszis csapat az mutatja, hogy a peches gól után nem tudtak újítani, bár helyzetük volt néhány.
- az argentinok ellenjól játszottak az angolok, de akciógólt nem tudtak összehozni, és az ellenfél sem volt annyira félelmetes, mint ahogy azt gondoltuk előtte.
Egyébként szerintem is szar vb volt. Nem is a színvonal miatt, hanem mert olyan tényezők is közbejátszottak, amiknek nem lett volna szabad. Ez jelentősen rontott az élvezhetőségen, és az én szememben így az elért eredmények sem érnek annyit, mint valójában.
Amit pedig a mai visszaemlékezésben produkáltak a Trap-Totti-Del Piero hármas kapcsolatáról, és azok 'következményeiről', az a hozzá nem értés magasiskolája volt. Sikerült felidegesíteniük, pedig nem olyan könnyű :-) |