Ez tényleg egy kellemes, decens topic. Biztosan azért is azonnal megtetszett, mert soha nem tudtam egyetlen magyarországi párttal sem teljesen azonosulni.
Beleszólnék a globalizációba: Teljesen igazatok van, a globalizáció egyrészt elkerülhetetlen;
vagyis lehet szeretni, vagy gyűlölni, de vagy együtt élünk vele, mint a huszadik század elejének nagy technikai robbanásával, vagy nem, de attól csak magunk leszünk szegényebbek;
másrészt pedig egy kicsit most az állatorvosi ló szerepét is betöltetik vele, minden bánatunkért-nyomorunkért a globalizációt tesszük felelőssé.
Pedig szerintem nem magával a globalizációval, hanem annak jelenlegi fejlettségi szakaszával van baj. A globalizációt jelenleg én vulgáris globalizációnak nevezném, mivel erre a szakaszra kizárólag gazdasági vonatkozású vagyis materiális viszonyultságok jellemzőek ,és ez a forma még nem találta meg a hozzá adekvát humán-lélektani globalizációs formát. Ez teljesen érthő, mindig sokkal egyszerűbb bármilyen, nagy formátumú változást számokkal, (pénzzel) mérhető gazdasági szférában megvalósítani, nem törődve annak humán vonatkozású következményeivel, kvázi reménykedve abban, hogy majd csak hozzászokik a jó nép. És ez hosszú távon, sok-sok áldozattal mindig így is van, csak sajnos az én, vagy a gyerekeim életét éppen már nem fogja lelkileg komfortosabbá tenni.
Pedig szerintem a gazdasági, -vagy ahogyan magamban elneveztem ezt, a jelenlegi formájában egyre erősödő változatot- a vulgáris globalizáció mellett szépen látszik kialakulni az ahhoz igencsak illő humán-globalizáció is. Szerintem ezt pont azért nem vesszük észre, mivel a humánglobalizáció megjelenése erősen paradox módon pont nem globális, hanem globálisan elfogadott demokratikus értékeken alapuló lokális egyezség (akár "Contrat Sociale Locale"-nak is hívhatnám). Nagyon hosszú lenne ezt az én elméletemet minden részletében elmagyarázni, abban reménykedem, hogy többé-kevésbé érthető vagyok, De hadd mondjak egy pédát. Nemrég egy németországi kisvárosban , Padderbornban teljesen elbűvölten hallgattam egy érettségiző fiú magyarázatát középiskolai tananyagjukról: a legfontosabb tantárgyaik:
1. Helyismeret : helytörténelem/földrajz (ez a fiú olyan szinten magyarázta el a kisváros minden szobrának, épületének eredetét, készítőjét, stb., mint egy idegenvezető). Amikor kérdeztem tőle, miért fontos számára mindezt tudni, azt mondta, ez számára a hazaszeretet. Amikor azt kérdeztem, hogy ez a fajta tanrend egész Németországra jellemző-e, azt mondta, nem hiszi, a tanrend tartományonként vátozhat, de ez őt nem is érdekli, számára a hazát nem Frankfurt, vagy Lipcse, hanem Padderborn jelenti! (Padderborn egy tipikus kozmopolita jellegű kisváros, nagyon német, de a brit hadsereg helyőrségének jelenléte miatt- nagy golfpályák, sok angolszász pub stb. nemzetközi is)
2. Idegen nyelv (angolul és spanyolul tökéletesen beszélt),
3. Természetesen a számítástechnika.
Szóval nekem ez a fiú volt az, aki a lelkében globálisan tudott lokális maradni. (Ez így most nagyon melodramatikusan közhelyes volt, bocs)
Nálunk persze ehhez még nagyon sok mindennek meg kellene változni. Csak néhány dolog: globálisan elfogadott demokratikus értékek magunkévá tétele. (Gondoljatok bele, hogy még olyan kérdésekben is, mint a homoszexualitás , vagy a romakérdés, ha még itt az Indexen is a legközépkoribb vélemények hangzanak el, vajon mi lehet a "köznép" fejében)
Lokális egyezség feltételeinek megteremtése: pénz pénz pénz, és legfőképpen a mindenkori kormányzat önmegtartóztatása a helyi önkormányzatok javára, minden tekintetben (oktatás, művelődés, önszervezés stb.)
Érdekelne a véleményetek.
|