|
|
 |
Spinderella
2002-09-12 08:37:39
|
410
|
Szia doodoo!
A methadonról kb. én is ezeket tudtam meg, mint Te, semmi többet. (Engem igazándiból olyanok érdekelnek, mint hatásmechanizmus, meg pontos összetevők, meg ilyesmik.)
A példamutatás elviekben jó ötletnek hangzik, de a gyakorlatban nem alkalmazható. Ugyanis az tény és való, hogy életvitelünket, ambícióinkat tekintve kettőnk között szakadéknyi a különbség. Ez még nem volna baj, viszont erre az öcsi úgy tekint, hogy én "jobb" vagyok nála. Százszor próbáltam győzködni az ellenkezőjéről, sikertelenül. Ő azt látja, hogy én rendesen dolgozom (ő csak pár hónapja), én iskolába járok (ő nem), nekem vannak továbbtanulási terveim (neki nincsenek), és még folytathatnám a sort. Ellentétbe állít saját magával. Én pedig hiába tudom, hogy ő is éppúgy értékes, és hogy nem azon múlik az ember életminősége, hogy milyen iskolát végez el vagy hogy hol dolgozik, nem hiszi el nekem, teljesen félrevezeti saját magát. :((
Egyébként abban teljes mértékben egyetértünk, hogy a kiváltó okot kell megtalálni. Csakhogy itt megint falakba ütközünk, mivel az öcsi épp pár napja jelentette ki, hogy ő nem megy pszichiáterhez, mert nem hisz benne. (Mármint abban, hogy segíteni tud rajta.) Puff, a csapda bezárult.
Az, hogy pszichiáterhez szeretnék menni, az pont "miatta" van, úgy értem, ez is a segítség egy módja lenne. Ugyanis ha nekem segít tisztába tenni a helyzetet, akkor én is hatékonyabban tudok segíteni neki (ha megengedi).
Ibogain-ról nem hallottam semmit, ha van infód, akkor légyszi írd le! Köszi előre is!
(Félre ne értsd, amit most leírok, de csak kikívánkozik belőlem: akárhányszor beindul ez a topik, annyiszor ír nekem valaki emilt valami eszement sületlenségről. Legutóbb - pár napja - arról írt egy mr. x, aki nem árulta el a nevét, hogy tud egy módszert, amivel 2-3 óra alatt le lehet jönni a heroinról, és sejtelmes utalásokat tett arra nézve, hogy talán segít, de a neve azért még maradjon titokban. Természetesen egyetlen árva konkrétumot nem árult el semmiről, csak ködösített és mellébeszélt. Na mindegy. Nem tudom, hogy ezek az emberek jó poénnak találják-e a velem való szórakozást vagy csak el akarnak nekem adni valami humbugot, de nagyon fárasztó.)
Ja, daMITanank egy megjegyzés: tegnap újabb cetlit találtam a postaládában, ezúttal egy AIDS-megelőző tűcsere programról. Most mit mondjak..? :) :( :-/
Üdv,
Spin
|
|
 |
1984istoday
2002-09-11 16:24:59
|
409
|
ibogian=tul sok burroghst olvastal!
|
|
A hozzászólás:
 |
doodoo
2002-09-11 16:16:57
|
407
|
Szia Spinderella!
A methadonkúráról én annyit hallottam, hogy ugyanúgy rászokik a szervezik, mint a heroinra. (Gyakorlatilag átáll.)
Tehát hiába csökkentik a methadont, elvonási tünetek ugyanúgy lesznek - amiért ezt a kúrát csinálják, az az, hogy jobban ellenőrizhető (és legálisabb) mint a heroin és viszonylag kevesebb mellékhatása van (bár a heroin sem mérgező tiszta állapotban). Na meg tiszta, nem úgy, mint az utcai cuccok.
Sok külföldi fórumon olvastam, hogy a methadon elvonási tünetek sokkal rosszabbak, mint a heroin-elvonási tünetek.
De persze ez is egyéni jelleg kérdése. Most is azt mondom, hogy a belső okot kell megtalálni és megszüntetni, utána már "szinte" nem is kell eszköz, csak akaraterő.
OK, könnyű ezt így mondani látszólag. De hidd el, nem az. Én tudom, mik húzódhatnak a háttérben és ehhez nem is kell feltétlenül heroinozni vagy egy függő családtaggal együttélni.
Szerintem azzal taníthatod, azzal gyógyíthatod meg, ha példát mutatsz. Ha nem szánalomból mész hozzá, hanem mert érdekel, amit csinál. Legyen az éppen egy belövés, vagy az, hogy elmeséli az élményeit.
Az a lényeg, hogy tudjál tanító lenni a számára. Úgyis ő választ. Ha akarná, holnaptól elszökhetne és belőhetné magát utoljára... mégsem teszi. Erre kell finoman emlékeztetned: hogy ő dönt, Te pedig képes vagy segíteni.
Légy határozott és következetes. Ha olyat csinál, amit nem helyeselsz, ne engedj magadból. De ne is erőszakoskodj. Viszont ez csak akkor működik, ha valamilyen szinten példaképnek tekint. Ehhez viszont Neked kell tiszta fej és érzelmek. Amíg úgy gondolod, hogy pszichiáterhez kellene menned, addig ne is próbálj segíteni a tesódon úgy, hogy vársz valami eredményt.
Szóval először magaddal kerülj egyensúlyba. Nem a mankója vagy a tesódnak, hanem "csak" egy segítő kéz. És a tesódra se gondolj sose úgy, mint egy vadállat koloncra: mindig át kell tudnod látni rajta. Ez pedig, ahogy írtad is, nem könnyű. Átlátni a méteres falakon, és Őt figyelni, miközben "valami" más tombol. Azt kell tudatosítani benne (és Benned is), hogy jelenleg ez a "más" is ő, viszont pont emiatt képes megváltoztatni...
És egy gyakorlati dolog. Persze csak ha van kedved hozzá. Hallottál már az Ibogain-ról...? Ha érdekel egy olyan módszer, amit az orvosok nem ismernek (el), de sok embernél működött már, akkor van még egy dolog, amit kipróbálhatsz, relatíve veszélymentesen... |
|
Előzmény:
 |
Spinderella
2002-09-11 11:09:42
|
403
|
Szia Heartbreaker!
Igazad van, ha beviszik (börtönbe), ott tényleg nem juthat anyaghoz. Kövezzetek meg érte, de néha kifejezetten azt szeretném, hogy igenis vigyék el. Persze utálatos gondolatnak tartom, de...
Nem tudom mi lesz, nem akarok elkiabálni semmit, de ma Anyummal együtt elmentek a Jász utcába, a Nyírő Gyula Kórház Drogambulanciájára. Merthogy állítólag a methadon-kezelés segít. Na, majd meglátjuk, mindenesetre Anyunak a lelkére csomóztam, hogy kérdezősködjön a methadon hatása felől, és ha olyan (jellegű) mint a Rivotril, akkor NE!!! (Próbáltam infókat gyűjteni a neten erről a tablettáról, de nagyon keveset találtam, szinte semmit.)
Az utóbbi pár napban ismét nem szedett Rivotrilt, sőt volt olyan pillanata is amikor tiszta volt (sőt elvonási tünetei voltak, szakadt róla a víz meg egyebek), de nem tartott sokáig. Viszont az igyekezet látszik rajta, ez tény. De vajon meddig???
Elmondta nekem tegnapelőtt, hogy mit szeretne, ami összefoglalva: normális életet élni. Ő ezt valahogy úgy fogalmazta meg, hogy szeretne nagyon kemény fizikai munkát végezni (ami kifárasztja), aztán hazajönni, tévét nézni és párizsis kenyeret enni... Ja, és nagyon szeretné megcsináltatni a fogait (amelyek rettentenesen tönkrementek), de amire anyagi szempontból esély sincs. Na, ez az ő igazi énje, de ez sajnos nagyon ritkán mutatkozik meg.
Szóval a helyzet az, hogy én tudom, hogy az öcsi alapjában véve egy kimondottan okos (nagyon jó eszű), jószándékú, kedves, jó humorérzékkel megáldott fiatalember. Másrészről azonban egy olyan fiatalember, aki méter-vastag falakat emel maga köré, és ez nagyobb baj, mint amilyennek elsőre látszik.
Egy másik topikot olvasgattam az előbb a heroin témájában, és ott írta le valaki, hogy ez a 22-es csapdája: ha érzi, hogy megértéssel, szeretettel fordulsz felé, akkor anyagilag, érzelmileg, idegileg totális mértékben kihasznál, kizsigerel; ha elfordulsz tőle, újabb okot talál a menekülésre. Mostanában megint megkeveredtem ebben a hozzáállás-ügyben, nem tudom eldönteni, hogy jelen esetben mi a jó. Mert egyrészt tudom, hogy ő valójában milyen, és ezt a valódi énjét szeretem. És olyan jó volna, ha tényleg a testvérem lehetne! De ugyanakkor a valódi énjét adott esetben heteken át egyetlen pillanatra sem látom, csak egy elvadult szörnyeteget helyette. Helyes vagy nem helyes: képtelen vagyok szeretni (elfogadni) ezt a szörnyeteget, és az őrület az egészben az, hogy közben _tudom_, hogy ez nem az én testvérem, hanem a megtestesült heroin (plusz Rivotril). Ehhez még egy lapáttal jön az, hogy ezek az elvadult dolgok iszonyú sok energiát vesznek ki belőlem, egyszerűen érzem, hogy idegileg kimerülök, akár pár óra alatt is, és én is ingerlékeny leszek. Ez rövid idő alatt balhékhoz vezet, én ordítok, ő még jobban ordít. (Bár mióta márciusban hazajött, a veszekedések számát sikerült drasztikusan csökkenteni, tudatosan, de ez se jó, mert a feszültség attól még bennem maradt.)
És még egy - költői? - kérdés, ami nagyon régóta foglalkoztat, hogy hol van nekem ebben az egészben a helyem? Ugyanis:
a.) Természetes, hogy segíteni akarok neki, mindent megteszek, ami tőlem telik, de ez nem ér semmit, mert egyrészt ugye nem élhetem helyette az életét, másrészt én is tudom, hogy valójában nem tudom megadni neki azt az érzelmi biztonságot amit ő szeretne.
b.) Nem tudom, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Értem ezt úgy, hogy mennyire szabad az én életemnek az ő életvitelének "áldozatul esnie"? Nyilván nagyon erősen befolyásol mindent ami történik körülöttünk, de mennyire óvjam azt ami még megmaradt? Egyrésztől magától értetődő, hogy mindent odadobnék, csak meg tudjam menteni, másrészről viszont valamennyire őrizem kell a "normális élet" egy részét. Hol van a középút?
Mondom, költői kérdés(ek), nem hiszem, hogy bárki tudná rá a választ, de ha vélemény van, szívesen venném...
Ja, egy kis esemény tegnapról, ami nagyon rosszul esett: hazafelé menet a postaládát kinyitva két kis papírdarabkát találtam, az egyik a Kék Pont Drogközpont nevét, címét, elérhetőségeit tartalmazta, a másik ugyanezen hely kezelési, segítési lehetőségeit. Valahogy látszott a két papíron (egyébként nem kézzel írottak voltak, láthatóan szóróanyag), hogy használtak, és gyanúm támadt. Belekukkantottam pár másik postaládába is, hogy látok-e ilyesmit, és nem láttam. Ergo valaki csak a miénkbe dobta be, direkt nekünk címezve. Persze a feladót már nem írta rá, borítékba se tette. Rettenetesen megalázó volt. Nem tudom ki lehetett, de ha tudnám, szívesen megkérdezném az illetőt, hogy úgy mégis mit gondol rólunk? Hogy mocsokban fetrengő állatok vagyunk, akiket nem érdekel a családtag sorsa, és eszük ágában sincs segítségért folyamodni?? Hogy egészen tegnapig halvány segédfogalmunk se volt róla, hogy a Kék Pont létezik?!? Vagy mit gondolhatott, hogy ő most ezzel megváltott minket és az egész világot?!? Bárki is volt a "tettes" szerintem meg van győződve arról, hogy mi nemtörődömségből nem küldjük orvoshoz az öcsit, az nagy valószínűséggel fel sem merül benne, hogy ez azért nem ilyen 1xű. Így ismeretlenül is irigylem az életkörülményeit.
Na mindegy, csak szómenésem van, és jólesett leírni a fentieket.
Sziasztok,
Spin |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|