Keresés

Részletes keresés

TOMcat Creative Commons License 2001-07-31 08:47:56 171
Szasztok!

A Futballhétfőben mutatták az összefoglalót 4 NB1/B-s meccsről - köztük a Kecskemét - Egerről is! Nyiladkoztak az edzők is!

Heves Megyei Hírlap cikkját bemásolom. A jegyzőkönyvet kihagyom! Főként az elejét ajánlom figyelmetekbe. A tizenmillióért felújított gyepszőnyegen az egyik támogató cég dolgozói dárídóztak a csapat meg Bélapáton edzett...

Az NB I/B-s újonc egriek szabadidős szerelésben gyülekeztek szombaton a déli órákban, hogy elutazzanak első mérkőzésükre, miközben meglepetten tapasztalták, hogy a stadion felújított gyepszőnyegén (ami előző este ugyancsak átázott) bulimeccseket rendeznek. Az alkalmi sörsátor jelezte, hogy mi a játék alapvető célja, s ez messze nincs arányban azzal, amit Eger profi csapata a saját maga számára megjelölt. Úgy, hogy kíméli a pályát, csak körbe járva szemléli a remélt javulást, de közben rá se lép már két hónapja. Mások – az állítólagos sportcipő helyett – szöges csukában szántották a gyepet.
Utazás közben folyamatosan mérséklődött a gárdában előbbiek okán kialakult elkeseredő hangulat, ám némileg még visszaidéződött, amikor meglátták a kecskeméti stadiont. A létesítmény méltó egy NB I/B-s együtteshez, a közönség kényelmét 2200 szék szolgálja. Fülledt meleg is fogadta az egrieket, ám aligha ez okozta, hogy a legutóbbi bajnokságban második, az NB I-ről éppen csak lemaradt hazaiak gyorsan kétgólos előnyhöz jussanak. Talált találatok voltak ezek, egri kézről, illetve fejről pattant úgy a labda az ellenfélhez, hogy csak a hálóba kellett továbbítani. A végeredmény szempontjából nagy jelentőséggel bírt, hogy a vendégek nem estek pánikba, hanem igyekeztek úgy futballozni, mint azt az edzéseken gyakorolják. Stílusa végig az Egernek volt, a hazaiaknál inkább az egyének villogtak olykor. Az összjáték eredményeként még százszázalékos ziccerek is kialakultak Ördögék előtt, ám azok az első játékrész közepéig rendre kimaradtak. Az újonc gárda nem focizott félénk nyusziként, a két kemény belépő után kapott sárgás figyelmeztetés is jelezte, hogy Kaszáék komolyan gondolják a dolgot. Földvári és Moga majdnem összetűzésbe keveredett, Kiss Béla játékvezető erélyes és utolsó intelme azonban hatott. Közben jött a szépítés, ami már önmagában élezte a párharcot. Minden tekintetben felvette a kesztyűt az Eger, s már a szünetig nyílttá tette a szezonnyitót.
Kevéssel a félidő vége előtt elküldte melegíteni három játékosát Szentes Lázár, a pihenő alatt kettős cserét alkalmazott a szakvezető. – A rendszer működött, de új emberek kellettek hozzá – indokolta a többeknek meglepő húzást Szentes.
Változatos játékot hozott a második játékrész, de egyre inkább az egriek akarata érvényesült. A balszerencsés góllal indító Molnár is magabiztosabbá vált a kapuban, a két Tibor (Földvári és Horváth) is jobban szűrte az akciókat egymás közelében. Középpályán Szabó uralta a mezőnyt, elöl Kasza ugyancsak feljavult, de a többiekre sem lehetett panasz. Hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben, de gólt már csak az Eger szerzett. Truczka másodszor is „kiszúrta” a hálót. Egyre inkább csak darált a Kecskemét, szemre tetszetősebbek voltak a halványkék mezben futballozó vendégek. Izgalmasan teltek a percek, mert az újabb gólok is benne voltak a játékban. A kondíció az egriek oldalára billentette a mérleg nyelvét, igaz: nem minden játékos esetében. Herold és Truczka lábában benne volt a győzelem lehetősége, ám előbbi nem vállalta el kapásból a ziccert, utóbbi pedig a fejelést találta jobb megoldásnak, a labda levétele és bepasszolása helyett. Utóbbi kiegyenlítésére már nem is lett volna idő...
A mérkőzés után természetesen az egriek voltak derűsebbek, hiszen idegenbeli pontszerzéssel rajtoltak. Egy olyan meccsen, amelyik az első tíz percben majdnem elúszott. A helyzetek alapján Eger közelebb állt a győzelemhez, az összteljesítmény feltétlen biztató a továbbiakra, így a következő Diósgyőr elleni összecsapásra is.
Egyénileg Molnár a balszerencsés kezdés után bravúrokra is képes volt. A védelem a szünet után lett rendezettebb, noha Kellner sem okozott csalódást. Szabó kiemelkedett a mezőnyből, a középpálya jobb oldala nyújtott többet, ám Herold néhány ügyes megoldása is biztató volt. Truczka teljesítményét a góljai minősítik, Kasza fordulás után lett igazán hasznos tagja az együttesnek. Az új egri játékosok némelyikének még gondot jelent a beilleszkedés.
Nagy László: – Szűkös keretünk 2–0-ás vezetés ellenére sem tudta megtartani, esetleg növelni az előnyét.
Szentes Lázár: – Túlságosan nagy fórt adtunk az elején, ezért még inkább dicséretes dolog a pontszerzés.

Tomcat

A hozzászólás:
GalambÁsz Creative Commons License 2001-07-31 08:05:09 169
álé!

Hát nem sokan voltak a meccsen, gondolom a szabadságolási időszak miatt sokan dolgoznak illetve elmentek nyaralni.

Egyre többet foglalkoznak az nb1b.-vel is.
Az nb1.hu is közöl már a második vonalról cikkeket, illetve tegnap a Duna tv foglalkozott a Szolnok-Nyíregyháza, Kecskemét-Eger és Nyugati csoportos meccsel is.
Nagy Laci is nyilatkozott de sajnos én nem láttam.
Azt mondta többek közt, hogy a játékengedélyek nem érkeztek meg (Pl:Czéh, Puskás). Jelenlegi kezdőből több pados lesz majd (Pl:Török) ha teljes lesz a keret.

Egyébként -ha minden igaz- mi is megyünk az ESMTK-hoz.

Hajrá Kecskemét!!!!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!