Kedves Vitya!
Sajnos, most nem vagyok olyan agyi állapotban, hogy ilyen nagyívű dolgot áttekinthetnék. Ezért csak vázlatosan:
Szerintem nem az intervokális [p], [t], [k] hangokat, hanem a zöngés [b], [d], [g]-t fenyegeti inkább "veszély". Én úgy vélem itt hangzóssági hasonulás lép fel a környező magánhangzók hatására: zöngétlen zár(rés)hang > zöngés zár(rés)hang > zöngés réshang-approximáns > félmagánhangzó (> kiesés) irányban.
Az ősmagyar [*k] is előbb [*g] kellett hogy legyen, utána lett [*G], majd [u] ~ [v], ill. [j], vö. *roke (> *roge) > *roG > rou > ró ~ rov(ás) 'vés', ill. *tanokt (> *tanoGt) > *tanoxt > *tanojt > tanít.
Ugyanez figyelhető meg pl. a spanyolban is, vi. előbb zöngésülés, utána réshangúsodás, végén esetleg kiesés: l. caput 'fej' > [*kabeda] > sp. cabeza [kaweTa] 'ua.', tepidus 'langyos' > [*tibido] > [*tiwiDo] > sp. tibio [tiwio] 'ua.'.
A jelenség ugyanakkor nem egységes a veláris képzési helyen (hátsó mgh. előtt) a spanyol megrekedt a zöngés zárhang állapotában: l. focus 'tűzhely' > sp. fuego [fuego] 'tűz'. Ugyanakkor a francia itt eljutott a kiesésig: > [*feGu] > [*feu] > fr. feu [fő] 'ua.'.
Úgy vélem, erre a jelenségre vezethető vissza az [l] vokalizálódása is [u] félhangzóvá.
(Nem intuitív speciális jelek (SAMPA szerintiek): "x": zöngétlen veláris réshang, vö. német ach-Laut, "G": az "x" zöngés párja, "T": zöngétlen dentális réshang, vö. angol "thin", "D": a "T" zöngés párja, "w" itt = "B" = zöngés bilabiális réshang) |