|
|
 |
lonestar
 2002-08-16 14:49:35
|
78
|
A vámpírok elvileg örökéletűek, ennélfogva lehetnek többezer évesek is. A származásukat általában valami porhontéssel elintézik, ez a dolog kényes része, ugyanúgy mint a teremtéstörténeteknél a semmiből valamivé válás közti pillanat, amit gyorsan elkennek valami maszlaggal, hogy az izgibb témákra lehessen rátérni.
A szerepjátékos vámpírokban elvileg külön hangsúlyt fektetnek az általad hiányolt dologra is csak azt nagyon nehéz kimesélni és kijátszani, sokkal könnyebb vérivó szuperlényként ábrázolni a figurát és tobzódni. Ez nem a játék, hanem az azt játszók hibája... de nem is hiba, mert játék. A lehetőség benne van, nem mindenki él vele.
Egyébként az Interjú a vámpírral-ban Louist Lestat öleli, később nyavajognak is, hogy nem kellett volna vámpírt csinálni egy ilyen szentimentális fickóból de Lestat később Claudiával is bakot lő, szóval ez a vámpírgyártás nem igazán ment neki:). Egyébként Lestatnak Louis pénze kellett, hogy fenntartsa az egzisztenciáját, mert ő maga csak költeni tudta és mindig elfogyott. Csak egy prózai ok, hogy miért teremt egy vámpír társat. A másik, ha unatkozik. Vagy ha a szellemi energiájára van szüksége, lásd Armand viszonyát Louishoz.
És hogy még mindig ennél a könyvnél maradjak, a párizsi vámpíroknak Armand vezetésével egész frankó kis társadalmuk volt. Ez pedig továbbiak léténekl lehetőségét is felvetheti, tehát ez esetben nem tűnik hihetetlennek a dolog. Másrészt meg talán törvényszerű is... valahol emberek voltak ők is, igényük van a hasonlók társaságára, kutatják egymást, ahogy Louis és Claudia is kutatta a többi vámpírt és fajtájuk eredetét... meg is találták a többi vámpírt. Nem biztos, hogy jó nekik, ha kevesen vannak, írtani pedig a szigorú törvényeik miatt írtják egymást. A szerepjátékos világnézet szerint pedig azért, mert a néhány nagy öreg kitalálta ezt a játékot, a kisvámpírok pedig csak bábok a gigantikus sakktáblán. Az egész pedig az öregek szórakozását szolgálja, hogy el bírják viselni az évezredek súlyát. Figyelemelterelés az örök kárhozatról, ami egyre nyomasztóbb teher. Érdekes lenne megtudni, milyen lehet hatezer évesnek lenni bár lehet, hogy nem kellemes. |
|
A hozzászólás:
 |
|
Serendipity
2002-08-16 10:56:26
|
77
|
álom: valóságos volt, félelmetes. Hülye hasonlat, de olyan érzés volt, mint mikor a kisgyerek játszik a késsel, és hiába mondják neki, hogy el fogja vágni a kezét, nem érdekli. Aztán egyszer tényleg elvágja a kezét, és rájön, hogy a szüleinek volt igaza.
Amúgy a vámpírokban az a jó, hogy
a) gyilkosok, akár tetszik ez nekik, akár nem
b) nagyon sokáig élhetnek (halandókhoz képest). A legjobban az a része érdekel, hogy ezt a kettőt hogy dolgozzák fel. Ezért nem szeretem a szerepjátékos vámpírokat, mert az nem ezt domborítja ki. Ott csak vérivó szuperlények, akik egymást meg az embereket gyilkolásszák ezerrel. A vámpírok azért ettől többet képviselnek.
Épp ezért nem bírom az AR könyvek folytatásait sem. Az Interjú még teljesen hihető volt, 200 meg 500 éves vámpírok, az még OK, de mikor bejött a képbe Marius, a 2000 körüli, meg Akasha a 6000 évével, az már egy kicsit sok volt... a boszorkányokról meg ne is beszéljünk.
A vámpírokban hiszek, de ez nem azt jelenti, hogy hiszek a farkasemberekben, ghoulokban meg hasonlókban. És nem hiszem, hogy a vámpíroknak bármilyen társadalma lenne, vagy egyáltalán túl nagy számban élnének. Nekik az a jó, ha minnél kevesebben vannak, miért 'teremtenének' újakat? Ugyanígy, miért irtanák egymást, amikor azzal csak azt kockáztatják, hogy magukra vonják az emberek figyelmét? |
|
Előzmény:
|
|
lonestar
2002-08-13 10:39:51
|
65
|
Hát én is elvből nem olvasok fantasy és szerepjátékos ponyvákat de néha mégis becsúszik egy-egy. Ilyen a Weinberg féle Vörös Halál meg a Vérháború (azt is ő követte el, ugye? Ez valami trilógia). Hát tragikus. Az egy dolog, hogy ezek promóciós céllal íródnak, de ez a Weinberg gyerek minden finom motívumot és sejtelmet letarolt a brutális megalomániájával, vérgőzös pusztítássá degradálva az egész vámpírtársadalmat és a rájuk jellemző finom de kegyetlenül aljas intrikát.
Pedig a dolog ennél sokkal mélyebb és szebb.
Sajnos én még igazán jó vámpírtörténettel nem találkoztam (azért olyan sokat nem is olvastam) de ez biztosan ízlés dolga. Talán majd írok egyet:)
Serendipity: Tetszik az álmod, főleg ha tényleg így volt! Tudod, hogy miért. Mert az álomban benne a van a valóság, a valódi félelem, az igazi átélés. Ami egy jó horrorban igazán ott van, csak ez nagyon ritka.
A vámpír sztorikban pont ez a lényeg, hogy végülis miért ne! Miért ne lehetne valóság?! Hát ez az! És ennek hiányzik a szikrája is a Weinberg-féle mészárlásokból. Ez olyan, mintha a szerelmes regényt egy tömegorgiát bemutató pornóval próbálnád helyettesíteni.
dina33: Bram Stoker Drakulájában nekem úgy tűnt, hogy a csaj fokozatosan vált vámpírrá (a nevére én sem emlékszem). Eleinte csak álmatag lett, aztán alvajáró, a végén már bántotta a szemét a fény és gyűlölte a fokhagymát és közben lassan elszállt belőle az élet. Mindez persze azért, mert a vámpír minden éjjel meglátogatta. Nem itatta, csak szívta a vérét rendszeresen. És amikor a csaj meghalt, eltemették... éjjel pedig feltámadt és attól fogva végleg vámprrá vált, amit a professor Nosferatu-nak nevezett.
A White Wolf féle Vampire szerepjátékban a vámpír úgy születik, hogy a nemzúő kiszívja az áldozat vérét, aztán a halál pillanatában vámpírvért (a sajátját persze) juttat a haldokló szervezetébe. Luis pontosan így változott át az Interjú a vámpírralban, ezt tekintheted etalonnak is. Meg az egész átváltozást, főleg ahogy a szobor felpillant, aztán lesüti a szemét. Mert igen, a vámpír másképp lát, mint az ember, mert felébred (szerepjátékos szóhasználat), látóvá válik, bepillant a kulisszák mögé, a "való világba". És nincs egyedül.
A másik vámpírrá válási mód (szintén White Wolf, a Sabbath nevű szekta) több nemzős. A delikvens vérét veszik, aztán a haldoklót (többeket) tömegsírba vetik és elássák. Amelyik képes ilyen állapotában felszínre jutni (és jófelé indul), megkapja a nemzők vérét és vámírrá válik (a metódus nem sokban különbözik, csak a rituálé betegesebb). Ha szerencséje van, nem őrül bele az élménybe, de jó sansza van igazi szörnyeteggé válni.
A szenteltvíz, fokhagyma, kereszt, koporsó, tükör, folyóvízen áthaladás, földben alvás, napfáény tűrése, tűz elviselése, ezüst és fakaró sztoriról sztorira, íróról íróra változik. Mindegyikre lehet kivételeket mondani és részletezni ezeket. Például a szent szimbólumok nem hatnak, vagy hatnak, vagy csak hívő ember kezében hatásosak, szerzőtől függ. A harapásnyom, a vér minősége, a különböző testtájakból vett vér íze megintcsak olyan részletkérdések, amikkel sokszor nem is foglalkoznak. A hosszú fog hol helyezkedik el (ha megnézed a filmeket, egész röhelyes fogak is vannak), maga a vérivás hogyan működik és halálakor mi történik a vámpír testével, hogyan pusztul el, ezek is filmről filmre, könyvről könyvre változnak.
Meg azt sem nagyon emelik ki, hogy a vámpírrá válás pillanata milyen traumát jelent, hogyan változik meg az alany személyisége, egyáltalán ember marad-e (Anne Rice-nál egyértelműen).
A vérivás pedig (saját olvasatomban) azért fontos, mert a vámpír egy cselekvő holttest, a vér pedig az életenergia szimbóluma. Logikusnak tűnik tehát, hogy ezzel táplálkozzon a tényleges halál ellen küzdő, de az életenergiát magától megteremteni képtelen vámpír. Az oxigén és tápanyagtartalomnak pedig szerintem nincs jelentősége, kizárólag az íz szempontjából. Az alkohol, drog vagy kórokozótartalom pedig megint külön fejezetet érdemel. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|
