Kedves lazar!
A magánhangzótlan írások a sémi nyelvek jellegzetességei közé tartoznak. Ha az indoeurópai és finnugor nyelvek esetén szótőről beszélünk, akkor olyan teljes szavakról van szó mint pl. az angol write, vagy a magyar ír. A sémi nyelvek esetén azonban ez legtöbbször egy mássalhangzó-hármas (néha négyes, igen ritkán kettes), amit gyöknek hívünk, pl. arab K-T-B 'ír, write'.
A fenti három nyelv esetén a fenti tövek igeként való ragozása az alábbi:
- A jelen (arabban: folyamatos) idő alapalakja az angol és a magyar esetén az igető: a. write[s]*, m. ír. Az arabban a gyökmássalhangzók "réseit" [ju]-0-u-[u]* vokalizmussal töltik fel: ar. [ju]ktub[u]
- Ha vesszük a fentiek múlt (arabban: befejezett) idejű alapalakját, akkor
* a magyarban egy -t/tt időjel kerül a szótő végére: írt;
* az angolban a példánkban tőmagánhanzó megváltozik: wrote (van persze toldalékos megoldás is);
* az arabban a "kitöltő" magánhangzók változnak meg: [ju]-0-u-[u]* helyett a-a-[a]* lesz: katab[a].
Próbaként írjuk le az "Ő tegnap írt" mondatot a három nyelven úgy, hogy az "ír" ige esetén mindhárom esetben az ragozatlan alapalakot (szótőt, gyököt) írjuk le:
* m. Ő tegnap ír.
* a. He write yesterday.
* ar. Huwa k.t.b amis.
Látható, hogy a mondatok érthetőek maradtak, mert a szövegben van annyi redundancia, hogy kikövetkeztethető a helyes alak. Ilyen "minimálírást" a magyarban a toldalékok, az angolban a ragok és tőváltozások, az arabban pedig a magánhangzók elhagyásával valósíthatunk meg. Ez az oka, hogy a sémi nyelvekben szinte szükségtelen a magánhangzók jelölése, mert a szövegösszefüggésből a helyes olvasat kiderül. Ennek ellenére az arabban pl. már elég régóta jelölik a hosszú magánganzókat: az /á/-t az aliffal, az /ú/-t a wáwval ("w"), az /í/-t pedig a jával ("j"), vö. m.dzs.r.j, ahol a "j" a hosszú /í/ helyett áll. A Korán helyes olvasása miatt -- mert azért a visszaolvasás pontossága arab szövegnél sem 100%-os -- később "ékezetek" formájában a rövid magánhangzókat is el kezdték jelölni (de csak a klasszikus arab három a-i-u magánhangzóját, jóllehet a beszélt arab nyelvjárások többségében több magánhangzó van). Arab szövegek esetén ma sem jelölik a rövid magánhangzókat, ismeretlen idegen nevek (és jobb szótárak) esetén azonban használják. De a középkor folyamán az ilyen pontosság nem volt követelmény (a latin írásmód esetén sem!), így az arab utazók által ránk hagyott feljegyzésekben sok idegen név magánhangzóit nem sikerül rekonstruálni. (A fentiek, a magánhangzók kétféle jelölhetőségének megoldásával együtt a héberre is igazak.)
Egy kis bemutató az arab K-T-B gyök ragozásáról található angolul itt.
-----
* A szögeletes zárójelek közé írt részek személyragok, így nem tartoznak a szorosan vett alapalakokhoz. A "0" (nulla) jel a magánhangzó hiányát jelöli. |