Keresés

Részletes keresés

belfera Creative Commons License 2002-01-08 01:04:31 41
Kicsit ugyan sokáig tartott, de most végre-valahára én is közzéteszem kedvenceimet az elmúlt 25 évből. Jobban mondva az utóbbi 14 évből, hiszen oly sok "divathoz" hasonlóan én is 1987-ben, 10 évesen jártam először kosármeccsen.

Az első emlékem mindjárt az első meccsről (az ellenfélre már nem emléxem), mikor nálam 2 évvel idősebb uncsitesóm lelkesen informált róla, miszerint ő annyit tud, hogy játszik a csapatban egy Zsebe vagy Bebes nevű játékos, vagy talán mindkettő.
Rögtön ezután következett a bajnokság megnyerése, ebből a hatalmas ünneplés, és Putesz alkoholmérgezése maradt meg bennem.
Tisztán emléxem még egy egerszegi meccsre, amit 3 játékossal fejeztünk be.

Aztán következtek a Szuperliga sorozatok remek külföldi és magyar ellenfelekkel, a 2. bajnoki cím, a kupagyőzelmek, a Saporta kupa diadalok.

Kedvenc momentumaim voltak Harry Bell, Charles Edmonson, Delmonte Madison és Chris Clay (:-)) élményszámba menő zsákolásai, Czigler Laci és Eddy blokkjai, Isti és Geri kínai figurái.

Nagyon nehéz választani a rengeteg remek játékosból, hiszen minden szezonban volt néhány nagy kedvenc. Talán a Németh Isti-Harry Bell-Zsebe Feri-Chad McClendon-Charles Edmonson ötös tagjaiért tudtam/tudok a legjobban lelkesedni.

A legnagyobb élményem mindig is az volt/van/lesz, amikor körülöttem felzúg valamelyik jól ismert rigmus, és ez magával ragad 2-3 ezer embert. Lehet, hogy kicsit érzelgősen hangzik, de ilyenkor mindig könnybe lábad a szemem.

Külön köszönet édesapámnak, akinek a csapathoz fűződő fanatizmusa lehetővé tette számomra, hogy 100 km távolságból is megfertőzzön a körmendi életérzés.
Remélem, hogy még sokáig lelkesedhetek ezért a remek csapatért!

Hajrá Körmend!

zsebe10 Creative Commons License 2001-12-24 04:05:26 25
Eloszr is szeretnem megkoszonni a KORMENDI KOSARLABDANAK , hogy annyi szep elmenyt adott az elmult tobb, mint egy evtized soran!

Engem mindig a regi meccek hangulata tolt el nosztalgiaval! Mikor a kilencvenes evek elejen negyeddontoben v. eppen elodontoben KUZDOTTUNK a Videotonnal.Itt Zsebe,Bell, Szajer vagy Kardos ott Okac,Hegedus,Varga,Rajko. Micsoda fantasztikus meccsek voltak azok!

Aztan mikor a Tungsram ellen (Fodor Peti edzosege idejen ha jol emlekszem)Kardos ketszer is a dudaszo pillanataban dobott harmasaval nyertunk meccset, s jutottunk a dontobe(92).

Aztan mikor az Olimpija Ljublijanat vagy a Veronat vertuk fantasztikus jatekkal.

Azt hiszem ,mar ezekert az elmenyekert is erdemes volt elni eddig, s nehezen tudom elkepzelni, melyik klub volt kepes szurkoloit ennyi fantasztikus ajandekkal meglepni!
Koszonet erte!

A hozzászólás:
ChrisClay Creative Commons License 2001-12-24 00:54:16 24
Minden szempontból!:-)))
Neked meg különösen...:-)

MTE!

Ja,Te még nem írtad le,mik voltak a kedvenc élményeid,kik a kedvenc játékosaid,stb...

Pedig nagyon KíVÁNCSI vagyok rá!:-)

Nos?:-)

Előzmény:
belfera Creative Commons License 2001-12-23 20:27:30 23
Valahol azt olvastam, hogy január 20-án.
Jó lenne egy soproni vendégjáték. :-))

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!