Úgy összeségében mindenét szeretem, de ha ki kell emeljek valamit, akkor az a keze és a mellkasa. Amihez jó odabújni,mert biztonságot ad, és a kezét fogva sétálni. Hát ez eléggé szentimentális lett. Meg a szemét nagyon szeretem, ahogy rám néz.:)
Julo, a súly nálam egyszerűen alkati kérdés,anyukámtól örököltem, ő ezzel a súllyal ment ikreket szülni. :) Szerencsém van, nem kell diétázzak, és fogyókúrázzak, még arra sem kell figyenem, mit eszem. Ugyanúgy hozzám tartozik, mint a szemem szine, a lábam formája, stb. Nem csinálok nagy ügyet belőle.
Volt egy gyerekkori barátnőm, aki kicsit mindig is ducika volt, de egy iszonyúan helyes lány volt, és nagyon kedves. 18 évesen elkezdett fogyókúrázni, mint egy megszállott, és rendszeresen tornázott, futott, ami jó is lett volna. Ha meg tud állni. Nem tudott. A 70 kilós lányból lett 41, és nagyon megijedtem, mikor láttam, hogy nem képes abbahagyni, mert ő továbbra is annak a kövér kislánynak látja magát a tükörben. A mindig mosolygós lányból lett egy fáradt és összetört vékony, folyton karikás szemekkel, a bőre teljesen megváltozott, folyton kalóriákat számolt, teljesen beszűkült a nem evés gondolatára. Ő is tudta, hogy baj van, talán csak ezért tudtam elvinni pszichológushoz. Szerencsére tudtak segíteni rajta. Azóta ismét normál súlya van, és egy kedves férje, mert gondjai voltak a fiúkkal is, nem tudott ismerkedni, azonnal bepánikolt, hogy biztos nem kell a fiúknak, csak barátnak a súlya miatt. De attól tartok, hogy ha nem ülök le vele akkor ezt megbeszélni, és beláttatni, hogy ez igy veszélyes, és nem jó, ha hagyom, hogy tovább csinálja, nem tudom, mi lett volna vele. :(
Nem is tudom, miért írtam ezt le, bocs a hosszúért.
Tudsz játszani valamilyen hangszeren? |