Majdnem, de - ahogy Syd Barrett is mondta - kicsit azért több.
Lehet, hogy nem leszek itt népszerű, de nem is ez a cél.
A biológiai halálról: Nem történt olyan, hogy valaki ezt megtapasztalva visszatért. Mint ahogy már előttem más is megállapította, az agykéreg működése állt le. A limbikus rendszer, ami az ösztönök (táplálkozás, szaporodás, biztonság- ill. veszélyérzet stb...) területe még működött. így a "halál utáni tapasztalatok" valójában nem léteznek, azaz nem hitelesek.
A halál önmaga nem félelmetes. Megszűnsz és kész. A hozzá vezető utak nagy része viszont igen.
Első halál közeli élményem fulladásos volt. Görcsöt kaptam egy hidegvizes medencében, és ívben megfeszült a hátam. Mozdulni sem bírtam, és csak süllyedtem, míg megálltam a medence alján, két méterre a vízfelszíntől. Tudtam, hogy nincs körülöttem senki, mert csak én voltam a szaunában. Érdekes módon nyugodt voltam, és nem is a "félelem" szóval tudnám érzékeltetni azt amit éreztem. Inkább az önsajnálat dominált. (Valam olyasmi, hogy: Jól van komám, akkor neked sajnos csak ennyi jutott...) Amikor évekkel később Poppert olvasgatva rájöttem, hogy ezen érzés magva a halál magányossága. Nincs olyan, hogy együtt halunk meg valakivel. A haldokló mindíg egyedül lépi át a küszöböt, s ha értelménél van tudja, hogy a többiek még élni fognak nélküle is, csak_neki, csak_neki kell most itthagyni mindent és mindenkit úgy ahogy született is: pucéran, esetleg véresen és vinnyogva.
Ettől függetlenül a nyugalmam segített, a görcs eresztett, és én felúszhattam.
Hát nem mondom, hogy nem remegtem.
A haláltól félni felesleges. Nem tudhatod, hogy rosszabb-e, vagy jobb az életnél, mivel soha nem élted még át. Egyébként a halál adja meg az élet értelmét. Ha nem lenne záróra, mi hajtana előbbre, hogy - míg életben vagy - eszeveszett módon szaporítsd a halálod után másnak értéket (értsd: szellemi, kulturális...) jelentő cselekedeteket, alkotmányokat?
Ha folyamatként fogod fel az életedet, a gondolkodás végeredménye az lesz, hogy oda kerülsz, ahonnan jöttél. (Ez azért nem teljesen pontos.)
Materialistáknak: Olyan lesz, mint születésed előtt. A külvilág számára: Voltál. Hatásod volt a körülményekre. Emlékeznek rád, talán az utókorra hagytál valamilyen általad megalkotott művet, de ezek hatásai az idő múlásával egyre halványabbak lesznek. Itt a leggyakoribb a - korábban már említett - "önsirató gyász".
Reinkarnáció: A halál után az életed során felhalmozott karmikus problémákat csomagocskákba gyűjtöd, és összeáll a következő életed karmikus problémamegoldó csomagja. Nincs mitől tartani, lehetőséged van visszatérni. (Mindenki döntse el, hogy ettől fél-e jobban, vagy a végleges megszűnéstől.)
Keresztények: A jó kereszténynek nincs mitől félnie. ;) A rosszaknál meg érthető, hogy félnek.
Bocsánat, ha OFF voltam.
Üdvözlettel:
xset |