Nem a trágárságról,
nem az idegen szavak burjánzásáról,
nem a nyelvtörvényről pro vagy kontra,
nem a szlengről,
nem a helytelen kiejtésről,
nem a rossz helyesírásról
- hanem a NYELVI SZEMÉTről szól ez a topic.
Arról, hogy egyre fullasztóbbak a primitív panelek és töltelék-elemek a mindennapi beszédben, sőt egy ideje írásban is. Az elmúlt 10 év során egyre nagyobb teret nyertek az olyan, talán a lazaság látszatának szándékára visszavezethető szánalmas, primitív panelek, mint pl.
- az egy DOLOG (az EGY dolog (- az pedig egy MÁSIK) helyett);
- délután kettő óra magasságában;
- sacc per kábé;
- bevállal / behal / befárad / be~, stb;
- szexel;
- pasi;
- népszavazok / közvéleménykutatok / népielégdetlenkedek, stb. (főnévi képzős alak egyes szám 1. személyesítése, vagy mi),
- stb.
A sor hosszú, majd talán lesz alkalom számba venni egyebeket is.
Úgy gondolom, hogy a bevezető elején idézett nyelvi jelenségek mellett jól elhatárolható kategóriát képez ez a bizonyos nyelvi szemét. Ha definiálni kéne, akkor úgy közelíteném meg, hogy divatosnak, csipetnyi lazaságnak gondolt frázisokról van szó, amivel egyes emberek (sajnos, mind nagyobb számban) igyekeznek látszólag informális, valamanneiyre bizalmas légkört teremteni, egyfajta "jófejség"-kellékként - persze inkább ~pótlékként.
Megfigyeléseim alapján a sok nyelvi szeméttel rendelkező emberekben van a legkevesebb egyéniség. Paradox módon ugyanakkor az ilyen emberek azt hiszik, hogy jófejnek látszanak. A kereskedelmi média primitívebb része (sok rádió, bulvárlap, női magazinok, férfi magazinok, TV-játékműsorok) pedig csak hozzájárul a terjedéséhez.
'90 előtt sokkal kevesebb ilyen volt...
Ma miért ennyire elterjedt a nyelvi szemét? |