Üdv Kikki!
Biztos sok tanáccsal leszel ellátva, azért ha nem baj, én is szólnék egy-két gondolat erejéig.
Én két örökbefogadott kutyával élek 12 éve (sajna, az egyiket tavaly kellett elaltatni.) Bár nem menhelyi kutyák voltak, a gazdaváltást mindkettő megsínylette. Legalábbis a kezdet kezdetén teljesen mások voltak mint egy-két év múlva.
Egyetértek azzal, hogy az első idő a játéké és a fizikai összeszokásé kell hogy legyen. Azonban nagyon fontos, hogy az alapvető szabályok már most be legyenek vezetve. Tehát én a pórázt mindenképpen első pillanattól javaslom. Rá fog jönni, hogyha a te kezed adja rá, semmi rossz nem lesz, sőt a várt sétákat jelenti majd. Mig ha később adod rá, nem érti, hogy miért kell valami, ami eddig nem. A bizalom pedig nagyon gyorsan megrendül.Jobb ezen elsŐre túlesni.
Még van mégvalami nagyon fontos, ami látszatra egyszerü, de betartani nem. Sose csapd be. Tehát ha sétálni akartok indulni, ne gondold meg magad menetközben. Ha azt mondod, nem, akkor nem. Ha egyszer megendesz neki valamit, máskor is kiharcolja magának.
Ritkán tilts valamit, de akkor ne legyen kivétel, vagy apelláta. A vezényszavak végrehajtásra valók és nem társalgásra. A kutya nagyon okos ám. Ha 5-6 alkalommal mondasz neki valamit és csak azutan lesz "szankció", akkor mindig ki fogja bekkelni azt az 5-6 alkalmat, neki megvan hozzá a türelme.
Tehát kezdetben minden bizonnyal kevés tiltás lesz számára, de az ténylegesen komoly legyen. A fenyítést mindenképpen mellőzném. A hangosabb szó, vagy kritikus helyzetben egy pohár vízzel való nyakonöntés mindig hatásos. A víz esetében sokszor már elég egy pohár felemelése is.
Azt írod, roti keverék. Akkor nagy valószinüséggel elsősorban személyvédő lesz, mint területvédő.
A kutyaiskolát én is nagyon javaslom, bár minimum fél év azért kell addig.
Irta itt valaki, hogy a vezényszavak azért veszélyesek, mert azt mindenkitől elfogadja. Ez butaság.
A kutyaiskolákban (nyolc évig volt benne részem) külön része az oktatásnak, hogy csak a gazdi vezényszavára engedelmeskedjen. Persze ennek előfeltétele, hogy maga a gazdi vegyen részt az oktatásban, ne másnak adja képzésre.
Aztán még egy jótanács. Sose családtaggal együtt menjetek, csakis ketten. Különben szétoszlik a figyelme és kezelhetetlenebb lesz.
Kiváncsian várom a fejleményeket és a beszámolódat.
oncogito |