|
|
 |
hegy_lakó
2001-06-04 23:12:57
|
63
|
oncogito:Szörnyü érzés lehetett átélni a leírt uszodai élményedet. A halálfélelmed fokozásában még az is közre játszhatott, hogy közben a teljes magadra hagyottság érzését is átélted. Én úgy gondolom, hogy a félelelmeket szubjektíven kell nézni, nem pedig objektíven. Egy ejtöernyös például tudhatja, azt is, hogy ugyan nem nyílt ki az ejtöernyöje, de ha jó erösen rángatja, akkor azért még kinyílhat.
***
Valakinek például egy körömnyi pók nem jelent különösebb veszélyt, egy másik ember viszont könnyen kaphat félelmében akár egy szívinfarktust is, ha nem lát menekülési lehetöséget elöle.
***
Tehát hiába akarok majd nem félni, nem tudom mi lesz.
Az én hitem szerint a tapasztalatok gyüjtése céljából vagyunk a világon, tehát a fenti élményed ezek szerint egy rossz, de szükséges tapasztalat volt. S hogy miért volt szükséges, hát mert még nem rendelkeztél vele. De mostmár rendelkezel a halálfélelem és a teljes magadra hagyottság megtapasztalásával, ezért már nincs szükséged rá, hogy újra megtapasztald, azaz már nem kell félned a bekövetkeztétöl sem.
Hegylakó
|
|
 |
Thoughts
2001-06-01 21:03:11
|
62
|
Kedves oncogito!
"Hiába volt a tudad, hogy csak egy medence, hiába tudok úszni, ha rossz fele kezdek tempózni, lehet, hogy nem jutok időbe felszinre."
Az ejtőernyős helyzete azért rosszabb, mert Ő sajnos az esélyeket sem latolgathatja.
"Mégis a félelem, amit akkor éreztem, túlnőtt rajtam."
De miért úgy fogalmazol, hogy túlnőtt rajtad, ha végülis Te győztél?
"Az döbbentett meg, hogy szinte indokolatlan volt az ereje és nem függött az akaratomtól."
Ezt el tudom képzelni.
"Tehát hiába akarok majd nem félni, nem tudom mi lesz."
Azt senki sem tudhatja, de ha úgy állsz hozzá, hogy úgysem nyerhetsz tényleg nem nyerhetsz.
"Tudod,teljesen semmiben sem lehetünk biztosak!"
Ebben a témában talán tényleg nem... (-:
|
|
A hozzászólás:
 |
oncogito
2001-06-01 20:52:06
|
61
|
Üdv Thoughts!
Egyaltalán nem hiszem, hogy kevésbé voltam jobb helyzetben, mint az ejtőernyős.
Hiába volt a tudad, hogy csak egy medence, hiába tudok úszni, ha rossz fele kezdek tempózni, lehet, hogy nem jutok időbe felszinre. Levegő pedig már egy csepp sem volt a tüdőmben, majd szét robbantam.
Ott, akkor bizony minden másodperc tört részének jelentősége volt.
Hogy miért írtam?
Nem estem pánikba, nem vagyok túlzottan félős, a halál fogalmával addig is mertem szembenézni.
Mégis a félelem, amit akkor éreztem, túlnőtt rajtam. Az döbbentett meg, hogy szinte indokolatlan volt az ereje és nem függött az akaratomtól.
Tehát hiába akarok majd nem félni, nem tudom mi lesz.
(Tudod,teljesen semmiben sem lehetünk biztosak!:-))
oncogito |
|
Előzmény:
 |
Thoughts
2001-06-01 20:24:17
|
60
|
Kedves oncogito!
"Talán elmondanám a legemlékezetesebb élményemet."
A hálálfélelemnek biztos vannak fokozatai is.
Én nem tudom eldönteni, mennyire rázhatott meg az eset, de szerintem nem véletlenül nem veszítetted el a fejed.
Elég valószínű, hogy erőssebb halálfélelme van annak, akinek pl. nem nyílik ki az ejtőernyője zuhanás közben.
Szerintem, valahol azért Te is csak tudtad, hogy egy medencében vagy, tudtad, hogy tudsz úszni, és ez megkönnyíthette a félelem leküzdését!
Egyáltalán mirföl írtad ez? (-;
Arról volt szó, hogy a Te esetedben a félelem erősebbnek bizonyult nálad!
(Egyébként szvsz ez azt jelenti, hogy ilyenkor a néma félteke gondolatai, 'diadalmaskodnak' a beszédesé felett, ill. fordítva, mikor megküzdesz a pánikkal.) |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|