Ha jól értem a fölkentek :) álláspontját, akkor a nyelvészet végérvényesen lemondott az aktív nyelvformálásról, s megfigyelőként "szentesíti" a köznyelvbe beépült, s állandósultnak tekinthető formákat. Legföljebb megpróbálja megmagyarázni a bizonyítványát. Mármint a gyakorlatét.
Ha megjegyzése igaz (márpedig valószínúleg az), akkor a nyelv(-tan)tanulás alapvetően az olvasás által történik. Ennek kiszorulása a szabadidős illetve munkahelyi tevékenységek sorából szomorú jövő árnyékát vetíti előre nyelvünk fejlődése számára.
Manapság a klasszikus műveltség és kultúra gyakorlatilag szubkultúrává vált. Nincs vezető és iránymutató szerepe a műveltségnek, a közéletben jól teszi a művelt ember, ha elrejti tudását. A szocializmus demokratizálni akarta a kultúrát, s mindenki számára hozzáférhetővé tenni. Amit elért az az, hogy a tömegek -- nem kérvén a klasszikus, számukra emészthetetlen kultúrából -- saját gagyi-holmijukat emelik a "hivatalos kultúra" szintjére (ez dől a csapból is), és mint demokratikus többség gúnyolják a megvetett (mert számukra elérhetetlennek tűnő) múveltség fölbukkanó jeleit.
Ha a nyelvészet fejet hajt eme (kétségtelenül alapvetően politikai) fejlődési irány előtt, akkor szép lassan meg fogja kérdőjelezni saját létjogosultságát, s valóban nem marad más mint hobby, úri passzió. S a "nép, az istenadta nép" egy napon majd meg fogja kérdezni: mire tartjuk a sok naplopót (és burzsoát)? És nagyon nehéz lesz erre válaszolni. Azt hiszem nem lenne szabad elfelejteni, hogy az utóbbi ötven évtől eltekintve a nép(-nyelv) igyekezett tartatni magát a mőveltebb rétegek beszédéhez, átvette annak mintáit és a fordított irányról (kellő fésülés után) a /szintén művelt/ írók, s költők, esetleg nyelvészek gondoskodtak.
A "suksükkel" meg úgy vagyok, mint Ionesco "Orrszarvú" c. novellájának hőse az orrszarvúvá változással.
Én még néha színes tintákkal álmodom. S nem makkal. |