Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
RKK_ATI Creative Commons License 2001-10-09 14:22:57 3
Kedves Gyedmaroz!

Pusztán technikai okok miatt nem itt válaszoltam, s most miután ez elhárult gyorsan megteszem itt is.
Kecskemét fejlődésének valóban az egyik kulcskérdése,hogy mennyire tudja majd a város vezetése harmonikusabbá tenni a közeljővő változásait, mennyire lesz képes mérsékelni a városrészek közötti igen jelentős szinvonal-különbségeket.
Mindezek fontosságát,igényét, lehetőségeit a magunk részéről markánsan bele fogjuk fogalmazni a készülő városfejlesztési koncepcióba.
Nyilvánvaló azonban, hogy a város egészének vonzó- és versenyképessége szempontjából nagyon fontos főtér felújítása is, ugyanakkor zártkertekben és a tanyákon, illetve a zárt szuburbán falumagokban élők helyzetén is sürgősen javítani szükséges. A remélt arányosabb és harmonikusabb fejlődéshez mindekettőre szükség van,s vélhetően több is jutna, ha városban "keletkezett" szja és ÁFA pénzforrások nagyobb hányada fellett rendelkezhetne önállóan a város.
Az is nagyon jó lenne, mint írod, ha minél többen hozzászólnának, vitatkoznának, egymással éspersze velünk is. A kutatót a vita igazán inspirálja, az általuk feltárt ellentmondások pedig, - bízzunk benne - előre vihetik az ügyet. Ha sokan és érvelve szólnak hozzá. Egy terveink szerinti nyitott, alulról építkező kecskeméti városfejlesztési koncepiónak erre nagy szüksége lenne.
Csatári Bálint

Előzmény:
Gyedmaroz Creative Commons License 2001-10-09 09:45:31 2
Kedves Bálint,

elnézést, hogy itt válaszolok a magánleveledre, de hátha így mást is klaviatúra püfölésre késztetek.
Írod, hogy a város határa a közigazgatási határ. Ez az elmélet, ezt én is tudom, de sajnos ez javarészt csak a helyi adók kivetésében jelentkezik igazán. Sajnos a Kecskeméthez csatolt környékbeli falvak (pld. Hetényegyháza) a városi lét áldásaiból nem sokat élveznek. Csatornázás nincs, utak alig- alig, tömegközlekedés milyenségéről meggyőződhet az, aki mondjuk pld. megpróbál busszal eljutni Hetényegyházáról a Műkertvárosba, közügyeket intézni csak a "városban" lehet. Igaz ugyan, hogy vamn valami kihelyezett polgármesteri "iroda- light", de az segélyügyeken kívül nem sokra jó.
Ezek a településrészek teljesen eljellegtelenedtek: falunak már nem falu, városnak se nevezhető, de még lakóövezetnek, alvó városnak se, amit persze nem is kívánok.

Félő, hogy a túlzott centralizáció, csak a szigorúan vett városközpont fejlesztése előbb- utóbb súlyos problémákat fog okozni. Már most alig lehet autóval megközelíteni a kiskörúton belüli részt, parkolni egyre reménytelenebb, egyre drágább. Ha be akarok ülni a könyvtárba pár órára, vagy fizetek a parkolásért 300 forintot, vagy gyalogolok a világ végéről, de már lassan ott se lehet megállni.

Egyelőre többet nem írok, mert akkor már senki se olvassa el, tessék vitatkozni!

off:
Bálint, elnézést a tegezésért, de tudod, a hely szelleme...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!