Kedves Oszi!
Felvetésed olyan tág, hogy nemigen tudok rá megfelelően reflektálni. A kérdés egy ezer oldalas monográfia témája lehetne.
Ami a magyart illeti nálunk először a XIV. sz.-i Gyulafehérvári Sorokban tűnik fel a határozott névelő ("Az keresztfán függő képében"), és a 1380/1450-re datált Jókay-kódexben már széles körűen használt. Ebben az időben alakult ki a határozatlan névelő is, és ilyen szerepben az egy mellett kezdetben elő-előfordult a némely és a néminemű is.
Én viszont tágítanám a kérdést, mivel a határozott névelő csak az egyik alaki eszköze a határozottság kifejezésének. Bár a finnugor nyelvekre nem jellemző a névelő (csak magyarban van és a mordvinban, de ez utóbbiban hátravetett!), régóta vannak a csoportnak eszközei a determinálásra. Ilyen volt pl. a régi magyarnak az a sajátossága, hogy a határozatlan tárgy jelöletlen volt, a -t rag egyben determináló elemként is szolgált. Ugyanez hozta létre a "tárgyas" (szakszóval határozott) ragozást: a "Látok egy embert" ill. a "Látom az embert" kijelentésekben a névelő felesleges, maga a ragozás ellátja ezt a szerepet. A magyarban a névelő tehát felfogható ennek a tendenciának a kiteljesedéseként: azaz már nemcsak a tárgyhatározóra korlátozódik ez a lehetőség. A megvalósulás konkrét módjára természetesen hatott elsősorban a német minta, miként az sem tagadható, hogy azok a szláv nyelvek használnak csak artikulust, amelyek más névelőt használó nyelvekkel érintkeznek. Így hátravetett határozott névelő van a balkáni nyelvi téség tagját képző bulgárban, és macedónban, hátravetett artikulus van még egyes északorosz nyelvjárokban (skandináv, és esetleg mordvin hatásra), előrevetett van a némettel érintkező szlovén, szorb és pomorán dialektusokban.
Azonban a szláv nyelvektől sem ismeretlen a determinálás. Akik még tanultak oroszt, azoknak ismerős lehet, hogy a mellékneveknek van ún. rövid és hosszú alakjuk: "Ja gólogyen" 'Éhes vagyok', ill. golódnüj cselovék 'éhes ember'.
Bár ma már a szláv nyelvek ezek használatában nem egységesek, a hosszú alak eredetileg egy mutató névmással több, ami megfelel egy hátravetett névelőnek. Ennek megfelelően a hosszú melléknevet a régi szlávban akkor használták, ha a jelölt dolog határozott volt. Ezt a sajátosságot a szláv nyelvek közül a szerb-horvát őrizte meg (ott éppen határozatlan ill. határozott melléknévnek hívják): velik stan 'egy nagy lakás' ~ veliki stan 'a nagy lakás'.
Minthogy ez a balti-szláv párhuzamok egyike, ugyanilyen szerkezet van a balti nyelvekben is, és a szerb-horváthoz hasonlóan még mindig a determináltság kifejezésére használják. A litván példámmal azt fogom bemutatni, hogy a határozottság nem feltétlenül jelenti a magyar nyelv szokása szerinti határozottságot, vö. határozatlan Man patinka balta skarelé 'Nekem tetszik a fehér kendő' ~ határozott Man patinka baltoji skarelé 'Nekem tetszik az a fehér kendő'. Az első példában a magyar a határozott névelővel tkp. határozatlanságot fejez ki! Ugyanis a magyarban a határozott névelő nem csak determinálásra, hanem általánosításra is használatos.
Afrikai példákat kértél: A ragozó szudáni nyelvekben (pl. hausza) nincs határozott névelő, csak a mande csoportban, amelyet egyesek külön nyelvcsaládnak tekintenek. Itt nem névelő van, hanem a névszói ragok jelzik a határozottságot (emellett a zenei hangsúly is változhat, ill a tőmássalhangzó zöngésedhet vagy nazalizálódhat): pl. mande folo 'nap (időszak)' : foloi 'a nap' - folonga 'napok' : folosia 'a napok', kpelle taa 'város' : daai 'a város', loo 'gyerek' : ndooi 'a gyerek'.
Az elszigetelő kva nyelvekben nincs artikulus, de egy hasonló eszköz létezik. A határozatlan szavak többes számát nem jelölik, határozott élettelen szavak plurálisát viszont mutató névmással képzik, pl. joruba igi 'fa, fák', wonyi 'ez' : igi wonyi 'a fák, ez a fa'. (Tehát nincs határozott egyes számú főnév, miként a mutató návmással jelölt és határozott szavak közt sincs különbség.)
Nem ismerik a határozott-határozatlan szembeállást a zande, mangbetu, nilota, szemi-bantu, bantu és koiszan nyelvek sem.
Idetartozik a sémi-hámi, avagy afroázsiai nyelvek többsége is. Ezek közül közismert, hogy a sémi ágban van előtrevetett határozott névelő. A nem afrikai elterjedésű nyelvek közül az arabban az alakja -l, amely előtt nyelvjárásonként különböző hangszínű ejtéskönnyítő előtétmagánhanzó jelenik meg, ha kell. E nyelvben használata igen elterjedt, szinte azt kell szabályozni, hogy mikor hagyható el. A héberben (bár ez sem afrikai) a határozott artikulus alakja ha (há, he variánsokkal). A csoporthoz tartozó ténylegesen afrikai nyelvek közül a külön ágat képviselő berberre van adatom: itt minden névszónak elválaszthatatlan része a nemtől és számtól függő alakú határozott névelő, sőt a határozatlan névelő is ehhez járul! Vö. ("ch" = a német "ch") a-fruch 'a fiú' : jan-a-fruch 'egy fiú' : i-fruch-an 'a fiúk', ta-fruch-t 'a lány' : jat-ta-fruch-t 'egy lány' : ti-fruch-in 'a lányok'. (A nyelvcsalád többi nyelve nem ismeri a határozatlan névelőt.) A csoport többbi nyelvében (afrikai sémi, kúsita, csádi, egyiptomi) nincs tudomásom artikulusról, vagy műveletlen vagyok.
Még egy specialitást ismertetnék, de ezt Európából. A baszkban ugyanis a névelő majdnem olyan szerves része a szónak, mint a berberben. Az -a hátrevetett artikulust szinte kizárólag csak akkor lehet elhagyni, ha tulajdonnévről van szó, vagy egy köznév számnévvel együtt áll (beleértve a bat 'egy' számnevet). A baszkban tehát az artikulus egyszerre fejez ki határozottságot és határozatlanságot (ennek ellenére a névelős formát szokták határozott alaknak nevezni). Egyes baszk nyelvjárásokban többes számban az artikulusnak van egy második, -o hangalakú formája: ez képzi a ún. közelre mutató többes számot. Ez nem ismeretlen másutt sem: a macedónban a (nemtől, számtól függő) határozott névelőnek három sorozata van: a közelre mutató -ov/va/vo, a semleges -ot/ta/to, és a távolra mutató -on/na/no.
Talán már kiderült, hogy nem minden minden határozott névelővel rendelkező nyelvben van határozatlan névelő. Ilyenek pl. a sémi-hámi nyelvek, a szlávok, a kelták. A határozatlan névelő szinte kizárólag az 'egy' számnévből alakul ki. Az univerzáléként kijelenthető, hogy ha egy nyelvben van határozatlan névelő, akkor lennie kell határozottnak is. |