|
|
 |
LvT
2002-08-05 14:27:58
|
51
|
Kedves rumci!
> hiszen ezt ma is így írnánk.
Én nem, hiszen a "seregének seregünk nyomába" hiányos mondat kiegészíthető illatívuszt vonzó állítmánnyal pl. "eredt". Ekkor nem kell a -ba végére az aposztróf.
> de jó lenne, ha lenne ennél konkrétabb magyarázat is
Nem tudom, milyen konkrétabb magyarázat fordulhatna elő: mi konkrát magyarázat lehet pl. a Széchenyi írásképre.
Számomra világosnak látszik, hogy magyarul -- leszámítva a gemminációt -- kétféle ejtésmódja volt Jellasich nevének: egy [cs]-s és egy [s]-s. Az utóbbi a német úzus ill. más délszláv nevek analógiájára alakulhatott ki. Ilyemire hoztam modern példát a Ceaus,escu név másodlagos [csaucseszku] ejtésmódjával. A korban egyébként sem volt ritkák a névváltozatok, vö. Stancsics : Táncsics, hogy délszláv körben maradjunk.
Azt is kimondhatjuk, hogy az adott korban kezdett megszilárdulni a jelenlegi helyesírásunk: így a "ch" kiváltandó volt modernebb jelöléssel. Ennek szüksége először ott lett, ahol a "ch"-t [s]-nek ejtették (mivel a "ch" = [cs] olvaasás volt a legelfogadottabb), így lett tehát a Jel(l)asich. Utána a [cs]-szerepű "ch" is kiváltódott: a kétféle ejtésnek megfelelően Jellasics ill. Jel(l)acsics formában. Mint már írtam ugyanezt az utat járta be Damjanich : Damjanics is, sőt a HHC szerint Petőfi Szécsenyit (is) írt (igaz 1956-ban adták ki). Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a tulajdonnevek írásképének még nem tulajdonítottak olyan fétisszerű jelentőséget, mint ma. Tehát az írásukat a szerző egyéni helyesírási gyakorlata is alakította.
A kérdés szerintem inkább az, hogy a választékból ki milyen elvek szerint választotta ki később az általa preferált alakokat. Amelyeknek egy része ma mint kizárólagos[an elvárt] forma köszön vissza.
> "Igazán leszokhatnának erről a Josefezésről" Bocsánat, írtam, hogy betűhív leszek
Én kérek elnézést. Nem rád förmedtem, hanem csak hangosan és "költőileg" dohogtam: ez már akkor a második forrás, amelyben ez a mischung szerepel. Valóban nehéz így a források hitelében bízni, ha a közlők ilyen anakronizmusokat követnek el. |
|
A hozzászólás:
 |
rumci
2002-08-05 13:46:22
|
49
|
„Az alábbi ebből a szempontból érvényes apaosztrófszereplés?
Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva, / Seregének seregünk nyomába'”
Szerintem semmiképp sem perdöntő, hiszen ezt ma is így írnánk.
Igen, lehet, hogy egyszerű bizonytalanságból származik, de jó lenne, ha lenne ennél konkrétabb magyarázat is (nem biztos, hogy van).
„Igazán leszokhatnának erről a Josefezésről”
Bocsánat, írtam, hogy betűhív leszek (a nem tapadó nagykötőjel engem ennél jobban zavart). |
|
Előzmény:
 |
LvT
2002-08-05 12:31:36
|
47
|
Kedves rumci!
> ebből az időszakból biztos próbája a betűhívségnek, hogy szerepelgettek-e az aposztrófok: a’ ház’ ’s a’ kert’ kapuja
Az alábbi ebből a szempontból érvényes apaosztrófszereplés?
Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva, / Seregének seregünk nyomába'
> Azt hiszem az egyedül üdvözítő megoldás az lenne, ha felmenne az ember a könyvtárba
Ebben igazad van, és gondolom be is következnék, ha valamelyünk számára tétje lenne a kérdésnek :-)
Én azért most visszatérnék a 40-esbeli mondatodra, amely az én hozzászólásom nyomán a szálat elindította: "Nem tudom, hogy a Jellasics írásmód honnan származik". A 7 -chich : 3 -csics : 1 -sics arány -- a forrás minden megbízhatatlansága mellett -- számomra azt mondatja: innen, a kor ortográfiai bizonytalanságai közül. Hogy hasonlóan szimpatikus analógiával válaszoljak, ha az új módi nem kötné a kezünket, Ceaus,escuből is *Csacseszkut csináltunk volna (az [s] -> [cs] gondolom a Cseszkó országnév bizonyos hatása alatt), vagy a litterátusabbak Ciaucescut.
> Josef Jelačić báró (1801 – 1859) horvát bán
Igazán leszokhatnának erről a Josefezésről, az igaz, hogy használta németül is a nevét, de ahhoz németesen írt vezetéknév dukálna. Ez így egyértelmű történelemi kulturálatlanságot sugároz. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|