|
|
|
|
A hozzászólás:
 |
domemama
2002-02-06 16:30:10
|
8
|
Nem akarlak elkedvetleníteni, csak felkészíteni a dologra: még nagyon sokszor és a legváratlanabb pillanatokban fog eszedbe jutni a dolog. Az én kutyám lassan egy éve már, hogy majdnem hasonló körülmények között halt meg, azzal a különbséggel, hogy róla nem tudtuk, hogy szívbeteg, soha semmi tünete nem volt. A mai napig elbogöm magam, ha a tv-ben vagy újságban olvasok hasonló dologról, pedig azóta már van "új" kutyám (illetve már akkor is velünk volt, kölyökként).
Tudom, mit érezhettél hétfon és sajnos sejtem, mit fogsz érezni néha, még egy jó darabig... |
|
Előzmény:
 |
ADAM17
2002-02-06 16:13:27
|
7
|
NEC!
Köszönöm az ajánlatot, de egy jó ideig nem lesz kutyám, ez szinte biztos. Később talán igen, mert nagyon szeretem a blökiket. Most még minden őrá emlékeztet.
De! Nem kéne elaltatni őket! Ha csak most születtek, még van idő gazdit találni nekik, ilyen hamar úgysem szokták őket elválasztani az anyjuktól. Szerintem mindenképp próbálj sok irányban (itt, egyéb hirdetés, ismerősök, kutyások satöbbi) gazdit keresni nekik, biztos, hogy vannak, akik pont őket keresik!
Szóval az előbbiekhez befejezésként csak annyit, hogy furcsa, hogy máris megnyugodtam, most kicsit "hiányzik" is az a maró fájdalom, amit az események után éreztem. Lehet, hogy hülyén hangzik mindez, de nem tudom jobban megfogalmazni.
Tegnap beszélgettem a nővéremmel, annak idején az ő kezdeményezése és szerzeménye volt a kutya. Bár a többi családtag is szerette a kutyát (nem lehetett nem szeretni), de azt hiszem, mi ketten voltunk vele a legközelebbi kapcsolatban, s a búcsúzás is talán a nekünk volt a legnehezebb.
Ez a kis beszélgetés szerintem sokat segített, talán ez lendített át ilyen hamar egy holtponton. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|