Szia Máté!
Jogos a gyanakvás, a motor évjárata ugyanis alapos kutatómunka alapján 1971-es, de ez sem biztos, mivel 1970-től a negyedik számot csak nagyon ritkán ütötték be az adattáblába, a forgalomba helyezés éve pedig nem lehet kiindulópont.
Ha az 1971-es évet vesszük alapul, valóban keskeny sárvédő járna előre, de:
1. Egyáltalán nem biztos, hogy az általad leírt alkatrészek ebben a sorrendben változtak a motoron. Én már láttam eredeti állapotút ezzel a felállással is. (Mármint amilyen a fényképen van.)
2. Szubjektív véleményem szerint az első sárvédő második, vékonyabb generációja óriási esztétikai hiba volt a gyár részéről. Ez ugyanis hangulatában
teljesen elüt az eredeti koncepciótól. Valójában itt tudatos modernizálás és az előállítási költségek lefaragása(?) húzódik a háttérben. Az ilyen sárvédők a 60-as években már nem igazán voltak divatban, a sportosabb vonalak járták akkoriban. Sport kivitel természetesen már eddig is létezett - gondoljunk csak az 559/03 Super Sportra! -, csakhogy nem ezeket árulták tömegben. A Super Sportnak egyébként ugyanilyen keskeny sárvédője volt, bár sokkal szebb, a motorhoz esztétikailag is nagyságrendekkel jobban illeszkedő formában és magasra húzott kormánya:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
1969-ben aztán kijött az első California ugyanilyen keskeny sárvédővel és szögletesebb - bár még mindig nagyon szép - tankkal, és ezzel a csepptankosok alaptípusait is elkezdték "sportosítani".
Így született meg pl. a teljesen átmeneti, öszvértípusnak is nyugodtan tekinthető 592-es:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Tehát az eredetiséghez való hűség talán csorbult a felújításom során, de az vigasztal, hogy szerintem így sokkal szebb.
Üdv:
Laci |