|
|
 |
pityukavagyok
2002-06-01 09:01:23
|
64
|
Az, hogy az ország lakosságának majdnem a fele a Fideszre szavazott, számomra nem azt jelenti, hogy ennyien szeretik a Fideszt, hanem egyértelműen azt, hogy ennyi embert lehet még érzelmekre hatással és "büdös komcsizással" önös érdekek szolgálatába állítani.
Ugyanígy, akik az MSZP-re szavaztak, nem azért szavaztak rá, mert vissza akarják állítani a kommunizmust (ami sohase volt), hanem azért, mert elegük volt abból a szemérmetlenül mocskos politizálásból (kormányszinten legalizált lopásból, gyűlöletkeltésből és kirekesztésből), amit a Fidesz az elmúlt 4 évben művelt.
Számomra sokkal szimpatikusabb lenne, ha a jobboldal nem egyetlen pártból állna, hanem több szín jelenne meg a palettán. Ebből a szempontból mindenesetre szimpatikus, hogy az ellenfél (legalább) két párt képében mert kiállni a választók elé, ezzel némi latolgatásra adva lehetőséget.
Hazugság, hogy a jobboldali szavazók mindannyian támogatják a Fidesz politikáját, mint ahogy az is, hogy a kormánypártokat kormányra juttatók mind támogatják az MSZP politikáját.
Értsük meg végre, hogy nem két jó közül választottuk ki a legjobbat, hanem két szánalmas lehetőség közül a legkevésbé megalázót. |
|
 |
barkasarja
2002-05-31 22:50:17
|
63
|
Előre bocsátanám, hogy jobbos beállítottságú vagyok, de nem vagyok semmilyen „hívő”… Mint demokratikus gondolkodású ember, természetesen elfogadom a választások eredményeit.
Az általad felvetett „problémát” inkább általánosságában és talán egy kissé filozófikusan nézném...
Nos, a kérdést, már az indítása miatt is kissé alakoskodónak tartom... ( „érzelmi politizálás”, „hüjének néznek”). A MSZP ugynúgy bevetette az érzelmi politizálát – sőt, ha meggondoljuk, négy éven keresztül ezt csinálta (lopnak, klientúra építés, státusztörvény körüli balhék, stb.) -, tehát a másik oldal érzelmi politizálásának negatívumként történő hangsúlyozása nem fogadható el érvként.
Érdekes ez a „hüjének néznek” megállapítás... ugyanis, ha jól belegondolunk, azt mondod ki, hogy aki nem a te „oldaladra” szavazott, az - finoman fogalmazva – nem beszámítható, de legalábbis egy picit ütődött...
Na most, ezzel a gondolatmenettel ott van a baj, hogy semmi valós alapja nincs. Tegyük fel - de csak elméletben -, hogy az ország teljesen, csak értelmes emberekből áll és ezek látva a bajokat, arra a pártra szavaznak - esetünkben az MSZP -, aki azt ígéri, hogy mindent jobbá tesz.
Mindjárt felmerül az emberben az első kérdés: honnan tudja az a sok értelmes ember, hogy ez így lesz?
A második - természetesen tisztán csak elméletfilozófiai – kérdés: ha minden értelmes ember, látva a bajokat, ugyanarra a pártra szavaz, akkor tkp. az ellenőrzés jogától fosztja meg magát, mivel az általa megszavazott egyetlen pártot juttatja a parlamentbe, ezzel egyúttal elősegítve a diktatúrához vezető utat is... Ebből viszont az következne, hogy megszünne a demokrácia és az értelmes embernek be kellene látnia, hogy politikailag mégsem olyan értelmes...
Tehát, ha az értelmes ember ezt el akarja kerülni, rá kell jönnie, el kell fogadnia, hogy a politika az a tudomány, amely az emberek érzelmeire és értelmére próbál hatni és az emberek az érzelmeik, vonzódásaik és természetesen az értelmük alapján választanak.
Az értelmes embernek azt is be kell látnia, hogy a demokrácia nem tökéletes - egyelőre még nem találtak ki jobbat -, de egy társadalom számára a mindenkori hatalom ellenőrzését mégis ez a rendszer biztosítja leghatékonyabban. Így egy értelmes embernek azt is be kell látnia, hogy a másik oldalon is lehetnek értelmes emberek...
Az értelmes embernek természetesen joga van gondolkodnia azon, hogyan lehetne a fennálló demokratikus rendszert jobbítani, tökéletesíteni, humánusabbá tenni...
|
|
 |
Tzp
2002-05-31 02:24:54
|
7
|
Hali!
A Fidesz tett par jo dolgot az elmult negy evben, bar az is igaz, hogy egy reszuket rendesen elcseszte. Igy az egyik jeloltek ok voltak szamomra. Az SZDSZ az anarhizmuson kivul nem sokhoz ert, ugyhogy nalam hamar kiestek. Az MSZP-n gondolkodtam meg. Nem rosszak, de csak allni fognak egesz negy evben es nem mernek semmi komolyba belefogni, fiatalabb vezetok kellenenk oda. Igy maradt a kisebbik rossz szamomra, a Fidesz.
Udv,
Tzp |
|
 |
ZÉZÉ
2002-05-31 02:24:01
|
6
|
Komoly érveket akarsz hallani? Hát én elmondom neked, hogy én miért szavaztam a Fidesz-re.
Én személy szerint nem vagyok bp-i és rohadtul, de lesz..om (már bocsánat a kifejezésért) a "ti" 4-es metrotokat. Mert szerintem nagyon sok bp-nek ez volt az egyik oka a másra szavazásra.
A másik az - mint már említettem - vidéki paraszt lévén elegem van abból, hogy bp-t szinte teljes egészében városállamnak tekintették 94-98 között (természetesen előtte is). Most láttam egy kis - ismétlem kis - hajlandóságot a kormány részéről a vidék fejlesztésre.
Nekem ez a rész tettszett az elmúlt 4 évben. Azonkívül van sok olyan is ami nem. De ekkor jutott eszembe a Horn-i ciklus, és már tudtam, hogy rájuk azt soha!
Komolyabb érvekkel nem tudok szolgálni, de remélem ezek is megteszik. |
|
 |
Jakuza81
2002-05-31 00:59:53
|
0
|
| Mert nagy 0ák! |
|
A hozzászólás:
 |
Damas_
2002-05-31 00:38:31
|
-
|
Magam részéről a Fidesz "érzelmi politizálásának" kezdete őta 100%ig biztos vagyok/voltam benne, hogy rájuk aztán tuti nem szavazok, mert egész egyszerűen úgy érzem, hogy hüjének néznek..
Az pedig amit az 1. forduló óta ezidáig műveltek...háát nem szimpatikus..
Uyganakkor nyilván vannak a fidesz mellett értelmes, komoly érvek, hisz az ország fele mégiscsak rájuk szavazott. Szoval Fideszesek miért szavaztatok oda? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|