|
|
 |
Cascada
 2002-12-26 13:45:23
|
2
|
Nem vagyok elkötelezett állatvédő, de mindig is tiszteltem azokat, akik erre tették fel az életüket. Sőt, talán irigyelem is őket, valószínüleg sokkal gazdagabbak lesznek élményekben, mint az átlagpolgárok, mialatt valamelyik irodaépületben telefonálnak és ügyintéznek vagy tárgyalgatnak.
A majmokkal kapcsolatban tényleg igazad van, sokkal több van bennük, mint ahogy gondolnánk. Még régebben olvastam egy könyvet arról, hogy megtanították a süketnéma jelbeszédet egy majomnak. (Ugyanis azért nem tudnak "ugyanúgy" beszélni, mint mi, mert egyszerűen mások a hangképző szerveik.) Persze az valahogy még "megérthető", hogy alapvető jeleket képes volt használni. Ami igazán meglepett az az volt, hogy amikor pl meglátott egy hattyút, akkor a "víz" és a "madár" jelek összetételéből gyakorlatilag új szót alkotott: " vízimadár".. Aránylag elvont dolgokat is képes volt kifejezni és több száz jelet használt. Csak akkor volt kicsit csalódott, amikor megpróbált beszédbe elegyedni a laboratórium macskájával, de az nem válaszolt.:))
Amúgy születés után az első hónapokban az embergyerekek ugyanúgy fejlődnek, mint a kiscsimpánzok... ok, a csimpánzoknak kicsit gyorsabban fejlődik a mozgásuk:))) De nagyon érdekes, hogy sokáig szinte nincs különbség a majmok által rajzolt kép és az embergyerek által rajzolt kép között. Aztán persze elhúznak az embergyerekek. Az eszközhasználatra is csináltak kisérleteket, nagyon ügyesek és találékonyak a majmok.
Egyébként amit eddig felsoroltam, mind-mind nagyon is emberközponú vizsgálat és megfigyelés... azt várjuk el, hogy beszéljenek, hogy eszközt használjanak stb stb.. szerintem jobb lenne, ha majomnak fogadnánk el őket - és hagynánk őket a természetes közegükben normálisan élni a megszokott életüket..
|
|
A hozzászólás:
 |
|
eljenkikerdez
2002-12-25 08:03:36
|
-
|
Talán sok embert meglep az újfajta téma. Talán sokan meg sem állnak, hogy vegyék a fáradtságot és elolvassanak egy csimpánzokról és általában állatokról szóló témát. Hiába elismerem, ez manapság nem nagyon divat otthon és mindazok akik oly készséggel és tehetséggel majmolják mindazt, amit más, ügyesebb és valljuk be, egy bizonyos szinten okosabb emberek divattá tettek számukra pusztán a pénz érdekéből, tekintet nélkül arra, hogy az a közember épülését szolgálja-e vagy sem. Elismerem, ez nem big brother és egyéb nyalánkságok a tévéből, a "való világ", ahogy egyesek oly ügyesen megfogalmazzák és visszhangozzák a mások által szájukba adott szavakat. Elismere na, ez manapság nem divat és sokaknak snasznak és feleslegesnek tűnhet ilyesmiről beszélni, mások meg, ha bele is néznek ebbe a témába, értetlenül elfordítják a fejüket mondván, én ehhez nem értek. Elárulom, nem is kell olyan nagyon érteni hozzá, nem kell hozzá nagy képesség, hogy megértsük. Én sem tudtam egy kukkot sem a csimpánzokról, sem más állatfajokról másfél évvel ezelőtt, hiába na, nem ilyeneket tanítottak nekem a biológia órákon elsősorban, könyvekben meg nagyon nem juthattam hozzá, mert ha akadt is néhány könyv minderről, nem nagyon hiszem, hogy megfizethettem volna a horribilis könyvárakat.
Na mindegy, a csimpánzoknál tartottam, szóval amint látják különösebb tehetség nem kell egyes dolgok elsajátításához, ami fontos lenne viszont hozzá, az talán sok emberből hiányzik manapság és ez a tudásszomj, tanulni vágyás, a felfedezés szépsége.
Mikor azonban oly sok teher nyomja a vállunkat manapság és akkor még csimpánzok és egyéb állatfajták után érdeklődjünk, amikor a mindennapi betevő falatot is oly nehéz megszerezni? Én ezt is megértem, ilyen terhek mellett nehéz másra koncentrálni, habár már találkoztam emberekkel, akik hatalmas lelki és fizikai megterhelés mellett is képesek másra koncentrálni, talán az egész csak akarat kérdése?
És miért csimpánzok? Na ez a szépsége a dolognak, amire egy nyugati ethológus vagy primatológus egyből felkapná a fejét, miért? Mert a csimpánzok oly nagyon hasonlítanak hozzánk, emberekhez, hogy az már többször eredményezett tagadást és a "fejet a homokba dugni strucc módra" hatást a tudósok körében is a huszadik században.
Na igen, de ha még hasonlítanak is annyira hozzánk, az nekünk miért érdekes? Erre a kérdésre had idézzem egy nemrég hallott tudós szavait: "Mert a csimpánzok tanulmányozásával képesek vagyunk/leszünk magát az emberi mivoltunkat feszegető kérdésekre is választ kapni egy sokkal nagyobb és teljesebb kép kialakításával, képesek leszünk válaszokat kapni arra, hogy az ember miért olyan amilyen és hogy hogyan alakult ki azzá ami."
Bizony ám, ezek az őrült nyugatiak manapság sokkal inkább lázba jönnek egy-egy állatfaj emlegetésére, mint egy zenekar vagy tévésorozat nevére. Képesek még külön oldalakat is szentelni az interneten a kevésbé ismert, de annál jobban szeretett állatfajok érdekében, ahol tudósok készségesen megosztják velük kutatásaik eredményeit vagy legalábbis egy részét. Én is találkoztam már ilyen oldallal, őszintén bevallom engem a tudás vágya vezérelt oda, rákerestem a megfelelő állatfaj nevére és egyből sikerült a jó oldalra klikkelnem. Nem csalódtam egy csöppet sem, és nehogy azt higgyék, hogy senki más nem volt ott rajtam kívül, meglepetve fedeztem fel ott hozzám hasonlóan érdeklődő embereket. Habár az az állatfaj, amire anno rákerestem nem csimpánz volt, de értelmi szinten megközelítette a csimpánzt.
Mégis most had írjak arról miért is a csimpánzok és mikor, kivel kezdődött el ez az egész csimpánz őrület, ami már egy ideje lázban tartja a nyugatot, viszont még a szele sem nagyon ért el kis hazánkba.
A történet egy Jane Goodall nevű (nem tudom, egyeseknek ismerősnek hangzik-e ez a név) angol lánnyal kezdődött 1960 táján, amikor is Jane előszőr afrikai földre tette a lábát annak reményében, hogy valóra válthatja nagy álmát és csimpánzokat figyelhet meg és tanulmányozhat eredeti környezetükben. Azonban akkoriban Jane Goodall még nem rendelkezett a megfelelő előtanulmányokkal és gyakorlattal sem ezen a téren (megjegyzem azóta megszerezte a doktorátusi címét). Mégis már kislány korától arra vágyott, hogy Afrikában, a vadállatokkal éljen (hát hiába, vannak ilyen elvetemült, furcsa emberek is). Az állatok iránti szeretet és kiváncsisága már ötéves korában figyelmessé tette az édesanyját, aki mindig azt tanácsolta neki: "Ha valamit nagyon el akarsz érni, akkor meg fogod találni az utadat hozzá." Jane Goodall úgy emlékszik vissza, az édesanyja soha nem tartotta vissza őt és soha nem mondta, hogy amit tenni akar az ostobaság vagy értelmetlenség (hiszen senki Jane előtt nem vállalkozott ekkora és ilyen dologra, amúgy meg akkoriban úgy gondolták, hogy egy fiatal, angol nőnek semmi keresnivalója az afrikai vadonban).
Szóval, Jane Goodall 1960-ban huszon évesen valóra váltotta nagy álmát egy angol tudós közreműködésével és hitével Jane-ben, név szerint Louis Leakez. Jane máig sokat köszön neki.
1960 óta eltel egypár év, pontosan 42, lassan 43, mégis azon a helyen Afrikában, ahol Jane Goodall előszőr megvetette a lábát, - nevezetesen Tanzániában, Gombe környékén - azon a helyen még ma is változatlanul és rendületlenül folynak a kutatások.
Jane Goodall megtalálta az álmát és nagy mértékben gazdagította tudásunkat a csimpánzokról. Az ő felfedezéseinek köszönhetően tudjuk ma, hogy a csimpánzok is használnak primitív eszközöket, (sőt néha még elő is készítik őket használatra) ami megcáfolta az akkoriban oly nagyon hitt és elfogadott tudós dogmát az emberről, miszerint csak az ember készít és használ eszközöket. És megint csak az ő felfedézesinek köszönhetően tudjuk, hogy csimpánzok, úgy mint az emberek képesek háborút viselni saját fajtájukkal szemben (itt megjegyzem, hogy nemigen sok állatfaj követ még el hasonlót). Ezzel a felfedezésével a csimpánzokat még közelebb helyezte az emberekhez hasonlóságban, mint azt valaha ő maga is gondolta volna. Jane Goodall annak idején neveket adott azoknak a csimpánzoknak akiket tanulmányozott, neveket abban a korban, amikor nem volt népszerű gondolat állatokat emberi érzésekkel "felruházni".
Leírhatatlanul értékes, több mint 40 éves kutatásaival Jane Goodall egy olyan ajándékot adott az emberiségnek, amit nem igazán lehet szavakkal kifejezni. Itt megjegyzem, hogy Jane Goodall megírta könyv alakjában is felfedezéseit, amiben bemutatja azt a csimpánz közösséget amivel elkezdett dolgozni.
És hogy ő mit nyert mindezzel? Rengeteg tudást és hatalmas belső békét, talán egyeseknek ez kevésnek hangzik, én a fél karomat is odaadnám érte ha kellene.
Viszont mint minden tündérmesének, ennek is van rossz oldala amit Jane manapság nagy erőkkel igyekszik megoldani vagy legalábbis elviselhetőbbé tenni a csimpánzok számára. Ez pedig az emberi önzés, butaság és nemtörődömség. Ha valaki nem tudná, a csimpánzok ma veszélyeztetett állatfajnak minősülnek emberi közreműködésünknek köszönhetően. Mégis még ma is előfordul, méghozzá nem elég gyakran, hogy csimpánz anyákat ölnek meg húsukért és szerencsétlen gyermekeiket kiszakítják halott anyjuk ölelő karjaiból és eladják őket illegálisan, legjobb esetben házi kedvenceknek, legrosszabb esetben laboratóriumokba vagy állatkertekbe rossz körülmények közé. És senki sem tudja jobban, mint Jane Goodall, hogy a csimpánzok ugyanúgy az emberekhez hasonlóan képesek érezni, nagyon is hasonlóan. Ahogy mi érezzük az elkeseredést, kilátástalanságot, reményvesztettséget, ők is ugyanúgy tisztában vanak ezekkel az érzésekkel. Nem sok dolog tud olyan elkeserítő lenni, mint egy védtelen, igazságtalanul bezárt állat látványa egy olyan ketrecbe, ahol megfordulni sem igazán tud. Mivel a csimpánzok agya nagyon is hasonlít a miénkhez, éppen ezért meg lehet őket tanítani majdnem minden dologra, amire egy ember képes, kivéve a beszédet, így nem tudják nekünk elmondani, ha valami fáj nekik. Mert ilyen intelligensek és érzékenyek, érzésekkel telítettek jobban kellene vigyáznunk arra, mit is teszünk velük (ez ugyanúgy vonatkozik minden más élőlényre is). Mindazon emberek akik tisztelik minden egyes élőlény jogát az élethez,(legyen az ember vagy nem ember) a szabadsághoz és ahhoz, hogy életüket örömben tölthessék el az megérti, ha egy állat szenved az mennyire tud fájni annak is aki nézi és mennyire tudja kísérteni az embert akár egy életen keresztül. Ez az ami Jane Goodall is történt, amikor először meglátogatott egy laboratóriumot, ahol csimpánzokat tartottak kutatások céljából iszonyatos körülmények között. Amikor előszőr a szemükbe nézett azoknak a csimpánzoknak és felismerte mennyire reményvesztett és halott szemek néznek rá vissza.
Akit jobban érdekel mindez találhat rengeteg információt a www.janegoodall.org oldalon (sajnos csak angolul van még meg). Akit pedig egyáltalán nem fogott meg a dolog és azt gondolja, mindez marhaság, annak azt javaslom a hibát ne másban hanem magában keresse. Ha valakinek meg egyáltalán nem tetszett, akkor ne olvassa, ahogy egy big brothert védő megjegyzésben olvastam: "Könnyen meg lehet találni a tévé távirányítójának kikapcsóló gombját." Ugyanúgy könnyen el lehet a szemet is más tájakra legelésztetni. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
