Keresés

A szépséget egyébként nem erre a könyvre és nem is a szerepjátékra értettem (utóbbiban azért sokat fel lehet fedezni), hanem a témában rejlő lehetőségekre, amik szerintem még mindig kiaknázatlanok. Talán Anne Rice közelítette a legjobban meg ezt a részét.
A Romantikát.
Mert ez az egész babonás horrorsztori a vámpírokról tele van romantikával és csak úgy duzzad az igazi giccses de jó kezekben tényleg értékesre formázható lehetőségektől. Csak gondolj bele: egy gyertyaláng, egy szál rózsa és egy csepp vér... Tök giccses de én mégis ezt a hangulatot hiányolom.
Az meg csak apró adalék, hogy tisztában vagy vele, mi folyik odakint. De ezek a kontrasztok akkor is legyenek benne egy sztoriban. Hogy a vámpírban ne a szörnyeteget lásd, hanem a kárhozottat.
Persze ötven szereplő jellemét nem nagyon lehet kiemelni egy könyvben.

A játékban meg igen, pont az a jó, hogy úgy játszod el, ahogy neked tetszik. És úgy mesélsz és azt, ahogy és amit neked tetszik. Interaktív:) Sokszor sokkal jobb, mint amit egy író el tud képzelni, pláne meg is írni.

Egyébként meg ez csak egy kis epizód a vértestvérek végtelen karneváljából. Amúgy meg mi az hogy mélyebb meg szebb? Én pl szemmi szépséget nem látok pl a Giovannik tervében, vagy a Sabbatban, de mondhatnék még egy csomó klánt is. Szerintem pont az az egészben a jó, hogy ilyen is meg olyan is van a világban, és ha játszol, akkor eldöntöd, melyik aspektusát domborítod ki a vámpíroknak.

Serendipity: Tetszik az álmod, főleg ha tényleg így volt! Tudod, hogy miért. Mert az álomban benne a van a valóság, a valódi félelem, az igazi átélés. Ami egy jó horrorban igazán ott van, csak ez nagyon ritka.

A vámpír sztorikban pont ez a lényeg, hogy végülis miért ne! Miért ne lehetne valóság?! Hát ez az! És ennek hiányzik a szikrája is a Weinberg-féle mészárlásokból. Ez olyan, mintha a szerelmes regényt egy tömegorgiát bemutató pornóval próbálnád helyettesíteni.

dina33: Bram Stoker Drakulájában nekem úgy tűnt, hogy a csaj fokozatosan vált vámpírrá (a nevére én sem emlékszem). Eleinte csak álmatag lett, aztán alvajáró, a végén már bántotta a szemét a fény és gyűlölte a fokhagymát és közben lassan elszállt belőle az élet. Mindez persze azért, mert a vámpír minden éjjel meglátogatta. Nem itatta, csak szívta a vérét rendszeresen. És amikor a csaj meghalt, eltemették... éjjel pedig feltámadt és attól fogva végleg vámprrá vált, amit a professor Nosferatu-nak nevezett.
A White Wolf féle Vampire szerepjátékban a vámpír úgy születik, hogy a nemzúő kiszívja az áldozat vérét, aztán a halál pillanatában vámpírvért (a sajátját persze) juttat a haldokló szervezetébe. Luis pontosan így változott át az Interjú a vámpírralban, ezt tekintheted etalonnak is. Meg az egész átváltozást, főleg ahogy a szobor felpillant, aztán lesüti a szemét. Mert igen, a vámpír másképp lát, mint az ember, mert felébred (szerepjátékos szóhasználat), látóvá válik, bepillant a kulisszák mögé, a "való világba". És nincs egyedül.
A másik vámpírrá válási mód (szintén White Wolf, a Sabbath nevű szekta) több nemzős. A delikvens vérét veszik, aztán a haldoklót (többeket) tömegsírba vetik és elássák. Amelyik képes ilyen állapotában felszínre jutni (és jófelé indul), megkapja a nemzők vérét és vámírrá válik (a metódus nem sokban különbözik, csak a rituálé betegesebb). Ha szerencséje van, nem őrül bele az élménybe, de jó sansza van igazi szörnyeteggé válni.

A szenteltvíz, fokhagyma, kereszt, koporsó, tükör, folyóvízen áthaladás, földben alvás, napfáény tűrése, tűz elviselése, ezüst és fakaró sztoriról sztorira, íróról íróra változik. Mindegyikre lehet kivételeket mondani és részletezni ezeket. Például a szent szimbólumok nem hatnak, vagy hatnak, vagy csak hívő ember kezében hatásosak, szerzőtől függ. A harapásnyom, a vér minősége, a különböző testtájakból vett vér íze megintcsak olyan részletkérdések, amikkel sokszor nem is foglalkoznak. A hosszú fog hol helyezkedik el (ha megnézed a filmeket, egész röhelyes fogak is vannak), maga a vérivás hogyan működik és halálakor mi történik a vámpír testével, hogyan pusztul el, ezek is filmről filmre, könyvről könyvre változnak.
Meg azt sem nagyon emelik ki, hogy a vámpírrá válás pillanata milyen traumát jelent, hogyan változik meg az alany személyisége, egyáltalán ember marad-e (Anne Rice-nál egyértelműen).
A vérivás pedig (saját olvasatomban) azért fontos, mert a vámpír egy cselekvő holttest, a vér pedig az életenergia szimbóluma. Logikusnak tűnik tehát, hogy ezzel táplálkozzon a tényleges halál ellen küzdő, de az életenergiát magától megteremteni képtelen vámpír. Az oxigén és tápanyagtartalomnak pedig szerintem nincs jelentősége, kizárólag az íz szempontjából. Az alkohol, drog vagy kórokozótartalom pedig megint külön fejezetet érdemel.