Keresés

Részletes keresés

Tamerlán Creative Commons License 2002-11-20 09:49:59 91
A "Kard és kasza" nagyon jó könyv.
A nyelvezete élvezetes és szép, a történet lebilincselő. Igen hosszú időszakon ível át.
Ez a magyarázata a annak, hogy a történet "sodrása" többször változik. Mint egy folyóé, amely hol hegyek közt, hol síkságon vájt medret magának.
A kezdetben lassú tempójú történet (az első kötetben) felgyorsul (időnként túlságosan is - és vázlatossá válik), közben azért, egy-egy kiemelt szereplőnél, kicsit meglassúdik. A második kötet (még nem fejeztem be) visszatér a regény elejének tempójához.
Az író általam ismert más regényeihez hasonlóan, ebből is árad Wass embersége.
Meg némi szomorúság is...
Törölt nick Creative Commons License 2002-11-05 12:38:30 84
Azt hiszem, nem tudnám így megfogalmazni, de a szerző szívemből szólt.

"A második rész már nem egy évezredet ölel át, hanem egyetlen generáció megpróbáltatásait vetíti elénk, a főhős életútját állítva a középpontba. A huszadik század olyan nehézségek elé állította az erdélyi magyarságot, amelybe az egyes ember beleroppanhat. A néhol már naturalisztikusan bemutatott kegyetlenség, amelyet Miklós és sortársai élnek át, még az olvasás során is roppant lelkierőt igényelnek. Amikor úgy érezzük, hogy nincs tovább, megkapjuk a lelki feloldást, ami nem más, mint a remény. A főhős legyőzhetetlen. Amikor pálinkáért eladják a megvakított, agyonkínzott Miklóst egy durva pokrócba csomagolva, nem tudjuk elképzelni, hogy létezhet feloldás. De az ősei nevén koldusként újból megjelenő volt arisztokrata valóban nem lehet más, mint Isten igaz szavának hirdetője, Szent ember, olyan szent, aki a szeretet szavát hirdeti ellenségei közt is, testvéreinek hű segítője. Szenvedései árán megtisztult, benne már nincs sem harag, sem gyűlölet, mindenét elvették: nevét, címét, családját, anyagi javait, szeme világát, tehát a semmi által lett az övé a minden. Fantasztikus ez az írói útrabocsátás. Wass Albert most sem engedi, hogy úgy tegyük le a művet a kezünkből, hogy indulatok feszítsék szét mellünket, hanem megpróbál isteni békét teremteni ott, ahol emberi érzelmek dúlnak, a szeretet és valami emberfölötti megbocsátás szavával."

Forrás itt

A hozzászólás:
agnescsillag Creative Commons License 2002-11-05 12:11:47 83
Hello Olvasók!
Volt két hét szabadidőm, és elolvastam a Kard és Kasza regényt. Nem semmi a vége! Mit szóltok hozzá?
Üdv.
csillag.
Előzmény:
Törölt nick Creative Commons License 2002-10-22 09:25:16 82
Ezt igazából nem tudom. Idáig a Krátertől csak a "Hagyaték"-ot olvastam, amit ugye most adott ki a Mentor. Érdekes lesz összehasonlítani a két kiadást. A Mentor könyvek egységes megjelenésük miatt is jobban mutatnak a polcon. ;)

OFF
Most jelent meg egy CD (Sillye Jenő és a Testvérek együttes közösen), ahol megzenésített versek hallhatók, köztük Wass Albert két verse ("Véren vett ország" és az "Őszi dal")
ON

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!