Ok, akkor nincs akadálya a közös szotyizásnak... :-) Már csak az a kérdés, hogy melyik szektorban foglalunk helyet... :-)
A Békés Megyei Hírlap mai cikke:
Előre FC Békéscsaba: a feljutás háttere, jövő tervei
Erősíteni kell a csapaton, ha nem akarnak átszállójegyet az NB I-be
Éppen tíz esztendővel ezelőtt is NB I B-s bajnoki címet és feljutást ünnepelhetett az Előre FC Békéscsaba labdarúgócsapata és a sors pikantériája, hogy akkor is Pásztor József ült a lila-fehérek kispadján. Az a Pásztor József, aki aktív játékos korában a szurkolók kedvence volt, de edzőként is istenítették a drukkerek, hiszen 1992-ben nemcsak visszavezette az első osztályba az Előre FC-t, hanem alig valamivel később minden idők legjobb helyezését érte el a csapattal a bronzéremmel — már az NB I-ben.
Vasárnap este nagy ünneplésben részesítették a bajnokcsapatot Békéscsaba főterén
Az élet fura fintora az is, hogy egy esztendővel korábban még azért szorított mindenki Békés megyében, hogy ki ne zuhanjon a másodosztályból az Előre FC. Aztán jött a nyári pihenő, edzőváltással, csapatfrissüléssel, s máris ott találta magát a legjobbak között a lila-fehér egylet. Mindenki állítja: a nyáron érkezett Dajka László alaposan felforgatott mindent, jótékony hatásának eredménye, hogy a télfordulóra hatpontos előnnyel tért pihenni a csapat.
— Mekkora érdeme volt a nagy változásban és az őszi első helyben elődjének? — kérdeztem Pásztor Józsefet.
— Mindenképpen nagy. Hiszen ő összerakott egy remek szerkezetű gárdát, amelyben mindenki tudta a feladatát. Nem véletlenül menetelt szinte hibátlanul a csapat az első fél évben.
— Ezek szerint nem kellett mást tenni, csak tovább hajtani a labdarúgókat.
— Ezek a játékosok nagyon sokat tanultak Dajka Lászlótól taktikailag, és technikailag is többségük képzett volt. Egyetlen dologban igyekeztem tovább fejleszteni a csapatot idekerülésem után, illetve a téli felkészülés során: nagy figyelmet fordítottam a további fizikális képzésre, hogy az állóképesség is maradéktalan legyen. A tél folyamán gondolkodtam azon is, érdemes-e mást, az én elképzelésemet játszatni a csapattal? De rájöttem, ezen nem kell változtatni, nem kell belenyúlni egy jól összerakott gárdába.
— Mégis hamar felborult minden...
— Sajnos. És mindez rajtunk kívül álló okok miatt történt. Rögtön a tavasz elején, a Csepel elleni idegenbeli mérkőzésen olyan súlyosan megsérült házi gólkirályunk, Keresztúri András, hogy kényszerből máris változtatni kellett a szerkezeten. Néhány napig nem is tudtam mitévő legyek, s az is igaz, akkor egy rövid ideig úgy gondoltam, mi a fenének vállaltam el a csapatot?
— Korábban már érintettük ezt a kérdést, talán nem ártana most mélyebben belelátni.
— Addig úgy tűnt, remek a csapat védekezése, s remek elől az ékpár is. Az utóbbi a mögöttük lévő hatékony középpályás sorral karöltve legtöbbször elől tartotta a labdát, állandóan gólveszélyt kialakítva az ellenfél kapujánál. Most viszont úgy tűnt, a még hatékonyabb gólratörő játékot kell erőltetni, amihez kellett egy kevésbé védekező típusú Szoboszlai, akinek viszont a szervezőkészsége jó. Így nagyobb teher hárult a védősorra, ami viszont magával hozta, hogy sok gólt kaptunk. Igaz, a Keresztúrit pótló csatárok is igyekeztek kivenni részüket a gólgyártásban, így sokszor sokgólos meccseket játszottunk. Ennek ellenére akadtak olyan mérkőzések, amikor az elején gyors gólokat kaptunk, mint a REAC, a Csepel elleni találkozók, s mivel futottunk az eredmény után, kinyílt a védelmünk, ami újabb problémákhoz vezetett.
— Ekkor viszont egy kicsit a szerencse is a csapat mellé állt.
— Így van. A Csepel elleni mérkőzésünkkel párhuzamosan mások is padlót fogtak. Ráadásul mi utána megvertük 1—0-ra a legnagyobb riválist, a Diósgyőrt, amely ellen nagyon stabilan védekeztünk. Ez a győzelem visszaadta a játékosok önbizalmát. Olyannyira, hogy a szolnoki 3—0 is simának tűnt. Ebben a szériában egyébként nagyon jól játszott a csapat. De utána megint átbillentünk a ló túlsó oldalára, hiszen jött a pofon a REAC-tól, amelynek jószerivel ez volt az egyetlen tavaszi idegenbeli győzelme. Mindazonáltal úgy láttam, a lelki tartás, s ami ugyanilyen fontos, a hatpontos előnyünk nem csökkent, hiszen alattunk keresztbe verések és döntetlenek születtek. Eddigre végleg kirajzolódott, hogy a Diósgyőr lesz a legnagyobb ellenlábasunk. De közben volt még egy fordulópont: a tavasz leggyengébb produkciója a BKV ellen, amikor viszont a Csepel ,,segített” ki bennünket azzal, hogy megállította a Diósgyőrt.
— Eddig a történelem. Most pedig tekintsünk előre! Mi kell ahhoz, hogy az NB I-be ne csak átszállójegyet váltson a csapat?
— Ha sorolnom kell, nem lesz rövid a tételsor. Kell egy jobb és egy bal oldali középpályás, kellenek csatárok, Fekete mellé még egy kapus. Legalább öt olyan játékos, aki további lendületet tud adni a csapat eddig jó szerepléséhez.
— Adódik a kérdés: honnan, kiket, miből, illetve mennyiért?
— Elsődleges célunk, hogy csak olyan játékosokat keresünk meg, akiknek lejárt a szerződésük, mert az eleve olcsóbb. Nem kívánunk ászokat igazolni, mert az ugyancsak drága. Döntően az NB I B-ben nézünk körül. Eddig nyolc jelöltem van, akikkel meg is kezdtük a tapogatózó tárgyalásokat. Önjelölt viszont több tucat is akad, akik éjjel nappal hívnak.
— Külföldiek is szóba jönnek?
— Csak ha olyan szintű labdarúgó, aki azonnal kezdő lehet nálunk és meghatározó. A román és jugoszláv másod- és harmadosztályból most már nem kérünk.
— Mi lesz a következő napok programja?
— Megkezdjük a pihenőt, amely június 17-éig tart. Akkor viszont belekezdünk az új munkába és feladatokba.
|