Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2001-08-30 07:41:37 70
Kedves Pindiy, megnyugtatlak, a csonka és a kis nem szinonimái egymásnak. Ráadásul Orbán nyilvánvalóan meg akarja különböztetni hazánkat Magna Hungariától. Ez pedig politikailag korrekt magatartás, elvégre kinek hiányzik a jelenlegi feszült nemzetközi légkörben Putyin hathatós fellépése? :-)
HJM Creative Commons License 2001-08-29 22:22:20 61
Vissza a nyitóoldalra 2001. augusztus 28., kedd  (59. évfolyam, 200. szám)

„Gyökeres változás”

"A trianoni évfordulóval – részben – egybekapcsolódó millenniumi ünnepségek idején nemcsak érezhetővé, szinte tapinthatóvá vált, hogy a nemzeti retorikát a Fidesz erős fegyvernek szánja a kibontakozó választási harcban. Ezt a külvilág is érzékelte, bár – szerintem – nem jól. Sokat emlegetett óvó-intő vezércikkében például a londoni Financial Times Orbán Viktornak a „nacionalista politizálás iránti hajlamát” vélte fölfedezni a nyilatkozatok mögött, mi, magyar polgárok azonban tudjuk, hogy a miniszterelnök és csapata nem hajlamból, hanem számításból politizál. És az igazat szólva egyáltalán nem érdekli, mit szól ehhez a Financial Times. (Igaz, az sem, mit szólnak a határon túli többségi nemzetek.) Ha úgy érzi, hogy a kérdéses retorika befogadására a magyar lakosság többsége fogékony, akkor nemcsak élni fog ezzel a fegyverrel (polgáribban: eszközzel), hanem minden lehetséges módon élesíti is azt.
...
A cikk teljesen világos sugalmazása, hogy ez az alakulat (az ő „Magyarországa”) azonos a történelmi (Trianon előtti) Magyarországgal. Ebben a földrajzi keretben helyezi el minden magyarnak azt a közösségét, amelyet szerinte a „magyar államiság hagyománya” (tehát vagy Nagy-Magyarország emléke, vagy a Szent Korona, vagy mindkettő) tart össze, s amely Orbán Viktor stratégiájának köszönhetően a legjobb úton van afelé, hogy „politikai közösséggé” váljék, bármit jelentsen ez.
...
Ez Várhegyi üzenete a választóknak: Orbán máris több, mint Antall. Ő úgy mondja, a mai kormányfő „átlépte a Rubicont”, amikor – Antal-lal ellentétben – már nem ódzkodott politikailag is intézményesíteni az összmagyarság eddig lelki-érzelmiként posztulált kapcsolatait. Tehette, mert az ő Magyarországa már erős, a rendszerváltó miniszterelnöké meg gyenge volt még. (Istenem, mi lesz, ha még erősebbek leszünk. A MIÉP-nek erre máris van ötlete.)

Orbán alatt, olvasom, „gyökeres változás” következett be „a magyarság életében”. Ez azonban Fidesz-blöff; olyan konklúzió, amely finoman szólva is gyöngécske premisszákra támaszkodik: a Magyar Állandó Értekezlet megteremtésére, a státustörvényre és a nyugati magyarság állampolgársághoz juttatásának – szándékára. Tehát egy intézményre (magyar– magyar csúcs), amelyet még Hornék hoztak létre, egy törvényre, amelynek a végrehajtása meg se kezdődött és egy szándékra. Ez volna a „gyökeres változás”?

Ahhoz képest, hogy az erdélyi magyarok zöme még tíz év után is idegen közegnek érzi a mi országunkat? Nem, a gyökeres változás az, hogy a Fidesz egyik vezetője kikiálthatja Orbán Viktort a magyarság újraegyesítőjének, olyasvalakinek, aki ha jogilag nem is egészen, de „politikailag” valóban 15 millió magyar miniszterelnöke, az összmagyarság főnöke. Üres handabanda ez, hölgyeim és uraim, ráadásul a Kis-Magyarország fogalma felől nézve agresszív, sértő és kegyetlenül veszedelmes is."

Aczél Endre

 

HJM Creative Commons License 2001-08-29 22:10:32 60

Gyökeres változás a magyarság életében 
A kormány és az antalli tizenötmillió · A „lélekben érzés” mára már meghaladottá vált
augusztus 28. 1:00

Várhegyi Attila

"A nemzeti integrációt a jelenlegi kormány – Orbán Viktor miniszterelnök – fogalmazta programmá. A program főbb elemei viszont már Antall József kijelentésében is megjelentek, hogy „lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének érzi magát”. A tézis-antitézis dialektikája alapján azonban a program ősatyja nem Orbán Viktor és nem Antall József, hanem Kádár János volt. Kádár János nevéhez fűződik ugyanis a magyarság olyan mértékű dezintegrációja, amelyre Antall és Orbán logikus válasza a nemzeti integráció programja.

A Kádár-korszakban nemcsak tudatos nemzetpusztítás folyt, hanem egy tudatos nemzetépítés is. Egy új nemzet, a Kis-Magyarországhoz kötődő magyar államnemzet kiépítése. Egy olyan nemzet kiépítése, amely nem ismétli meg 1956-ot, amelyhez képest a szomszédos országokban élő magyarok idegenek. Egy „állítólag adófizető” közösséggé, amely számára érthetetlen, hogy milyen alapon járhat választójog a nyugati magyaroknak, amikor nem Magyarországon fizetnek adót. Egy olyan államnemzeté, amelynek sovinizmusa egyaránt irányul a „kéregető” határon túli magyarokra és „kívülről” a „mi” ügyeinkbe „beavatkozni” próbáló nyugati magyarokra.
...
Célunk az, hogy a Kádár-féle kis-magyar államnemzet olyan mértékben váljon nyitottá a számára „kívülállókra” – így a nyugati magyarokra és a Kárpát-medence magyarságára –, hogy szolidaritást vállaljon mindazokkal, akik erre igényt tartanak. A szolidaritás: közösségvállalás, amely egyesíti a tízmilliós, kis-magyar államnemzetet a 15 milliós magyar nemzettel. Ez a nemzeti integráció lelki síkja, lelki alapja.
 ...

A tizenötmillió magyar
Az anyaország lakossága tízmillió. A határon túli magyarság 3-3,5 millió. Összesen 13-13,5 millió, azaz még hiányzik kettő. A 15 milliós számban a világban szétszórva élő kétmillió is benne van. A magyarság tehát három, illetőleg négy nagyobb csoport: az anyaország; a „végek magyarsága”; és a világ magyarsága – amely legalább két másik csoportra bomlik: a nyugatiakra és a többiekre (mint a kazahsztáni magyarok). A nyugati magyarok és a többi szórvány helyzete annyira különböző, hogy nyugodtan két külön csoportként is szólhatunk róluk, bár a „többiek” elég kicsiny csoport.
A mai kormány teljes mértékben osztja az antalli hitvallásnak ezt az elemét, legfeljebb egy megjegyzést kell hozzáfűzni. A tizenötmillió, mint meghatározás, elnagyolt ahhoz, hogy a kettős identitásra választ adjon. Mi van például a magyarországi kisebbségekkel? Vagy mi van az izraeli magyar zsidókkal? Vagy a nyugati magyarok második-harmadik nemzedékével? Vagy azokkal a kitelepített svábokkal, akik máig valamilyen módon Magyarországgal azonosítják magukat? (Akik 1954-ben a darmstadti kultúrházban elkeseredetten zokogtak a rádiókészülék előtt, amiért a világbajnokság berni döntőjében Nyugat-Németország megverte Magyarországot.) A kettős identitás a világ magyarsága szempontjából is nagyon fontos, mert a második-harmadik nemzedék gyakran már kettős identitással rendelkezik. A kérdésre, hogy „hová teszszük” a kettős identitást, egyelőre csak a filozófiai válasz tisztázott, de a jövőben koncentrálni kell praktikus vonatkozásaira is. A filozófiai válasz az, hogy mindenkit elismerünk magyarnak, aki magát – legalább részben – annak tartja. Tehát, ha részükről ilyen igény mutatkozik, ők is a magyar nemzetpolitika alanyai lehetnek.
Az antalli kijelentés második eleme
Az igazi botrány annak idején ebből lett. Mert azt még csak-csak lenyelte a világ közvéleménye, hogy azok, akik ezt az ázsiai, „pogány” nyelvet beszélik Európa szívében, állampolgárságtól függetlenül egy közösséget alkotnak. De, hogy a magyar kormányfő az ő miniszterelnökük is legyen?! Ez nagy falat volt. Érthetően. A „miniszterelnökben” benne volt, hogy a magyarság olyan közösség, amelynek a léte politikai vonatkozásokat vet fel. Az összetartó erő nemcsak a közös nyelv, a pentaton ének és a csodaszarvas, hanem a magyar államiság hagyománya is. A magyarság nemcsak kultúrnemzet, hanem politikai jellegű közösség is. Ezt a felfogást a mai kormány változatlan formában örökölte az első demokratikus miniszterelnöktől.
Amin túlléptünk, a harmadik elem
A „lélekben” a „miniszterelnököt”, azaz a magyar nemzeti közösség politikai jellegét relativizálta. Visszavezette a kultúra, az érzelem síkjára. Előre kalkulált a felháborodással és előre választ is adott rá. Ez több volt diplomatikus óvatoskodásnál: a realitásokat figyelembe vevő politikai program volt. Azt jelentette, hogy a magyarság ugyan politikai jellegű közösség, de nem intézményes politikai közösség. Azt jelentette, hogy a magyar miniszterelnök morális kötelessége, de nem intézményesített kötelessége a határon túli magyarokkal és a nyugati magyarsággal azonosulni. Antall József azzal számolt, hogy a kilencvenes évek elején az intézményes politikai közösség megteremtése a Rubicon átlépése lett volna. Erre Antall – teljesen jogosan – még nem érezte elég erősnek Magyarországot.
Orbán Viktor azonban átlépte a Rubicont. Ma az egész nemzetpolitika az intézményesített tizenötmilliós nemzetközösség kiépítéséről szól. Az elmúlt négy év alatt ez három dologban konkretizálódott. A Máért megteremtésében, amellyel állandó, intézményesített politikai fórum jött létre; a státustörvény elfogadásában, amely személyre szóló jogi kapcsolatot eredményezett; végül annak meghirdetésében, hogy a Kárpát-medencén kívül szétszóródott, magyar állampolgárság nélküli magyaroknak meg kell adni az állampolgárságot. Ez azt jelenti, hogy minden magyar intézményes, személyre szóló kapcsolatba kerül (kerülhet, ha akar) a magyar állammal. Tehát többé nem lelki vállalás és nem érzések kérdése lesz, hogy mi köze van az ötmillióhoz a mindenkori magyar miniszterelnöknek: intézményesen köze lesz hozzájuk. Ettől persze jogi értelemben még nem lesz a miniszterelnökük, csak azoké, akik magyar állampolgársággal rendelkeznek. Különösen, ha a kormánypártoknak sikerül kiharcolniuk, hogy a nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok is választhassanak. A szomszédos országokban élő hárommillió azonban nem választja a miniszterelnököt, tehát közvetlenül nem lesz az ő miniszterelnökük. Orbán Viktor tehát több, mint lélekben és érzésekben, de kevesebb, mint jogilag minden magyar miniszterelnöke.
Ha megpróbálunk a „lélekben érzés” helyett új kifejezést keresni, akkor láthatjuk, gyökeresen megváltozott a magyarság helyzete. Ki gondolta volna a kilencvenes évek elején, hogy tíz éven belül a „lélekben érzés” szép, de meghaladott kategóriává válik? Ki gondolta volna, hogy a lelki integráció – a szolidaritás – alapjára intézményes integrációt építhetünk? És ki gondolta volna 20 évvel ezelőtt, hogy Magyarországon kormánypolitika szintjén meg lehet fogalmazni a nemzeti integráció gondolatát?
Ehhez parttalan remény kellett. De volt remény. Ezért őrizték meg és ápolták sokan a nemzeti szolidaritást. Ezért maradtak meg a magyarság előőrsei a szabad világban. Ezért illeti köszönet mindazokat, akik ehhez hozzájárultak.

A szerző a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára

fanyar Creative Commons License 2001-08-29 21:32:30 57
Aggyá neki kölcsön egy kis IQ-t! Mibalyod a Csonka-Magyarországgal? Irredenta lettél, kiráj?
A hozzászólás:
pindiy Creative Commons License 2001-08-29 21:26:37 56
Bár ez nem ide tartozik, éppen ma olvastam a Népszabóban, hogy a Fidesz Országos Tanácsának elnöke, no az amelyik pol.államtitkár is, uj terminológiát vezetett be valamelyik beszédében a "Kis Magyarország" -ot.
Ölég áthallásos a dolog a Csonka Magyarország irányában.
Számomra elég hihetetlen, ha igy történt, tán tud róla valaki valamit.
Előzmény:
Tecs Creative Commons License 2001-08-29 20:28:22 52
(45)-re
Én nem állítanám szembe egyértelműen a köztársasági államformát és a Szent Korona-tant. Az egyik reálpolitikai ügy, jelenünk része, a mostani körülmények között egyedül vállalható államforma. A másik az ezeréves magyar történelem legfontosabb közjogi eseménye: megértése nélkül nehéz megmagyarázni a múlt legitimizációs kérdéseit.

deValera,
az a kérdés, ki mit tekint vállalhatónak. A jelek szerint mi ketten a köztársasági államformát tekintjük annak. Minket nem okvetlenül kérdeznek meg. Ha az általam értékrend nélkülinek és számítónak teintett Fidesz úgy ítéli meg, hogy az neki hasznos, és ehhez meglesz a kétharmados többsége, lehetünk mi megint királyság, csak jól ki kell bélelni a Koronát, nehogy nyakig csússzon valakinek.... Szerintem - bár tévednék - ez náluk nem elvi megfontolás, hanem bevételi lehetőségek és szükségszerű kiadások összevetésének az eredménye lenne.

ez a vád akkor lenne jogos, ha Orbénák nyíltan állást foglalnának a monarchikus államforma mellett, esetleg az derülne ki napi cselekedeteikből, hogy szakítani akarnak a köztársasággal, és valamifajta restauráció leple alatt a feudális magyar állam visszahozatalán fáradoznának. Ugye, ezt senki sem hiszi?

A csuhásokat ostorozó Orbán-beszédek után hitted volna, milyen ájtatossá válik, ha azzal megkaphatja a kasszakulcsot?

A feudális állam irányában, visszafelé mutató gesztusok már láthatóak. Ilyen az egyházak, elsősorban a katolikus egyház fokozott helyzetbe hozása, becsempészése az állami kulisszák közé. Napirenden van a kötelező hitoktatás, és épp az Indexen volt nagy vita arról a tervről, hogy a polgári házasságkötést átjátsszák az egyházaknak.

nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy a mai kormány a saját politikai céljainak megfelelően használja fel a Szent Korona-tant.

Én viszont ízléstelennek, veszélyesnek és ostobaságnak tartom. Az EU csatlakozás előestéjén megint nem jut más az eszünkbe, minthogy az ezeréves határok áthallásos fölemlegetésével kitűzzük a fenekünkre a revizionizmus céltábláját. ("A magyar miniszterelnök hódol a Nagy-Magyarországot megtestesítő nemzeti ereklye előtt"). Nyolcvan év óta először "fekszünk jobban" a nagyhatalmaknél, mint Románia és Szlovákia, esélyünk van arra, hogy előbb bejussunk az EU-ba, mint ők, miért nem lehet még azt a pár évet kihúzni nagy-magyarországozás, szentkoronatanozás nélkül? Nem bánom, tegyük számításból. Én is büszke vagyok a történelmünkre és Trianont én is kapitális disznóságnak tartom, de végre egyszer előre kellene nézni. István sem azzal kapott a pápától koronát, hogy az egyébként igazságtalan besenyő támadást emlegette és Nagy-Levédia térképeket osztogatott, ehelyett meggyőzte az akkori európai döntéshozókat arról, hogy elfogadja az értékrendjüket és szabályaikat.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!