"De az független ettől, hogy Orbán és tsai szidják az előző rendszert, holott valahogy csak sikerült felcseperedniük és egyetemre járniuk benne..."
Erre itt egy OV-interjú részlet 1999-ből:
Honnan számíthatjuk a rendszerváltás folyamatának kezdetét?
"...Az ember diplomával a zsebében a nyolcvanas évek közepén nem arról gondolkodik, hogy lesz-e itt változás, inkább azt mondja, itt mindenképpen változtatásra van szükség, mert így nem lehet élni. Egyszeruen kiütést kapunk, fáj a bôrünk attól, ami van, ezért változtatni kell. Zárójelben jegyzem meg, hogy nem is biztos, hogy ez a generáció pontosan tudta, mitôl érzi magát rosszul. Ha valaki ma megvizsgálja a nyolcvanas évek fiataljainak zenei, irodalmi szubkultúráját, akkor érezheti az abból áradó mélységes kétségbeesést. Ez elementáris érzés volt az akkor egyetemre és fôiskolára járó fiatalok körében. Zenében az Európa Kiadótól a Kontrollcsoportig hozhatom a példákat, s az irodalomban is megtalálható ennek lenyomata. Ez a fiatal generáció sokkal radikálisabban fogalmazta meg a maga jövôjére vonatkozó elképzeléseit, bár azt senki sem tudhatta, hogy mi fog történni a politikában. Mi "radikálisan" képzeltük bele a jövônket az elôttünk álló esztendôkbe, az ügyesek pedig "óvatosan, fontolgatva haladóan". Élénken emlékszem a pillanatra, amikor megjelent a demokratikus ellenzéknek az a jelentôs dokumentuma, amely arról szólt, hogy Kádárnak mennie kell. Természetesen ez egy illegális kiadványban jelent meg. Kádárnak mennie kell - ez volt az elsô mondat. Hogy ez 1987-ben egyszercsak általánosan megvitatható kérdéssé válhatott, fölemelô érzést jelentett, és komoly tett volt azok részérôl, akik ezt a muvet elkövették. Emlékszem, amikor kézbe vettük az írást, Kövér László azt kérdezte: "Csak Kádárnak?! A helyes mondat úgy hangzik, hogy a rendszernek mennie kell." Hasonló a helyzet az 1989. június 16-án, Nagy Imre temetésén elmondott beszéddel kapcsolatban is. Pedig akkor már közel jártunk a rendszerváltoztatáshoz. Mégis, amikor a Fidesz képviselôjeként kimondtam, hogy a nemzeti függetlenséget helyre kellene állítani, az orosz csapatoknak ki kell vonulniuk Magyarországról, egy héttel késôbb a Bibó Kollégiumban Kis János, az SZDSZ akkori vezetôje elôadást tartott nekünk, hogy helyreigazítsa a fiatalokat. Ô úgy látta, még nem helyes ezt a követelést megfogalmazni. Ez legfeljebb akkor válhat idôszeruvé, ha az ôsz folyamán valami történik Németországban vagy Csehországban. Igaza volt, elméletileg. Ám ha adott a lehetôség, hogy lendítsünk az eseményeken, és ha úgy hozza a sors, hogy ezt nagy nyilvánosság elôtt tehetjük meg, kimondhatunk valamit, aminek önmagában is lehet történelemgyorsító ereje, akkor másképp kell mérlegelni. Lehet-e azt mondani, hogy kedves barátaim, ha ôsszel a cseheknél és a németeknél kedvezô fordulat történik, akkor menjenek haza az oroszok, egyébként pedig meg nem? Az a bonyolult taktikázás, amely a nyolcvanas évek második felében jellemzô volt a nálunk idôsebb generációkra, a mi szemünkben ésszerutlennek tunt. Mi készültünk a feladatra - a magunk módján. Megpróbáltunk Lengyelországból importálni politikai stratégiát, módszereket. Tanulmányoztuk a Szolidaritás különbözô idôszakokban alkalmazott stratégiai és taktikai elemeit. Ebbôl írtam a szakdolgozatomat is. Társadalmi mozgalom a politikai rendszerben: a lengyel példa. Társadalmi mozgalom a politikai rendszerben - ez elméleti elemzés, a hozzá csatlakozó lengyel példa pedig esettanulmány. Meg is jelent az írásnak egy bôvített változata a Századvég második számában. A tanulmány egyébként 1986-ban született. És itt hangsúlyozni kell valamit: 1986-ban Magyarországon egy Szolidaritásról szóló elemzés szakdolgozat tárgya lehetett. Ez jellemzô a ´86-os magyar állapotokra."
|