|
|
 |
Ittse
2001-08-31 12:23:45
|
170
|
Clea, nagy. Az eltűnt emlékek, pillanatok mind hozzájárulnak a személyiséged változásaihoz, jobb esetben fejlődéséhez. Mintha a malterről lenne szó, amely a házadat összetartja. De ha kész a ház, gondolsz-e még az anyagra, amelyből épült?
A halál lerombolja a házat, amit annyi éven át építgettél, s amelynek során rengeteg ember segített. Eltünteti a házadat, vele az összes anyagot.
Úgy érzem ennyi volt, amit ki akartam írni magamból. Veletek egy élmény volt vitázni! :)
Üdv: i |
|
A hozzászólás:
 |
Clea
2001-08-31 11:55:08
|
169
|
Kedves Ittse,
félreértés ne essék, nem állítom, hogy én egy csöppet sem félek a haláltól, vagy hogy adott esetben ne tennék meg mindent az életbenmaradásért. Annyiban különbözik a hozzáálásunk, hogy teljesen elkerülhetetlen, mindenkire egyformán érvényes dolognak tartom, és mint ilyen, nincs értelme arról beszélni, hogy igazságtalan (mihez képest?), és nincs értelme annyira rettegni tőle, hogy akár csak a rá való utalás is rossz érzéseket keltsen bennem.
"De amikor megszületünk egy csöppnyi biomaszsából válunk olyanná, amilyenné, távozáskor viszont tudással, tapasztalattal, érzésekkel teli élet ér véget. A legfájóbb, hogy a tartalom, a személyes tartalmam tűnik el."
Igazad van. De szerintem életünk során is annyit változunk, változik körülöttünk a világ, hogy elmondhatjuk, párszor eltűnik a "személyes tartalmunk". Azt hogyan éled meg, hogy pl. soha nem leszel már gyerek, nem csinálhatod azt, amit 10 éves korodban, nem lehetsz annyira felhőtlenül gondtalan, mint pl. kamaszként? (Bocsánat, nem ismerlek, ezek csak példák.) A saját múltunk is eltűnik, egy idő után nem tudjuk felidézni, másképp látjuk... Olyan nagy a különbség?
Üdv: Clea |
|
Előzmény:
 |
Ittse
2001-08-30 18:08:19
|
164
|
Clea, wellcome back :)
"Ha a születés természetes, akkor a halál is az, nem? " Biológiai értelemben én sem tagadom. De amikor megszületünk egy csöppnyi biomaszsából válunk olyanná, amilyenné, távozáskor viszont tudással, tapasztalattal, érzésekkel teli élet ér véget. A legfájóbb, hogy a tartalom, a személyes tartalmam tűnik el.
Lorenzzel egyetértek. Ettől most biztos nagyon büszke magára :)))
Az alapkérdésedet a félő ember megyőzéséről megpróbálom újra megválaszolni. Engem nem lehet meggyőzni. Nem hiszem, hogy meg lehet. Ugyanakkor elfogadtam a 86 éves nagyapám halálát.
Sejtem :) hogy nem lehet elkerülni, elfogadni mégsem fogom, soha. Nem hiszem, hogy az emberiségnek bármilyen előnye származott volna abból, amikor "elfogadtak" valamit. Abból, hogy én nem teszem, talán származhat. Halálomat túlélni valószínűleg én sem fogom, de talán nyomot még hagyhatok.
Bennem "az a fajta" halálfélelem él, csak inkább életerőnek hívnám :)))
i |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|