Kicsit ugyan sokáig tartott, de most végre-valahára én is közzéteszem kedvenceimet az elmúlt 25 évből. Jobban mondva az utóbbi 14 évből, hiszen oly sok "divathoz" hasonlóan én is 1987-ben, 10 évesen jártam először kosármeccsen.
Az első emlékem mindjárt az első meccsről (az ellenfélre már nem emléxem), mikor nálam 2 évvel idősebb uncsitesóm lelkesen informált róla, miszerint ő annyit tud, hogy játszik a csapatban egy Zsebe vagy Bebes nevű játékos, vagy talán mindkettő.
Rögtön ezután következett a bajnokság megnyerése, ebből a hatalmas ünneplés, és Putesz alkoholmérgezése maradt meg bennem.
Tisztán emléxem még egy egerszegi meccsre, amit 3 játékossal fejeztünk be.
Aztán következtek a Szuperliga sorozatok remek külföldi és magyar ellenfelekkel, a 2. bajnoki cím, a kupagyőzelmek, a Saporta kupa diadalok.
Kedvenc momentumaim voltak Harry Bell, Charles Edmonson, Delmonte Madison és Chris Clay (:-)) élményszámba menő zsákolásai, Czigler Laci és Eddy blokkjai, Isti és Geri kínai figurái.
Nagyon nehéz választani a rengeteg remek játékosból, hiszen minden szezonban volt néhány nagy kedvenc. Talán a Németh Isti-Harry Bell-Zsebe Feri-Chad McClendon-Charles Edmonson ötös tagjaiért tudtam/tudok a legjobban lelkesedni.
A legnagyobb élményem mindig is az volt/van/lesz, amikor körülöttem felzúg valamelyik jól ismert rigmus, és ez magával ragad 2-3 ezer embert. Lehet, hogy kicsit érzelgősen hangzik, de ilyenkor mindig könnybe lábad a szemem.
Külön köszönet édesapámnak, akinek a csapathoz fűződő fanatizmusa lehetővé tette számomra, hogy 100 km távolságból is megfertőzzön a körmendi életérzés.
Remélem, hogy még sokáig lelkesedhetek ezért a remek csapatért!
Hajrá Körmend! |
