Keresés

Szerintem a férfihoz hozzátartozik egy kicsit a győzelem, meg a versengés. A Bibliát ismerve is úgy tűnik, egy kicsit el is várt is ez az embertől. A rangsor kialakulásában is szerepe van, még az Újszövetség szerint is: [1Kor. 11.19] „Mert hiszen kell közöttetek szakadásoknak lenniük, hogy a kipróbáltak láthatókká legyenek köztetek.”
De Isten is próbákat enged, a kipróbáltsághoz tehát szakadások, de akár nyomorúság is kell:
[Róm. 5.3] „Sőt nem egyedül ezzel, hanem dicsekedjünk a nyomorúságokkal is, miután tudjuk, hogy a nyomorúság állhatatosságot munkál, az állhatatosság kipróbáltságot, a kipróbáltság reménységet. S A reménység pedig nem szégyeníthet meg, mivel Isten szeretete a nekünk adott Szent Szellemen keresztül ki van öntve szívünkbe,”
Persze elismerem, a testvért nem jó legyőzni. De ugyanakkor én hivatkoztam próbáltságomra, amit a Hgys rémek nem ismernek el, főleg Semsei, és Bubis is éppen ezt vette semmibe. Ezért is lett ő is rémjelölt (ha megfigyeled, nagymértékben hasonlít, Fórumbeli fellépése is, Semseihez, habár értelemben előtte jár annak).
Szóval itt nem arról van szó, én fellépnék az isteni ellen, hanem arról, hogy az én saját (ó) természetemből is meglátszott valami. De Isten használja az embert (Semsei ezt is saját gondolataként tünteti fel), írtam többször, nem hitgépeket hívott el, hanem gyönyörködik bennünk, abban, amit mi teszünk. Bubis ügyében hát, mivel Ő nem szólt, mivel a Bibliában nem találni semmi ellenvetést (Pál is balhézott Márkkal, sőt, a Márk mellett kiálló Barnabástól is elszakadt, sőt, írta, kellenek is a szakadások), hát tettem, amit tettem.

Ha te szóltál volna, hagyjak fel Bubis dolgával, megtettem volna. Mert ígértem, hallgatok rád (ha hitemmel nem ellenkezik). Ha rád hallgatok, arcom is megmaradt volna, mégis engedhettem volna, vagy szelídülhettem volna. De mivel már ezt leírtam, ezután ha szólsz, sem engedhetek valami békítő tanácsodnak. Gondolom, érted, sőt, nem is szóltál, gondolom, jobban érted, mint ahogy kifejezted magad. (Én is alig tudom magam kifejezni, ezt leírni nagyon sok lenne, ilyesmiről inkább csak beszélgetni lehet.)
Még annyit tennék hozzá, komolyan fontolgatom, emberekről semmi rosszat ne írjak a Fórumon, ne is célozgassak. Mert vannak ilyen emberek, és nem csonkulnék én sem, ha ezt tenném. De egyelőre ott tartok, kicsit inkább leritkítom a Fórumkodást, mert időigényes, és szeretnék meggyőződni arról, van-e más mód a neten, valami közösségben lenni emberekkel (emil, levlista, ilyesmi), mert úgy vélem, a Fórumot lelkiismeretlen emberek (nem Niemandfélék, sokkal rosszabbak) teljesen kisajátítják. Rövidebben: a harcot unom, időigényes és értéktelen mikor átmegy mindenféle bizonykodásba, személyeskedésbe, magyarázkodásba.

Hogy Szombatosok nem segít általában az emberen, ebben is hasonlóak vagyunk. Én is észrevettem magamon, inkább az érettebb keresztények értékelik, ami bennem van. Nem mindenki képes a kicsiknek adni, ahogy a való életben sem. És van, aki rágós ételt ad, és azt képes csak adni. Szombatosok ilyen. Én is, ezért balhéztam olykor olyan Fórum-társsal, aki azt nem tudta bevenni. És te is hibázol olykor, mert valahogy egy másik (szerintem) igen tiszteletreméltó emberrel is balhéba kerültél, pedig ő olyan életet él, annyit segít embereknek (kicsiknek is), annyit küzd, dolgozik és szolgál (minden nyereség, stb. nélkül), hogy számomra érthetetlen ez a ti balhétok. Angioról szólok. Valahogy olyan ez, mint ha egy dajka felháborodna, hogy miért ad paprikás kolbászt az ember a másiknak. A csecsemő persze, hogy belehalna! Ebben igazad van. Abban is, hogy Angio, vagy Szombatosok esetleg nem mindenki felé kellett volna, hogy szólják a dolgaikat. De azért annyira nem hibáztak, hogy ez a balhé köztetek kialakuljon! Mert ha nem a mondanivalót nézzük (az kitárgyalhatatlan, márcsak terjedelme miatt is), hanem, hogy milyen emberek balhéznak, akkor itt biztos nem igazságos eredmény született, biztos nem istenes a köztetek levő állapot.
És ha tőlem állod, hogy nem ugyanazon az alapon állunk, (persze van közös jó is), tőlük is állhattad volna, vagy leszögezhetted volna ezt, és emellett a közös jót nem kellett volna kivetni a rosszal. Szvsz. Nem békítő szándékkal szóltam, nem is igazán fogom fel a balhét valójában, de valahogy tartoztam ennek leírásával, mert nem igazságos (istenes), hogy az értékes emberek is balhéban maradjanak.
Lásd, te is, gondolom, ugyanezért szóltál nekem, mert te sem látod igazságosnak (istenesnek), hogy értékes emberek balhéban legyenek.

Szóval jóval bonyolultabbak itt a dolgok, és nem is lehet emberi igyekezettel ezeket feloldani.
Ha választ adsz, kérlek, emilben tedd, legalábbis én emilben folytatom, mert, mint mondtam, szándékom ritkábban Fórumkodni.

Laci

Kérdésedre, ha tudnék sem adnék tanácsot. Én sem akarok sem téríteni, sem eltéríteni, sem befolyásolni senkit. A legtöbb, amire törekszem, hogy igyekezzünk úgy feltenni kérdéseket egymás számára, hogy arra a választ mindenki önmaga találja meg. Meg aztán más alapokon állunk ebben is, nem sokra mennél az én érveimmel.
Az egyetlen, amit adott esetben tehetek, elmondom, hogy bennem miért nincs meg az a fajta versengés, ami benned, talán tudsz kezdeni vele valamit. Ha mást nem, legalább önmagad törekvését még igazabbnak tartod.

Mert nekem valóban sosem okozott örömet más legyőzése és ezt nem dicsekvésként mondom, ez olyan tény, amiről én éppúgy nem tehetek, mint te a tiedről. Sakkversenyeim során sem emberek elé akartam kerülni, hanem jó játszmákat akartam "alkotni", illetve arra törekedtem, hogy részese lehessek ilyennek. Mindig az sarkallt, hogy bebizonyosodjon, reménytelen helyzetből is ki lehet lábalni egy kis sütnivalóval és rengeteg hittel (itt most nem elsősorban vallásira gondolok). És ha az ellenfelem sikeresebb volt, az nekem mindig bőséges elégtétel volt, hogy alaposan megizzasztottam.
Mert legyőzöttnek lenni nagyon rossz, olyan mint egy kicsit meghalni, és minél nagyobb valamilyen tét, annál jobban igaz. És ha olyan helyzet áll elő, hogy önmagam vereségét, megalázását nem kerülhetem el a másik leverése, megalázása nélkül, mégha önvédelemből is szükséges (mert én is ember vagyok, én sem hagyom magam) örömet a legkevésbé sem okoz. Ha nem is térek ki az ilyesmi elől minden áron, keresni semmiféleképpen nem keresem.
És mindez nem azért van bennem, mert az lebeg előttem, hogy vétek a versengés.
Tehát ha benned megvan, de tudod, hogy ezzel vétkezel és küzdesz ellene, elesésnek tartod ha ilyesmibe kerülsz: akkor a saját hitrendszered alapján... te jobban tudod folytatni a többit. Ha visszafogod magad, ha nem, te érzed mikor van az, hogy önereőből feszítgeted magad és mikor cselekszel könnyedén, mikor lesz könnyű az a teher.
Azt hiszem, ennél több nem telik tőlem, legfeljebb annyi, hogy továbbra is közbeszólok, ha szükséges, hogy senki nem szeret legyőzött lenni, a versengés okozta győzelmi öröm mindig valakinek fájdalmat jelenthet.
Talán még hozzáfűzném azt, hogy én hiszek a szó erejében. Elég a kikivánkozó igazságot önmagában kimondani akárcsak néhány szóban - mihez kell a többi?

Azzal folytatnám, hogy hidd el, jómagam legalábbis tudom, hogy nem akarsz téríteni,...stb., hogy testvéreidnek kiket tekintesz (többször írtad) hogy bigott vagy, stb. Ezért amikor ösztönzést említetem, nem elvárásra gondoltam, nem arra, hogy te magad bárkit ösztönözz, de arra nagyonis, hogy elütni ettől szerintem (!) nem helyes - főként ha a hiányát felróni jogosnak tartod. Hiszen az ember nemcsak akkor szorul segítségre, amikor kéri (ezért nem tudom sokra tartani pl. a Szombatosok-féle segitőkészséget) Mert az emberi vevőkészülék nem érdem szerint működik, hanem szükség szerint. Ahogy mondtad, sokszor kap úgy választ az ember bárkitől, hogy az nem is tud róla, és te sem tudhatod, hogy kit mikor hogy találsz el! Ha vezetni nem is akarsz, a rossz megmutatása is útmutatás, ezt ne hagyd ki a számításból. Aki viszont elhatárolódik, mást megfoszt attól a lehetőségtől, hogy meghallja azt, amire szüksége van. Tehát ismétlem, nem a térítés hiányát, hanem a lehetőség megszünését kifogásolom. Nem arról van szó, hogy közösséget kelljen vállalni azzal, akivel semmi közös nincs (ez számomra is elképzelhetetlen) de kár lenne elszalasztani azokat a rész szerinti igazságokat, amik mindannyiunkban megvannak, mert az elhatárolódás egyuttal ezt is nagy valószinüséggel jelenti.
Ez pedig számomra van olyan fontos és értékes, hogy nem kockáztatom, ha más pazarlóan is bánik vele.

oncogito

Minden csak vélekedésem, amit kijelentő módban írok, odaértendő, hogy szvsz.
Aki vitatni kívánja vélekedéseimet, írásomat, megkérem, más topicba tegye. Erre különösen a sok mindenbe belekotyogó alomhajost kérem, az ő számára nyitottam is topicot, hogy oda szövegelhessen.

Kérlek, ne jöjj nekem olyan elvárással, hogy „mi lehet nagyobb ösztönző erő keresztény ember számára, mint abban bízni, hogy Jézus érte is élt-halt…” Mert én ígéret szerint nem térítek a Fórumon, így ügyelek is arra, hogy ne is ösztönözzek.
Ha valaki mégis ösztönzést érez, az nem tőlem van, hanem saját szívétől. Azaz én inkább elütöm a Fórum-társat Krisztustól (ha ember, ha állja, akkor meg jól megbecsülöm), semmint édesgetném Hozzá. Így eléggé ellene mentem Olivérnek, Echonak, Szombatosoknak, másoknak, akiket utána elismertem. Mert nem megsértődtek, hanem emberek (rendes emberek) maradtak.
Nem is lenne tisztességes, ha Jézus valamiféle szőcsöve lennék, amellett, hogy a Fórumon a felekezeti szőcsövek ellen mentem.

De én nem is vezetek.
Így azt se várd el tőlem, kérlek, hogy valakit visszatereljek a keskeny útra! Ha tévedni látom, mert igen sok tévedést látok (persze csak a magam ismerete szerint), akkor sem szólok, ahogy írtam is valahova, diákjaim világnézetét sem igazgatom. (Legfeljebb példát adok, mert ők is szeretik a szabadságot.)
Ha tehát valaki megfordul, vagy más felismerésre tér, mert írok valamit, az sem miattam van, hanem azért, mert érzékeny volt erre. Mert én is megtérek, más felismerésre jutok emberek dolgai miatt, akkor is, ha nem is tudnak rólam. Mert látom, előttem járnak (abban, amiben követem őket), és így hatással vannak rám. De ha jön valaki, és rá akar venni valamire, akkor neki ehhez hitelesnek kéne lennie, valamit le kéne tennie az asztalra. Ez van meg pl. neked, és ez hiányzik pl. alomhajosnak.
De mondom, ígéret szerint nem vezetek, nem térítek, megnyerni sem akarom, megtartani sem.

Ha tehát fentiekhez tanácsot is adsz, a tanácsban ugyan igazad van (azaz nem, lásd alább), de akkor sem fogadhatom meg.

Írsz fenyegetésről, hogy nem illene. Lehet, hogy igazad van. De én el is határoltam magam embertől, sőt, felekezettől, nem is egytől, döntöttem már emberrel való viszonyomról, rólam is döntöttek, bíróság előtt is álltam, ahol megfellebezhetetlen ítéletet hoztak (másodfokon is elválasztották feleségemet).
Bizonyos érettség után már nem védik szíjakkal, rácsokkal, dajkákkal, óvónénikkel a gyermeket sem, az ifjak meg fel kell, hogy készüljenek, ha valamit hibáznak, állniuk kell a következményeket.
És helyesnek tartom annak eldöntését, és deklarálását, ha valaki ezt, meg azt teszi, én meg így, meg úgy fogok tenni. Ez becsületes, tisztességes szerintem.
Lehet, hogy ez szokatlan, megfigyeltem, sok ember összevissza lötyög, sodródik, kapcsolatai spontán romlanak, vagy javulnak. De én a Bibliában azt láttam, bizony vannak feltételek a közösségre is, és a közösség nagyon sérülékeny. Nem mindenáron kell fenntartani, hanem kis dolgokért is megszüntetni. Persze csak az érettekkel. (Mert a hitben erőtlent szeretetben kell befogadni, semmit sem ítélgetve vélekedéseit. De Bubis nem hitben erőtlen.)
Szóval ezért a közösségért nagy ár van kifizetve! És az apostoli mérce is magas, Vele sincs közösségben egy sem, aki a bűnt cselekszi.
Így, ezért van, hogy én, ha sarkamra kell állni, a sarkamra állok, és ha megmarad az én meggyőződésem szerinti ellentmondás egy ember és köztem, miután szóltam vele, kétszer, vagy háromszor, megszüntetem a közösséget. Ennek kezdő lépéseit láttad Bubisnál, régebben Spendernél, Semseinél. (Nem csak te, de Semsei sem értett meg, még most is várná a két, vagy három tanút, pedig mennyivel több van itt a Fórumon! Semmi nem ment titokban, csak fogalmaz.)
Ha nem hívő az ember (szerintem), vagy más hiten levő (szerintem), akkor nem szabok neki feltételt, úgysem értené. Így szüntettem meg közösségemet pl. alomhajossal, aki ugyan ezt egy ideig nem vette tudomásul, ezért végül világosan, egyértelműen kellett értésére adnom, egész más istenben hisz, mint én (vagy én, mint ő). Gondolom, az a a legalapvetőbb joga az embernek, hogy meghatározhassa, hitbeli dolgokban kikkel van közösségben, erről szól a vallásszabadság. És én a szabadságot egyébként is nagyon szeretem. Így neked sem engedhetek, ha elvárod tőlem, maradjak közösségben valakivel, pedig tudom, jó szándékkal teszed.
De te más sarkos embert is ismersz, Szombatosokat, aki nálam sokkal sarkosabb. Össze is akadtál vele, pedig én nagyon becsülöm őt. Mivel pedig többször írtam, a világ dolgaihoz való állásában ő áll hozzám a Fórumon a legközelebb, nem kéne csodálkoznod az én sarkosságomon. (Szombatosok is bigott, sarkos, nem térít és nem vezet, de szívesen segít,ha tud, stb., nem vetted észre a hasonlóságot? Csak én nem tartok napokat.)

Abban félreértesz, én senkit ki nem tudok vallani az üdvösségből. Magam rettenetes hibákat, vétkeket követtem el, és van reményem az üdvösségre. Istennek semmi nem lehetetlen, akár kövekből is támaszt fiakat. Én legfeljebb elhatárolom magam tőle.
De én a magam üdvösségében sem vagyok biztos, senki sem lehet az, mert az üdvösség az bizony reménység, nem tudás, nem hit. Aki hiszi az üdvösségét, nem tudja, mit beszél. Más szóval az ítélet (a kárhozat és az üdvösség is) egyedül, teljesen Jézusé, nem az egyházé, sem az Atyáé, egészen a Fiúnak adta. És az emberek szívét is egyedül Isten ismeri és vizsgálja.
Ha tehát én azt írom, én azt írom, ő soha nem ismerte az én Istenemet, egyrészt lehet, hogy tévedek (nem vagyok próféta, csak a magam nevében szólok), másrészt Istent még megismerheti, vagy egész mást kapott Tőle, amit én fel nem ismertem (azaz tévedtem), stb. De én nem vagyok olyan fontos, sem ítélet hirdetője, sem bevalló Krisztusba, sem kivalló Belőle.
Ha meg szokatlanul egyenesnek, keménynek tűnik, olvasd a Bibliát, és meglátod, a Mester is így beszélt, és Ő nem mondta, hogy mi, tanítványai máshogy tegyük. Más beszélgettünk erről, én nem vagyok Istennel szemben humanista.

Abban tökéletesen igazad van, versengek. Nagyon fején találtad a szöget. Főzés közben is örvendeztem, hogy megmutattad nekem! Mert a versengés vétek.
Nos, én nem tudom játszani az eszem. Írtam valahova (asszem Cillitnek), én még korántsem szentelődtem meg, és hiába feszítgetem magam. Most megláttad az én gyakori elesésemet. Mert testvérrel versengeni, őt leverni bizony vétek. Hát igyekszem magam visszafogni, most tanultam.
A versengésre való hajlamom oka az lehet, hogy erős volt az ó emberem, és Isten hiába puhított, még olykor elragad a hév, a lélek. Mert ami versenyen indultam, megnyertem, mert … És ezt most számítógépen, játékkal, stb. élem ki, ill. szégyenkezem, ha észreveszem (mert vétek), de látod, olykor elestem, és emberrel tusakodtam (ha vállon felül is).

Tehát Bubisnak elég lett volna annyit mondani, Bubis, tiszteletlen voltál, nem adok igazat neked. De mondd, hogy tehetném ezt ott, abban a topicban? És mondd, Bubisnak elég ennyi? Mert egyébként amit neki írtam, abban „volt valami”.
És arcomat nem akarom elveszteni, mert olyan emberek, mint alomhajos, meg Spender is ott erősködtek, szóval, ha eddig adtál tanácsot, erre mit mondasz?
De felelősséggel tanácsolj ám! Mert ígérem, hallgatni fogok rád, hacsak valami hitemmel össze nem egyeztethető dolgot nem mondasz (amit ebben a dologban ki nem nézek belőled).

CSerfa