Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2002-11-28 15:02:49 129
Számomra sok új érdekes infót szedtél össze.
Most csak annyit, hogy idáig úgy tudtam Wass Albert 90 éves korában halt meg...

Érdekes, hogy fiáról/fiairól? (az egyik az amerikai hadsereg tábornoka) igen keveset beszél.

Egyébként közben megtudtam a Czegei Wass alapítvány magyarországi képviseletének elérhetősét.

A hozzászólás:
nightwish Creative Commons License 2002-11-28 13:39:25 128
Utánanéztem az idézeteknek, itt vannak, mire alapoztam azt, amit korábban mondtam:

(A dátumok elé, emlékeztetôül: az író 1998. február 17-én halt meg.)

– a "megfigyelésrôl":

Ha idegen jön, és egy boltban valahol utánam érdekllkôdik, még ma is elôbb fölhívnak engem, s megkérdik, mit tegyenek az idegennel: küldjék föl hozzám, vagy kergessék el?

(Wass. A interjúja 1984-bôl, In: Wass A.: Magyar örökségünk – Tanulmányok, novellák, hátrahagyott írások és riportok az íróval; Kráter Műhely Egyesület, 2001; 303. oldal)

– a haza (nem) menetelrôl:

Kérdés: Változás esetén hazamenne Erdélybe?
Az író válasza: Talán paradoxonként hangzik a válaszom, de mégis azt mondom: aligha. Emlékeimben úgy él Erdély, ahogy láttam és megéltem, és ez így szép. Fájna látni a változásokat (...) Úgy érezném magam, mint egy "utolsó bölény" egy változó világban.

(Uo, 304. old.)

Hívnak, menjek haza Magyarországra, s keressem föl Erdélyt is. De nem megyek. Meg akarom ôrizni emlékeimet úgy, ahogy megéltem azokat, s látni a változott világot nem lenne jó.

(Részlet az író 1995. májusában kelt levelébôl, In: Polísz, 2002. június-július, 25. old.)

– egészségi állapotáról:

A nyolcvanhatot taposom, s ha Isten is megsegít, nem leszek már itt sokáig. (...) Munkámat tehát befejeztem, ideje, hogy odébb álljak. Nem jó mergöregedni, még rosszabb nyomoréknak lenni.

(Részlet az író 1993. júliusában kelt levelébôl. In: Polísz, 65. szám, 24. old.)

Úgy tűnik, mióta betöltöttem a 87-et, az Úristen megelégelte a velem való bajlódást. Rám nehezedik a betegség-gyöngeség, s ha nem élnék itt az ôserdôben, azóta már rég abbahagytam volna ezt az életnek nevezett veszôdést.

(Részlet az író 1995. januárjában kelt levelébôl; Magyar örökségünk, 315. old.)

Nem az a baj, hogy átestem a kilencvenedik évemen, hanem az, hogy látásom meggyöngyült, s már járni is alig tudok.

(1998. január; Uo., 316. old.)

– a társaságáról:

Én bizony vénülök ügyesen itt az ôserdôben, ahol élek. Egyetlen szomszédaim a rókák, farkasok, vaddisznók, szarvasok és párducok, na meg a tó alligátorai

(1995. november, Uo., 26. old.)

És valami érdekes:

... újra megházasodtam. Rossz volt egyedül itt az ôserdôben. Új feleségem félig francia, félig ír. Zenész. Orgonával tölti meg a vén házat, orgona szavával. Nyolc unokája van már neki is. A "gyerekek" azonban sok gondot okoznak. De hát ez az élet!

(Részlet az író 1996. januárjában kelt levelébôl; In: Magyar örökségünk, 315. oldal.)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!