Keresés

Részletes keresés

zsuri Creative Commons License 2002-07-04 17:56:33 62
>csak útálom ezeket a jól bevált kereskedői fogásokat hogy először beetetnek aztán meg eljátszák a nagy halált.

Hát nem tudom, hogy ök tehetnek róla, vagy tényleg a német nagyker, de szerintem ha a szavukat adják, hogy marad az ár, akkor még pár ezer forint veszteség árán is tartani kellene azt (mit veszteség, kisebb nyereség). De gondolom az ilyesmi Mo-on csak keveseket érdekel. Mennyi megrendelö lehetett, akiknek azt ígérték, hogy 168e+áfa lesz az ára és utána felment (ha tényleg felment)? 8-10? OK, 200e Ft-tal kisebb nyereség nem kellemes, de szerintem egy ilyen cég ezt el tudná viselni, és akkor a vásárlóknak sem lenne rossz szájíze, hogy vmit ígértek nekik aztán nem tudják tartani. Söt, kifejezetten korrekt benyomás alakult volna ki róluk, hogy a listán már 187e, de nekem, mivel korábban rendeltem, 168e az ára.

Amikor a Zsuzsa nevü leányzóval beszéltem, hogy akik már régen megrendelték, azoknak 180e-ért tudják szállítani, akkor sem voltam boldog, de amikor a fiú felhívott, hogy sajnos a fönökség azt mondta, hogy 182e a minimum, akkor lepadlóztam. Ez már a sz@rrágás csúcsa. Nem elég, hogy nem tartják a szavukat, még 2e forinton nyammognak utólag. Hát ez hihetetlen.

Mindezzel együtt még mindig megéri ennyiért is.

zsuri Creative Commons License 2002-07-04 12:01:43 57
Mondjuk az S602 formája, ergonómiája és kezelése nekem jobban tetszik, mint Minoltáé, de ez egy egyéni dolog. Fényképészeti szempontból a 7i az új firmware-rel (gyors autófókusz) és egyéb fícsörökkel (manuális zoom, állati jó EVF ...) jobb, mint az S602. De én annyi pénzt nem adnék egy fényképezöért. Szerintem ha a Dimage 7i-ben gondolkodsz akkor igazán meggondolhatod az E10-et is. Van egy pár gyengébb paramétere, de szerintem a kettö (az E10 jelenlegi árával) erös konkurrenciája egymásnak.

Eddig még csak egy párat fényképeztem a Fuji-val, de nagyon megnyerö. Teljesen lepadlóztam, hogy mennyire jó az autófókusz-rendszere. Ha egyszer ráélesített (ami általában igen gyorsan megy) nagyon érzéketlen a céltárgy kisebb elmozdulásaira. Korábban egy 6900-at próbáltam, de szerintem az gyengébb volt ebböl a szempontból.

Ti milyen ISO-val használjátok?

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2002-07-02 18:58:29 51
Zsuri
Szerintem nem velem telefonált mert én nem mondtam hogy később talán rendelek.

Egy szóval nem mondtam, hogy nem éri meg, sőt!!!!
csak útálom ezeket a jól bevált kereskedői fogásokat hogy először beetetnek aztán meg eljátszák a nagy halált.
Tudom nem velük cseszek ki hanem magammal.

Véleményem szerint semmivel sem veszik most sem drágábban, inkább azt mondanám, hogy az első kb.10 vevőnél veszteséges volt a bót de megérte.

Na mindegy lehet, hogy nincs igazam és akkor persze ezer bocs nekik!!!

Még egy 100+igát hozzáteszek és akkor Dimage 7i, tudom jó nagy pénzek már ezek, de a 602-t sem egy évre vettem volna, és bár egyiket sem használtam, de erős a gyanúm hogy a Dimage 7i talán ici-picit jobb gép.

Előzmény:
zsuri Creative Commons License 2002-07-02 15:58:38 49
Ma elhoztam a gépemet a Gaia-tól. Sajnos még nem volt idöm próbálgatni, csak egy pár funkciót néztem meg, hogy müködik-e + a pántot szereltem fel. Aki meglátta a munkahelyemen mindenki lepadlózott, hogy milyen komoly egy gép (kinézetre) :-)))

>Nekem nagyon megtetszett, neki meg túl nagy
Vki megkérdezte, hogy ez tényleg digitális, csak mert hogy olyan nagy. Mondjuk szerintem egyáltalán nem nagy, de mondtam hogy pont ez volt a célom, hogy meg lehessen rendesen fogni.

Greif: a legjobb persze az lett volna, ha 168e-ért sikerül megvenni, de hát 182e-ért is nagyon jó vétel. Mi az alternatívája ennyiért? Dimage 5? Hol veszel ilyen áron?

Vkit pont akkor hívtak fel, hogy megjött a gépe, amikor ott voltam. Lemondta, hogy neki sok a 182e a 168e helyett, azt mondta esetleg majd késöbb rendel. Greif, nem Te voltál az? :-)))))

Egy kérdés: hogy lehet a leggyorsabban kideríteni, hogy van-e dead/stuck(ez a neve?) pixel? Mondjuk ha csak 1-2 van, akkor az nem gond, csak szeretnék tisztában lenni vele.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!