Keresés

Szerintem a férfihoz hozzátartozik egy kicsit a győzelem, meg a versengés. A Bibliát ismerve is úgy tűnik, egy kicsit el is várt is ez az embertől. A rangsor kialakulásában is szerepe van, még az Újszövetség szerint is: [1Kor. 11.19] „Mert hiszen kell közöttetek szakadásoknak lenniük, hogy a kipróbáltak láthatókká legyenek köztetek.”
De Isten is próbákat enged, a kipróbáltsághoz tehát szakadások, de akár nyomorúság is kell:
[Róm. 5.3] „Sőt nem egyedül ezzel, hanem dicsekedjünk a nyomorúságokkal is, miután tudjuk, hogy a nyomorúság állhatatosságot munkál, az állhatatosság kipróbáltságot, a kipróbáltság reménységet. S A reménység pedig nem szégyeníthet meg, mivel Isten szeretete a nekünk adott Szent Szellemen keresztül ki van öntve szívünkbe,”
Persze elismerem, a testvért nem jó legyőzni. De ugyanakkor én hivatkoztam próbáltságomra, amit a Hgys rémek nem ismernek el, főleg Semsei, és Bubis is éppen ezt vette semmibe. Ezért is lett ő is rémjelölt (ha megfigyeled, nagymértékben hasonlít, Fórumbeli fellépése is, Semseihez, habár értelemben előtte jár annak).
Szóval itt nem arról van szó, én fellépnék az isteni ellen, hanem arról, hogy az én saját (ó) természetemből is meglátszott valami. De Isten használja az embert (Semsei ezt is saját gondolataként tünteti fel), írtam többször, nem hitgépeket hívott el, hanem gyönyörködik bennünk, abban, amit mi teszünk. Bubis ügyében hát, mivel Ő nem szólt, mivel a Bibliában nem találni semmi ellenvetést (Pál is balhézott Márkkal, sőt, a Márk mellett kiálló Barnabástól is elszakadt, sőt, írta, kellenek is a szakadások), hát tettem, amit tettem.

Ha te szóltál volna, hagyjak fel Bubis dolgával, megtettem volna. Mert ígértem, hallgatok rád (ha hitemmel nem ellenkezik). Ha rád hallgatok, arcom is megmaradt volna, mégis engedhettem volna, vagy szelídülhettem volna. De mivel már ezt leírtam, ezután ha szólsz, sem engedhetek valami békítő tanácsodnak. Gondolom, érted, sőt, nem is szóltál, gondolom, jobban érted, mint ahogy kifejezted magad. (Én is alig tudom magam kifejezni, ezt leírni nagyon sok lenne, ilyesmiről inkább csak beszélgetni lehet.)
Még annyit tennék hozzá, komolyan fontolgatom, emberekről semmi rosszat ne írjak a Fórumon, ne is célozgassak. Mert vannak ilyen emberek, és nem csonkulnék én sem, ha ezt tenném. De egyelőre ott tartok, kicsit inkább leritkítom a Fórumkodást, mert időigényes, és szeretnék meggyőződni arról, van-e más mód a neten, valami közösségben lenni emberekkel (emil, levlista, ilyesmi), mert úgy vélem, a Fórumot lelkiismeretlen emberek (nem Niemandfélék, sokkal rosszabbak) teljesen kisajátítják. Rövidebben: a harcot unom, időigényes és értéktelen mikor átmegy mindenféle bizonykodásba, személyeskedésbe, magyarázkodásba.

Hogy Szombatosok nem segít általában az emberen, ebben is hasonlóak vagyunk. Én is észrevettem magamon, inkább az érettebb keresztények értékelik, ami bennem van. Nem mindenki képes a kicsiknek adni, ahogy a való életben sem. És van, aki rágós ételt ad, és azt képes csak adni. Szombatosok ilyen. Én is, ezért balhéztam olykor olyan Fórum-társsal, aki azt nem tudta bevenni. És te is hibázol olykor, mert valahogy egy másik (szerintem) igen tiszteletreméltó emberrel is balhéba kerültél, pedig ő olyan életet él, annyit segít embereknek (kicsiknek is), annyit küzd, dolgozik és szolgál (minden nyereség, stb. nélkül), hogy számomra érthetetlen ez a ti balhétok. Angioról szólok. Valahogy olyan ez, mint ha egy dajka felháborodna, hogy miért ad paprikás kolbászt az ember a másiknak. A csecsemő persze, hogy belehalna! Ebben igazad van. Abban is, hogy Angio, vagy Szombatosok esetleg nem mindenki felé kellett volna, hogy szólják a dolgaikat. De azért annyira nem hibáztak, hogy ez a balhé köztetek kialakuljon! Mert ha nem a mondanivalót nézzük (az kitárgyalhatatlan, márcsak terjedelme miatt is), hanem, hogy milyen emberek balhéznak, akkor itt biztos nem igazságos eredmény született, biztos nem istenes a köztetek levő állapot.
És ha tőlem állod, hogy nem ugyanazon az alapon állunk, (persze van közös jó is), tőlük is állhattad volna, vagy leszögezhetted volna ezt, és emellett a közös jót nem kellett volna kivetni a rosszal. Szvsz. Nem békítő szándékkal szóltam, nem is igazán fogom fel a balhét valójában, de valahogy tartoztam ennek leírásával, mert nem igazságos (istenes), hogy az értékes emberek is balhéban maradjanak.
Lásd, te is, gondolom, ugyanezért szóltál nekem, mert te sem látod igazságosnak (istenesnek), hogy értékes emberek balhéban legyenek.

Szóval jóval bonyolultabbak itt a dolgok, és nem is lehet emberi igyekezettel ezeket feloldani.
Ha választ adsz, kérlek, emilben tedd, legalábbis én emilben folytatom, mert, mint mondtam, szándékom ritkábban Fórumkodni.

Laci

Kérdésedre, ha tudnék sem adnék tanácsot. Én sem akarok sem téríteni, sem eltéríteni, sem befolyásolni senkit. A legtöbb, amire törekszem, hogy igyekezzünk úgy feltenni kérdéseket egymás számára, hogy arra a választ mindenki önmaga találja meg. Meg aztán más alapokon állunk ebben is, nem sokra mennél az én érveimmel.
Az egyetlen, amit adott esetben tehetek, elmondom, hogy bennem miért nincs meg az a fajta versengés, ami benned, talán tudsz kezdeni vele valamit. Ha mást nem, legalább önmagad törekvését még igazabbnak tartod.

Mert nekem valóban sosem okozott örömet más legyőzése és ezt nem dicsekvésként mondom, ez olyan tény, amiről én éppúgy nem tehetek, mint te a tiedről. Sakkversenyeim során sem emberek elé akartam kerülni, hanem jó játszmákat akartam "alkotni", illetve arra törekedtem, hogy részese lehessek ilyennek. Mindig az sarkallt, hogy bebizonyosodjon, reménytelen helyzetből is ki lehet lábalni egy kis sütnivalóval és rengeteg hittel (itt most nem elsősorban vallásira gondolok). És ha az ellenfelem sikeresebb volt, az nekem mindig bőséges elégtétel volt, hogy alaposan megizzasztottam.
Mert legyőzöttnek lenni nagyon rossz, olyan mint egy kicsit meghalni, és minél nagyobb valamilyen tét, annál jobban igaz. És ha olyan helyzet áll elő, hogy önmagam vereségét, megalázását nem kerülhetem el a másik leverése, megalázása nélkül, mégha önvédelemből is szükséges (mert én is ember vagyok, én sem hagyom magam) örömet a legkevésbé sem okoz. Ha nem is térek ki az ilyesmi elől minden áron, keresni semmiféleképpen nem keresem.
És mindez nem azért van bennem, mert az lebeg előttem, hogy vétek a versengés.
Tehát ha benned megvan, de tudod, hogy ezzel vétkezel és küzdesz ellene, elesésnek tartod ha ilyesmibe kerülsz: akkor a saját hitrendszered alapján... te jobban tudod folytatni a többit. Ha visszafogod magad, ha nem, te érzed mikor van az, hogy önereőből feszítgeted magad és mikor cselekszel könnyedén, mikor lesz könnyű az a teher.
Azt hiszem, ennél több nem telik tőlem, legfeljebb annyi, hogy továbbra is közbeszólok, ha szükséges, hogy senki nem szeret legyőzött lenni, a versengés okozta győzelmi öröm mindig valakinek fájdalmat jelenthet.
Talán még hozzáfűzném azt, hogy én hiszek a szó erejében. Elég a kikivánkozó igazságot önmagában kimondani akárcsak néhány szóban - mihez kell a többi?

Azzal folytatnám, hogy hidd el, jómagam legalábbis tudom, hogy nem akarsz téríteni,...stb., hogy testvéreidnek kiket tekintesz (többször írtad) hogy bigott vagy, stb. Ezért amikor ösztönzést említetem, nem elvárásra gondoltam, nem arra, hogy te magad bárkit ösztönözz, de arra nagyonis, hogy elütni ettől szerintem (!) nem helyes - főként ha a hiányát felróni jogosnak tartod. Hiszen az ember nemcsak akkor szorul segítségre, amikor kéri (ezért nem tudom sokra tartani pl. a Szombatosok-féle segitőkészséget) Mert az emberi vevőkészülék nem érdem szerint működik, hanem szükség szerint. Ahogy mondtad, sokszor kap úgy választ az ember bárkitől, hogy az nem is tud róla, és te sem tudhatod, hogy kit mikor hogy találsz el! Ha vezetni nem is akarsz, a rossz megmutatása is útmutatás, ezt ne hagyd ki a számításból. Aki viszont elhatárolódik, mást megfoszt attól a lehetőségtől, hogy meghallja azt, amire szüksége van. Tehát ismétlem, nem a térítés hiányát, hanem a lehetőség megszünését kifogásolom. Nem arról van szó, hogy közösséget kelljen vállalni azzal, akivel semmi közös nincs (ez számomra is elképzelhetetlen) de kár lenne elszalasztani azokat a rész szerinti igazságokat, amik mindannyiunkban megvannak, mert az elhatárolódás egyuttal ezt is nagy valószinüséggel jelenti.
Ez pedig számomra van olyan fontos és értékes, hogy nem kockáztatom, ha más pazarlóan is bánik vele.

oncogito