Keresés

Én is gyűlölöm, hogy ma a pokrivtsákmónikákat és borosbochkorokat ismeri mindenki, és diplomás! budapesti ismerőseim közül szinte senki nem hallott még Fullajtár Andreáról, Fekete Ernőről, Gyuriskáról, vagy László Zsoltról. Aztán, ha elcipelem valamelyiküket egy előadásra, teljesen odavannak. Be kell látnunk, hogy a mai világban az ismertséget kizárólag a média adja, és amilyen színvonaltalan, lagzilajcsis ez az egész iparág, nem látok sok reményt arra, hogy a kultúra beköltözzön a tv és az újságok által az otthonokba. Még emlékszem a 80-as években nem múlt el hét, hogy új tv-játékot ne adtak volna. Voltak köztük gyengék, és általában nem az élet nagy kérdéseiről szóltak, de igazi színészeket láthattunk, akik nam főzőcskéztek, műsort vezettek, idétlen játékokban szenvedtek, hanem JÁTSZOTTAK. Ezek miatt a mai negyvenes generációt és a még idősebbeket mindenki ismeri. Vidékiként én is a tv hatására kezdtem színházba járni, mikor felkerültem tanulni. Ma a számtalan csatornán hetekig nem látsz színházi közvetítést, és ha mégis, az is legalább 10 éves. A színházi közvetítések, mondjuk csak kb. 30-40 %-ig adják vissza az élményt. De még a mai napig emlékszem Márkus Harpagonjára, pedig csak tv-ben láttam. Tv-játékot évekig nem forgattak, most is talán 2-3-t évente. Éppen ezért teljes mértékben meg tudom érteni az összes színészt, aki elvállal ilyen-olyan feladatot, egyrészt a pénz, másrészt az ismertség miatt. Alföldi volt a múltkor a Napkeltében, és elmondta, hogy a tv-s ismertsége révén tudott elérni nagyon sok mindent színházi emberként. Bármennyire nem tetszik, ez a világ már ilyen.

A régebbi szinhaz.hu fórum alatt (www.szinhaz.hu/html/forum/index.html) egyszer nyitottam egy ilyen témát, hogy "A színész feladata - színésznek lenni", ott sokat vitáztunk erről a reklám- és pénzkérdésről.

Akkoriban elég radikálisan állítottam, hogy az egész pusztán elvi kérdés, az ember ne adja el magát, legyen igényes stb.

Azóta sok élmény ért, sokat gondolkoztam minderről. Az egész probléma borzalmasan összetett és egyéne válogatja, kinél mi elfogadható. Azt most sem szívlelem, ha valaki agyba-főbe színvonaltalan "szerepléseket" vállal, nyavalyás show-műsorokat vezet végzett színész létére.

László Zsolt "más tészta" - rajta is sokat gondolkoztam, és most úgy érzem, megérdemelte, hogy egyszer végre meg is fizessék valamiért. És az a reklám valóban színvonalas volt. Ugyanakkor éppúgy fáj, mint eddig. Nagyon emberi volt a nyilatkozata: "Gyerekek, én már annyira szerettem volna egy motort, és most végre megvehettem!" (Szabadfordítás á la navarre.) Kicsit benne volt a szembeköpés is ennek a rusnya kornak, mely nem engedi másként, hogy az ember vágyai teljesüljenek. Valamint ott volt benne a gyerekes remény, hogy ezeket a rusnya dolgokat, akár az egész kort, le lehet hagyni, ha elég sebesen száguldunk, és ugyanakkor a bizonyosság is a mélyén: ettől nem fog elmúlni a lelkiismeret-furdalás...

Nem akarom, hogy olyan legyen, mint az El Nino főhőse, ennél ő is, és még sokan mások is, jóval többet érdemelnek!

Mindig fölteszem a kérdést: megéri az értékvesztés?

Lehet, hogy Stohl családja jobban élt, mert a papa tévéműsort vezetett, de a papa olyan jól érezte magát ettől? Meddig állod a saját tekinteted a tükörben?

És az RTL Klub egy szót sem szól róla, amióta kiderült, hogy a balesetnél alkohol volt a vérében; teljesen cserbenhagyták a saját műsorvezetőjüket.

Túl sok veszít az ember: talán még önbecsülést is. És mit nyer cserébe? Ja igen, pénzt; majd elfelejtettem.