Kedves Oncogito!
Minden csak vélekedésem, amit kijelentő módban írok, odaértendő, hogy szvsz.
Aki vitatni kívánja vélekedéseimet, írásomat, megkérem, más topicba tegye. Erre különösen a sok mindenbe belekotyogó alomhajost kérem, az ő számára nyitottam is topicot, hogy oda szövegelhessen.
Kérlek, ne jöjj nekem olyan elvárással, hogy „mi lehet nagyobb ösztönző erő keresztény ember számára, mint abban bízni, hogy Jézus érte is élt-halt…” Mert én ígéret szerint nem térítek a Fórumon, így ügyelek is arra, hogy ne is ösztönözzek.
Ha valaki mégis ösztönzést érez, az nem tőlem van, hanem saját szívétől. Azaz én inkább elütöm a Fórum-társat Krisztustól (ha ember, ha állja, akkor meg jól megbecsülöm), semmint édesgetném Hozzá. Így eléggé ellene mentem Olivérnek, Echonak, Szombatosoknak, másoknak, akiket utána elismertem. Mert nem megsértődtek, hanem emberek (rendes emberek) maradtak.
Nem is lenne tisztességes, ha Jézus valamiféle szőcsöve lennék, amellett, hogy a Fórumon a felekezeti szőcsövek ellen mentem.
De én nem is vezetek.
Így azt se várd el tőlem, kérlek, hogy valakit visszatereljek a keskeny útra! Ha tévedni látom, mert igen sok tévedést látok (persze csak a magam ismerete szerint), akkor sem szólok, ahogy írtam is valahova, diákjaim világnézetét sem igazgatom. (Legfeljebb példát adok, mert ők is szeretik a szabadságot.)
Ha tehát valaki megfordul, vagy más felismerésre tér, mert írok valamit, az sem miattam van, hanem azért, mert érzékeny volt erre. Mert én is megtérek, más felismerésre jutok emberek dolgai miatt, akkor is, ha nem is tudnak rólam. Mert látom, előttem járnak (abban, amiben követem őket), és így hatással vannak rám. De ha jön valaki, és rá akar venni valamire, akkor neki ehhez hitelesnek kéne lennie, valamit le kéne tennie az asztalra. Ez van meg pl. neked, és ez hiányzik pl. alomhajosnak.
De mondom, ígéret szerint nem vezetek, nem térítek, megnyerni sem akarom, megtartani sem.
Ha tehát fentiekhez tanácsot is adsz, a tanácsban ugyan igazad van (azaz nem, lásd alább), de akkor sem fogadhatom meg.
Írsz fenyegetésről, hogy nem illene. Lehet, hogy igazad van. De én el is határoltam magam embertől, sőt, felekezettől, nem is egytől, döntöttem már emberrel való viszonyomról, rólam is döntöttek, bíróság előtt is álltam, ahol megfellebezhetetlen ítéletet hoztak (másodfokon is elválasztották feleségemet).
Bizonyos érettség után már nem védik szíjakkal, rácsokkal, dajkákkal, óvónénikkel a gyermeket sem, az ifjak meg fel kell, hogy készüljenek, ha valamit hibáznak, állniuk kell a következményeket.
És helyesnek tartom annak eldöntését, és deklarálását, ha valaki ezt, meg azt teszi, én meg így, meg úgy fogok tenni. Ez becsületes, tisztességes szerintem.
Lehet, hogy ez szokatlan, megfigyeltem, sok ember összevissza lötyög, sodródik, kapcsolatai spontán romlanak, vagy javulnak. De én a Bibliában azt láttam, bizony vannak feltételek a közösségre is, és a közösség nagyon sérülékeny. Nem mindenáron kell fenntartani, hanem kis dolgokért is megszüntetni. Persze csak az érettekkel. (Mert a hitben erőtlent szeretetben kell befogadni, semmit sem ítélgetve vélekedéseit. De Bubis nem hitben erőtlen.)
Szóval ezért a közösségért nagy ár van kifizetve! És az apostoli mérce is magas, Vele sincs közösségben egy sem, aki a bűnt cselekszi.
Így, ezért van, hogy én, ha sarkamra kell állni, a sarkamra állok, és ha megmarad az én meggyőződésem szerinti ellentmondás egy ember és köztem, miután szóltam vele, kétszer, vagy háromszor, megszüntetem a közösséget. Ennek kezdő lépéseit láttad Bubisnál, régebben Spendernél, Semseinél. (Nem csak te, de Semsei sem értett meg, még most is várná a két, vagy három tanút, pedig mennyivel több van itt a Fórumon! Semmi nem ment titokban, csak fogalmaz.)
Ha nem hívő az ember (szerintem), vagy más hiten levő (szerintem), akkor nem szabok neki feltételt, úgysem értené. Így szüntettem meg közösségemet pl. alomhajossal, aki ugyan ezt egy ideig nem vette tudomásul, ezért végül világosan, egyértelműen kellett értésére adnom, egész más istenben hisz, mint én (vagy én, mint ő). Gondolom, az a a legalapvetőbb joga az embernek, hogy meghatározhassa, hitbeli dolgokban kikkel van közösségben, erről szól a vallásszabadság. És én a szabadságot egyébként is nagyon szeretem. Így neked sem engedhetek, ha elvárod tőlem, maradjak közösségben valakivel, pedig tudom, jó szándékkal teszed.
De te más sarkos embert is ismersz, Szombatosokat, aki nálam sokkal sarkosabb. Össze is akadtál vele, pedig én nagyon becsülöm őt. Mivel pedig többször írtam, a világ dolgaihoz való állásában ő áll hozzám a Fórumon a legközelebb, nem kéne csodálkoznod az én sarkosságomon. (Szombatosok is bigott, sarkos, nem térít és nem vezet, de szívesen segít,ha tud, stb., nem vetted észre a hasonlóságot? Csak én nem tartok napokat.)
Abban félreértesz, én senkit ki nem tudok vallani az üdvösségből. Magam rettenetes hibákat, vétkeket követtem el, és van reményem az üdvösségre. Istennek semmi nem lehetetlen, akár kövekből is támaszt fiakat. Én legfeljebb elhatárolom magam tőle.
De én a magam üdvösségében sem vagyok biztos, senki sem lehet az, mert az üdvösség az bizony reménység, nem tudás, nem hit. Aki hiszi az üdvösségét, nem tudja, mit beszél. Más szóval az ítélet (a kárhozat és az üdvösség is) egyedül, teljesen Jézusé, nem az egyházé, sem az Atyáé, egészen a Fiúnak adta. És az emberek szívét is egyedül Isten ismeri és vizsgálja.
Ha tehát én azt írom, én azt írom, ő soha nem ismerte az én Istenemet, egyrészt lehet, hogy tévedek (nem vagyok próféta, csak a magam nevében szólok), másrészt Istent még megismerheti, vagy egész mást kapott Tőle, amit én fel nem ismertem (azaz tévedtem), stb. De én nem vagyok olyan fontos, sem ítélet hirdetője, sem bevalló Krisztusba, sem kivalló Belőle.
Ha meg szokatlanul egyenesnek, keménynek tűnik, olvasd a Bibliát, és meglátod, a Mester is így beszélt, és Ő nem mondta, hogy mi, tanítványai máshogy tegyük. Más beszélgettünk erről, én nem vagyok Istennel szemben humanista.
Abban tökéletesen igazad van, versengek. Nagyon fején találtad a szöget. Főzés közben is örvendeztem, hogy megmutattad nekem! Mert a versengés vétek.
Nos, én nem tudom játszani az eszem. Írtam valahova (asszem Cillitnek), én még korántsem szentelődtem meg, és hiába feszítgetem magam. Most megláttad az én gyakori elesésemet. Mert testvérrel versengeni, őt leverni bizony vétek. Hát igyekszem magam visszafogni, most tanultam.
A versengésre való hajlamom oka az lehet, hogy erős volt az ó emberem, és Isten hiába puhított, még olykor elragad a hév, a lélek. Mert ami versenyen indultam, megnyertem, mert … És ezt most számítógépen, játékkal, stb. élem ki, ill. szégyenkezem, ha észreveszem (mert vétek), de látod, olykor elestem, és emberrel tusakodtam (ha vállon felül is).
Tehát Bubisnak elég lett volna annyit mondani, Bubis, tiszteletlen voltál, nem adok igazat neked. De mondd, hogy tehetném ezt ott, abban a topicban? És mondd, Bubisnak elég ennyi? Mert egyébként amit neki írtam, abban „volt valami”.
És arcomat nem akarom elveszteni, mert olyan emberek, mint alomhajos, meg Spender is ott erősködtek, szóval, ha eddig adtál tanácsot, erre mit mondasz?
De felelősséggel tanácsolj ám! Mert ígérem, hallgatni fogok rád, hacsak valami hitemmel össze nem egyeztethető dolgot nem mondasz (amit ebben a dologban ki nem nézek belőled).
CSerfa |
