|
|
 |
Horusz
2001-12-06 13:01:37
|
1119
|
Havas műsorát nem láttam, viszont az Ablak egyik adásában véletlenül láttam a műsor jogászát beszélni, aki korábban itt kifejtett nézeteimmel összhangban azt mondta, hogy mivel van igény rá (lásd Mogyoród), éppen ezért jobb ha ellenőrzött keretek között történik. A türelmi zónák koncepciójának az a lényege, hogy igény van, ne tiltsuk teljesen, de a prostituáltak legyenek elkülönítve, az átlagemberek ne is lássák őket. Ez pontosan tükrözi az emberek előítéletes gondolkodását. A türelmi zóna tehát nevével ellentétben korántsem toleráns, hiszen nemcsak kirekesztő jellegű, hanem az emberi méltóságot is sérti, mert megalázó körülmények között kell dolgozniuk a lányoknak (pl. út mellett, réten vagy Mogyoródon a "WC-fülkékben"), ráadásul szinte elkerülhetetlen, hogy másokat ne zavarjon (lásd butykatelepiek tiltakozása Nyíregyházán). Megfelelő, rendszeres felülegyelet alatt tartott körülmények között nemcsak higiénikusabb lehetne az egész, hanem lehetőség lenne arra is, hogy a lányok munka mellett tanulhassanak, és kikerüljenek ebből. A lányok által fizetett adóból akár államilag lehetne megszervezni és fínanszírozni a lányok tanulását (akinek erre igénye van): ezzel a lépéssel az állam humánumát és szociális érzékenységét is kifejezné, és így nem lenne probléma a new-yorki egyezmény felmondása sem. A bordélyházak bevezetése azonban nem legitimálhatja ezt a munkát. Véleményem szerint ugyanis ez a munka eleve sérti az emberi méltóságot, ezért nem is kétséges, hogy a felszámolására kell törekedni. Ehhez azonban a társadalomnak meg kell változtatnia a kérdéshez való helytelen hozzáállását.
Mit szóltok ehhez? |
|
 |
Mumu
2001-12-06 03:54:33
|
1118
|
| Havas ur vilagidegensege egyenes konzekvenciaja narcizmusanak (meg kell mondanom nincs mire..).A kerdes pedig katasztrofalis beallitasba kerult,tipikusan az eloiteletekkel nehezitett feluleteseg,szinte serto. |
|
A hozzászólás:
 |
ArkAngyal
2001-12-05 14:28:39
|
1117
|
Múlt hét végén látta valaki a Sateliten Havas Henrik műsorát? Arról volt szó, hogy legyenek-e nyilvánosházak. A műsorban elhangzott néhány dolog, amely mellett nem lehet észrevétlenül elmenni:
Az egyik az, hogy azért van szükség prostituáltakra, mert vannak beteg emberek, akik így élik ki hajlamaikat, és ha nem lenne ez az intézmény, akkor esetleg kislányokra támadnának. Ezt a nézetet egyébként sokaktól hallottam már. Ehhez csak annyit, hogy az ilyen beteg embereket gyógykezelni kell, kórházba kell utalni és nem szabad hagyni, hogy az utcán szabadon mászkáljanak.
Elhangzott az is, hogy Magyarországon a lányok többsége anyagi okok miatt megy az utcára. Feltették a kérdést, hogy vajon a nyugati államokban, ahol nincs ekkora szegénység, vajon ott miért mennek az utcára. Az a helyzet, hogy nyugaton is van szegénység, például Harlemben sem újgazdagok laknak. Nyugaton is az van, hogy ha valaki lefelé csúszik, akkor nagyon nehéz visszakapaszkodni.
Volt szó arról is, hogy az intézetből kikerülő lányok nem tudnak mást csinálni, nincs hova menniük, nincs felsőfokú képesítésük. Erre Havas úr úgy reagált, hogy miért nem tanulnak tovább. De addig miből éljen meg szerencsétlen, amíg tanul? Aki nem szembesült azzal, hogy nincs, aki támogassa a tanulmányait, az ezt nem értheti. Nincs meg nekik az a szülői háttér, amely ezt biztosítaná. Talán emiatt is esnek korán teherbe, mert nincs, aki elmagyarázná nekik a következményeket. Sokkal könnyebb egy olyan gyereknek, akit otthonról támogatnak. Én láttam ezt az egyetemen.
Végül csak annyit, hogy az egész műsor alatt azt éreztem, hogy mindenki úgy áll hozzá, mint a hajléktalan-kérdéshez, hogy oldjuk meg a problémát, de úgy, hogy tüntessük el őket a szemünk elől, csináljanak, amit akarnak, csak ne lássuk őket. Véleményem szerint minden problémát a gyökerénél kell kezelni. Szóval az egész műsor a műsorvezetővel kicsit elfogult volt. Csak ennyit akartam mondani. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|