Keresés

Nagyon sokban egyetértek veled, amire talán bizonyság az adataimban írt mottóm is.
Abban is egyetértek, hogy önmagunkból szükséges kihozni a legtöbbet, amit csak lehet, amit te így fogalmazol:
"...nem fogja bűnödül felróni, ha valamit akaratod ellenére nem tudsz, azt viszont igen, ha elmulasztod ezt kikutatni;"

Azonban ezt a mondatodat bevallom nem értem:
"Ha valaki tudatllanságában cselekszik helytelenül, de nem tud helyesen cselekedni, ez bűnnek számít azért mert szabad akaratból elkövetett bűnből vezethető le."

Talán a szavakon való lovaglásnak tűnik, de szerintem az akarat a szándék következménye.
Ugyanis ha szándékomban van a jót tenni, de nem teszem, akkor a gyávaság, vagy lustaság, vagy önzés szándéka az erősebb. Az akarat szerintem a szándékok közötti válogatás eredménye.
Az pedig, hogy melyik szándék az erősebb, talán önamgunkkal szembeni őszinteségen, vagy őszintétlenségen múlik, hogy mit tartunk önmagunk számára jónak.

oncogito

Általános keretben írtam, előitéletektől mentesen. Amit írsz részben egyezek veled. Megjegyzem, módjában áll mindenkinek iskolába járni, megváltozni, erkölcsösebb életet élni. Az öszkép mindenkire vonatkozik.
Nem akartam kitérni a bűntetőjogra, [a jogtudomány egyik ága ]. Mert vannak kisebb szellemi képességű és normális bűnözők . De a vizsgálatok kimutatták, hogy a bűnözés a legkülömbözőbb értelmi képességgel párosulhat.
A mi társadalmunkban vannak még ellentétek, amelyek [bűnt létrehozó] hatást fejthetnek ki. A személyiség sajátosságainak felismerése, annak megismerése, hogy milyen hatások, milyen tevékenységfajták alakítják, formálják az egyes személyiségvonásokat értékes vagy értéktelen, hasznos vagy káros módon, hozzájárulhatnak társadalmunkban a bűnözés fokának csökkentéséhez, és végső perspektívaként a teljes kiküszöböléséhez stb.
Ha vallásosan vesszük a dolgokat
engem ugyan anyagi veszteség ér, de talán bűn igazán nem érintette a lelkét az elkövetőnek. -A bűnös lélek számára két büntetés van: a tudatlanság és az erő hiánya. A tudatlanságból ered a megszégyenítő tévedés, az erő hiányából a kínszenvedés. "De ha a hamisat igaznak tartja az ember, s emiatt akarata ellenére téved, ha a testi kötelékek okozta ellenállás és kínzó fájdalom miatt nem tudja magát megtartóztatni a vágyat ébresztő dolgoktól, ez nem a megteremtett ember természete, hanem az elitélt büntetése.”
Amikor pedig a helyes cselekvésre irányuló szabad akaratról beszélünk, arra a természetre gondolunk, amellyel Isten az embert megteremtette.
Jelen van az Úr, aki az őt szolgáló teremtett világon keresztül százféle módon hívogatja a tőle elfordult embert, tanítja a hívőt, vigasztalja a reménykedőt, biztatást ad a lelkesedőnek, segítséget a fáradozónak – nem fogja bűnödül felróni, ha valamit akaratod ellenére nem tudsz, azt viszont igen, ha elmulasztod ezt kikutatni; nem rója fel, ha sebesült vagy és nem tudod összeszedni magad, de azt igen, ha megveted a gyógyítani kész orvost. Ezek a saját bűneid. Mert minden embernek megadatott annak ismerete, hogy hasznos dolog kikutatni azt, amit saját kárára nem tud, és hogy alázatosan be kell vallania gyengeségét, biztatása és vallomása közepette, az jöjjön segítségére, aki tévedhetetlen a segítségnyújtásban .
Ha valaki tudatllanságában cselekszik helytelenül, de nem tud helyesen cselekedni, ez bűnnek számít azért mert szabad akaratból elkövetett bűnből vezethető le.
szerintem a szándék a döntő. - én azt mondanám az akarat. Miért..mert szándékomban van valamit csinálni, de nem teszem, tehát nem elegendő az erőm. Akarni valamit, több erőre van szükségünk . Akkor bűn [ahogy írod] ha saját döntése a munka megkerülése. Igen.
Ha ez így van, a lélek számára az erő és a tudás hiánya nem a bűn büntetését, hanem a továbbhaladásra való buzdítást és a tökéletesedés kezdetét jelenti. [Rom 12,2] mit ír ?
Az erkölcs ismereteket nyújt, és felkell tárnunk az erkölcsi normák, szabályok tartalmát, azokhoz való alkalmazkodást hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljék. De ha az erkölcsi követelményeket azok tartalmát ismered, nem jelenti azt, hogy képes is vagy azokat cselekedni, mert nem élnek a normák szerint.
Ha átéli az ember az erkölcsi követelményeket akkor válik sajátjává [meggyőződésévé].

petoL

Sok igazságot írtál le, de ez elsősorban szerintem az a variáció, amikor az egyénnek minden feltétel adott a tisztességes úton való haladásra, de önszántából, saját egyéni döntés alapján, tudatosan vállalava a következményeket letér róla. Ilyen is van és sajnos nagyonis gyakran.
Azonban mi van azokkal, akik sosem kaptak tisztességre irányuló nevelést, akik születésüktől bűnben élnek, akiket rosszul, vagy sehogyan sem neveltek? Az a lényeg az egészben, hogy szerintem mindenkiben kialakul mindezek ellenére egy belső törvény (ha tetszik, szívbe írt törvény). Ezt pedig lehet úgy is betartani, hogy közben a klülvilág törvényei elítélik.
Pl. hallottam olyan történetet (fogalmam sincs, mi a valóság alapja) hogy pl. cigányok körében él egy olyan legenda, hogy Krisztus testét cigányok segítségével szabadították ki, ezért számukra nem bűn a lopás. Namármost ha egy gyerek ilyen szellemben nő fel, mégha vallási hatások is érik, értelemszerüen mások az erkölcsi normái. Viszont ha pl. az én zsebemből lopja ki a pénztárcát, én a magam erkölcsi normája szerint fogom megítélni.
És megkockáztatom, mindkettőnknek igaza lesz.
Ezért vallom azt, hogy a legjobb tudásunk és a legjobb szándékunk szerinti cselekedetből származhat talán a legkevesebb probléma. Adott esetben engem ugyan anyagi veszteség ér, de talán bűn igazán nem érintette a lelkét az elkövetőnek.
És ezzel nem azt akarom mondani, hogy az a legtisztességesebb, aki pl. a tolvajok között a legjobb tudása szerint lop. Szerintem a szándék a döntő.
Ugyanis ha saját elhatározása, saját döntése, a munka megkerülésének módja az ok, akkor bűn. Viszont ha egy belénevelet valamilyen ideológia szerint cselekszik, egyfajta törvénynek eleget téve, (és itt ne sátánra gondoljatok, mert az az elismert bűn tudatos vállalását jelenti!) azért az szerintem más kategória. Az egy külön fejezet, hogy ez az élete során azért felülbírálható, mint ahogy szerintem minden embernek felül kell bírálnia saját vallásának tanításait is a saját szívbe írt törvény alapján. Azon kívül a szándék is mérvadó, hiszen pl. a kenyérlopás is, amit egy éhező tesz, nem ugyanaz, mint egy arra rá nem szorulónak a tette.

Azzal viszont nagyonis egyetértek, hogy az erkölcs kialakulása egy folyamat, amit a környezet és az egyén közösen alakít, de a felelősséget azért mégis az egyén viseli - legalábbis az emberi megítélés szerint.
Az erkölcs, a tisztesség (ahogy Tivadar is megfogalmazta) tulajdonképpen elvárható mindenkitől, de megfogalmazni mégsem tudjuk egyértelmüen, konkrétan.
Egyes példáknál vonhatunk konzekvenciákat, de általánosságban - azt hiszem mindenre van ellenpélda.

Mindezek ellenére meggyőződésem, hogyha az ember nem neveli ki önmagából (akár a törvények rideg betü szerinti értelmezése által) akkor azért ráérez, talán tudja is, hogy mikor tisztességes valami és mikor nem az.
A többi megintcsak a szándékon múlik, hogy ebből mit valósít meg.

oncogito